A náci Németországot teszi felelőssé a romániai holokausztért a lakosság többsége

Holokauszt-megemlékezés Marosvásárhelyen •  Fotó: Diamantstein György

Holokauszt-megemlékezés Marosvásárhelyen

Fotó: Diamantstein György

A náci Németország a felelős a romániai holokausztért a lakosság többsége szerint – ez derül ki az Elie Wiesel Intézet megrendelésére az Avangarde közvélemény-kutató által végzett kutatásból.

Krónika

2021. május 12., 15:532021. május 12., 15:53

2021. május 12., 15:552021. május 12., 15:55

Az Elie Wiesel Intézet igazgatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy 2004 óta semmi sem változott eeme vélekedés tekintetében. Alexandru Florian azt mondta: évek óta változatlanul „ugyanaz a mítosz, ugyanaz az előítélet, ugyanaz a történelmi ismerethiány lebeg a román társadalom felett”. Az igazgató ismertetése szerint a válaszadók 72 százaléka szerint Hitler és a német kormány a felelős a romániai holokausztért, ami megítélése szerint „teljesen történelmietlen”.

Alexandru Florian elmondta: a romániai holokausztért a válaszadók által megjelölt második legnagyobb felelős (57 százalék) az akkori államfő, Ion Antonescu, 15 százalék a Szovjetuniót teszi felelőssé, Mihály királyt vagy a zsidókat pedig a megkérdezettek 13 százaléka.

„Úgy vélem, hogy ebből a szempontból a romániai oktatás 2021-ben gyakorlatilag kudarcot vallott” – jelentette ki az igazgató, aki rámutat: a forgalomban lévő három nyolcadik osztályos történelemköny egyikében akadémikus történelemtudósok azt írják, hogy a jászvásári (Iaşi) pogromért a német kormány a felelős.

A felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka tisztában van, hogy mi a holokauszt szó értelme, de 35 százalékuk „nem tud semmit” a romániai holokauszttal kapcsolatos felelősségről. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közvélemény-kutatás kérdéseire választ adók 46 százaléka nem venné szívesen, ha homoszexuális szomszédja lenne, 42 százalékuk nem szeretne roma, 16 százalékuk színes bőrű, 5 százalékuk zsidó szomszédot.

Az országos felmérést április 28. és május 7. között végezték telefonon, egyszerű véletlen mintavétellel a romániai, nem intézményesített felnőtt lakosság 900 főből álló csoportján, a hibahatár 3,2 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba