„Megúszta” az RMDSZ, elutasította a szenátus a betiltását

Elutasította a bukaresti szenátus az RMDSZ betiltását kezdeményező, a szélsőségesen nacionalista Bogdan Diaconu képviselő által tavaly beterjesztett törvénytervezetet.

Krónika

2016. április 26., 19:522016. április 26., 19:52

2016. április 26., 20:472016. április 26., 20:47

Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke, valamint az alakulatból időközben távozott Răzvan Ionuţ Tănase parlamenti képviselő által kidolgozott jogszabálytervezet az állítólagos kézdivásárhelyi terrortervre hivatkozva javasolta a szövetség törvényen kívül helyezését. Diaconuék nem sokkal azután nyújtották be kezdeményezésüket, hogy tavaly december elsején őrizetbe vették Beke Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik kézdivásárhelyi vezetőjét, mert állítólag robbantásos merényletre készült.

A román politikusok azt javasolták, hogy az RMDSZ betiltásával egyidőben fosszák meg mandátumuktól az alakulat parlamenti és önkormányzati képviselőit, és 10 évre zárják ki őket a közéletből. Diaconuék szerint az RMDSZ-től elkobzott vagyont a magyar kisebbség társadalmi beilleszkedésére kellene fordítani, például román nyelvtanfolyamokra.

Az RMDSZ keddi hírlevele szerint a tervezet hétfői felsőházi vitája során Verestóy Attila szenátor elmondta: 1990-től kezdődően a különféle pártokba szakadt nacionalista, magyarellenes politikákat felvállaló képviselők és szenátorok folyamatosan próbálják provokálni mind a romániai magyar közösséget, mind pedig az azt képviselő szövetséget. „A különféle véleményezéseket, a szakbizottságok részéről érkező negatív véleményezéseket méltányolom, ésszerű döntésnek tartom, azt jelzik, hogy 2016-ban mégis a józan hangok győznek, a szavazatok többsége is ezt mutatja. Azt viszont elkeserítőnek tartom, hogy néhány liberális szenátor megszavazott egy ilyen kezdeményezést\" – nyilatkozta a szenátor.

Ugyanezt kifogásolta Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is, felhívva a figyelmet, hogy noha a szenátorok túlnyomó többsége a tervezet ellen szavazott, voltak, akik határozottan támogatták azt, vagy a visszautasításkor tartózkodtak. Szerinte ez azt jelenti, hogy Románia parlamentjében továbbra is vannak olyan politikusok, akik a mai napig nem tudják elfogadni, hogy az RMDSZ két és fél évtizede kizárólag alkotmányos keretek között, a parlamentarizmus szabályait betartva képviseli a romániai magyarság érdekeit, és egy európai értékrendeket követő országhoz méltón folytatja munkáját.

„A tervezet értelmében az RMDSZ egy szélsőséges politikai alakulat. Azt gondolom, a többségi pártok csak akkor lennének igazán európai értékrendeket követő pártok, ha az RMDSZ-nek nem kellene folyamatosan a jogtiprás, a már megszerzett jogok csorbítása ellen fellépni a parlamentben\" – hangsúlyozta Tánczos Barna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg