Fotó: Gecse Noémi
Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell majd gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék annak szövegét. Az erről szóló törvénymódosítást szerdán fogadta el a bukaresti képviselőház.
2024. február 07., 18:442024. február 07., 18:44
2024. február 07., 19:102024. február 07., 19:10
Romániában 1989 decemberében vált a kommunista önkényuralmat elsöprő forradalom, majd az ország himnuszává Andei Mureșanu erdélyi forradalmár költő 1848-ban írt „Deșteaptă-te române!” (Ébredj, román!) kezdetű, Anton Pann zeneszerző által megzenésített verse. A román nemzeti jelképek használatát szabályozó, 1994-ben elfogadott törvény melléklete szerint a 11 versszakból álló himnusznak a rövidített (az első három és az utolsó szakaszra korlátozott) változata is használható a hivatalos ünnepeken, nemzetközi diplomáciai eseményeken, a román válogatott részvételével zajló nemzetközi sportrendezvényeken, katonai szertartásokon, parlamenti ülésszakok elején, illetve az iskolákban.
Az indoklás szerint a jogszabály azt célozza, hogy minél többen tanulják meg a himnuszt, „érvényt szerezve ezáltal annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely nemzeti jelképpé nyilvánítja az ország himnuszát”.
Megoldásképpen a törvénymódosítás előírja, hogy a rendezvényszervezők a belépőjegyekhez, illetve meghívókhoz csatolt nyomtatott szórólapokon vagy kivetítőkön tegyék hozzáférhetővé a himnusz rövidített (négy versszakos) változatának szövegét.
A román parlament rövid időn belül immár másodszor módosította a nemzeti jelképekről szóló törvényt. Klaus Iohannis államfő egy hónapja hirdette ki azt a jogszabályt, amely szerint az állampolgárok kötelesek tiszteletet tanúsítani Románia nemzeti zászlaja és himnusza iránt, és semmilyen módon nem sérthetik meg ezeket. A törvény megszegését 10 000 és 20 000 lej közötti bírsággal büntetheti a rendőrség vagy a csendőrség.
Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint tízezer és húszezer lej közötti bírsággal sújtható annak az előírásnak a megsértése, amely szerint Románia zászlajára csak a törvény által jóváhagyott feliratok és szimbólumok kerülhetnek.
Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!