Fotó: Cdep.ro
A június 9-ei önkormányzati és parlamenti választásokra hivatkozva a bukaresti képviselőház házbizottsága úgy döntött, visszatér a koronavírus-járvány idején alkalmazott munkamódszerhez, és a tavaszi ülésszak végéig (június 30-ig) vegyes rendszerben, részben online formában ülésezik – tudatta az Agerpres hírügynökség.
2024. április 16., 08:342024. április 16., 08:34
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője, Gabriel Andronache az Agerpres-nek elmondta, hogy ezentúl a plenáris üléseken csak az ülésvezető és a két titkár fizikai jelenléte lesz kötelező, és a teremben lévő képviselők kártyával, az ülés online résztvevői pedig a Különleges Távközlési Szolgálattól (STS) kapott táblagéppel adják le a szavazatukat.
Emlékeztetett arra, hogy a házszabály szerint a szavazatok online is leadhatók.
Mint ismeretes, több képviselő is bejelentette, hogy indul az önkormányzati vagy EP-választásokon. Az MTI megjegyzi,
A helyhatósági választásokon induló jelöltek keddtől kezdődően április 30-án éjfélig iktathatják dokumentumaikat – személyazonossági iratuk másolatát, a támogató aláírásokat, vagyonnyilatkozatukat és a törvény által megkövetelt egyéb iratokat – a települési, illetve megyei választási bizottságoknál.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
A szárazság miatt a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában – tájékoztatott hétfőn az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)