Belgiumba is átterjedt a román kanyarójárvány

Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. A kórt román páciens hurcolta be Belgiumba.

MTI

2017. február 26., 11:182017. február 26., 11:18

2017. február 26., 14:272017. február 26., 14:27

 

2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente.

A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg. Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt.

Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki. A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt. Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.

A bukaresti egészségügyi minisztérium szerint „a felelőtlen oltásellenes kampány\" a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak a gyerekek kanyaróellenes vakcinát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával