Alkotmánysértő a bűncselekménnyel vádolt köztisztviselők automatikus felfüggesztésének eltörlése

Alkotmánysértő a bűncselekménnyel vádolt köztisztviselők automatikus felfüggesztésének eltörlése

Fotó: Ccr.ro

A román alaptörvényt sérti az a nemrég megszavazott jogszabálytervezet, amely megszüntetné a bűncselekménnyel vádolt köztisztviselők automatikus felfüggesztését – állapította meg kedden a bukaresti alkotmánybíróság.

MTI

2018. január 23., 22:122018. január 23., 22:12

A bukaresti képviselőház által tavaly novemberben megszavazott törvénymódosítás ügyében Klaus Johannis államfő kért normakontrollt, mivel szerinte nem sérti az ártatlanság vélelmét, ha egy bűncselekmény – például sikkasztás vagy korrupció – gyanújával bíróság elé állított köztisztviselőt a jogerős ítéletig felfüggesztenek hivatalából, ahogyan azt a módosítást kezdeményező honatyák állítják, hanem az állami intézményekbe vetett közbizalom megőrzését szolgálja.

Az elnök az alkotmányossági óvásban rámutatott: a megvádolt köztisztviselők felfüggesztése nem büntető, hanem megelőző jellegű intézkedés, hiszen amennyiben a megvádolt köztisztviselő ártatlannak bizonyul, automatikusan visszatérhet hivatalába és megkapja azt a bért, amelytől felfüggesztése idején elesett.

A taláros testület kedden megállapította, hogy „kiváltság” lenne és hátrányosan érintené az állami hatóság megítélését, ha tisztségében maradhatna egy bíróság elé állított köztisztviselő.

Az alkotmánybíróság egyhangúlag hozta meg döntését. Az alkotmánysértőnek minősült tervezettel a szociálliberális kormánytöbbség azt próbálta megakadályozni, hogy egy megalapozatlan feljelentéssel vagy önkényes ügyészségi eljárással bírósági döntés nélkül is el lehessen távolítani hivatalukból a vezető tisztségviselőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra
2024. május 06., hétfő

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba

A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba
2024. május 06., hétfő

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”
2024. május 06., hétfő

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet

Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet
2024. május 05., vasárnap

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén

A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén
2024. május 04., szombat

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció

Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció
2024. május 03., péntek

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját

A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját
2024. május 03., péntek

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének

Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének