Jó a hangulat. Gazdasági és kisebbségi ügyek is terítékre kerültek Szijjártó és Meleșcanu bukaresti megbeszélésén
Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium
Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter román tárgyalópartnereivel szerdán Bukarestben.
2017. augusztus 30., 14:572017. augusztus 30., 14:57
2017. augusztus 30., 18:332017. augusztus 30., 18:33
A miniszter Teodor Meleșcanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, majd Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt.
Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában
amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta: Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek.
„Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak" – állapította meg a miniszter. Azt is megemlítette: a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány „nem áll negatívan az OTP azon szándékához”, hogy tovább növelje piaci részesedését.
Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte:
Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta: a román kormány megadja a felhatalmazást a bukaresti külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román–magyar határon.
Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta: a Románia és Magyarország közötti gáz-interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta: már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék.
Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta: a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat. Szijjártó Péter a nap „legjobb hírének” mondta, hogy
„A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni” – fogalmazott.
A miniszter megemlítette: mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar–román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain.
Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben” – jelentette ki a miniszter.
„Szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk" – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter.
Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a bukaresti alsóház elnökével, Liviu Dragneával és a szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat.
Az első világháború eseményeinek román–magyar–szlovák–osztrák megvitatását kezdeményezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott szerdai bukaresti megbeszéléseken.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.
Nem csak a szociáldemokraták „lázadoznak”, több nemzeti liberális párti (PSD) polgármester is felháborodásának adott hangzott a párt belső csoportjaiban Ilie Bolojan miniszterelnök tervei miatt.
2025. augusztus 18. és szeptember 15. között az átlagos hőmérséklet megközelíti az időszakra jellemző normál értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
A haderőfejlesztésre szánt forrásokat nem érintik a megszorítások – jelentette ki pénteken egy konstancai sajtóeseményen a román védelmi miniszter.
Közel egymillió eurónak megfelelő összeg befizetésére szólította fel az adóhatóság (ANAF) Klaus Iohannis volt államfőt.
Az iskolahálózat átszervezése nyomán 507 jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény, azaz az összes iskola mintegy 8,1 százaléka, kerül át más iskolák igazgatása alá – közölte az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!