A magán sportklubok is állami finanszírozást kaphatnak a gyerekek és fiatalok sporttevékenységeire

Képünk illusztráció •  Fotó: Gábos Albin

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

A magánkézben levő sportklubok is állami finanszírozásban részesülhetnek a gyerekeknek és fiataloknak szervezett sporttevékenységekre – jelentette be a kabinet szóvivője.

Hírösszefoglaló

2024. augusztus 08., 20:562024. augusztus 08., 20:56

2024. augusztus 08., 21:462024. augusztus 08., 21:46

Mihai Constantin szerint a kormány csütörtöki ülésén fogadta el az erről szóló rendeletet, amely a testnevelésről és sportról szóló 2000/69-es törvényt egészíti ki.

A sportklubok kizárólag a gyerekek és az ifjú sportolok felkészítésére használhatják a finanszírozást

– mutatott rá a szóvivő.

Hozzátette: a rendelet hatályba lépésétől számított 30 napon belül a kormány határozattal megszabja a finanszírozások odaítélési módját és kritériumait is, sportágakra lebontva – írja az Agerpres.

A kormány összesen 1,1 milliárd lejt utalt ki a több országos egészségügyi program folytatására

A kabinet csütörtöki ülése után a kormány szóivője arról is beszámolt, hogy a kormány több mint 1,1 milliárd lejjel egészítette ki az egészségügyi minisztérium költségvetését az országos egészségügyi programok folytatásának biztosítására.
Mihai Constantin szerint a pénzt a kormány tartalékalapjából utalják át az egészségügyi minisztériumnak. Az összeggel a rákos betegek sugárterápiájának, a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek veseműködését támogató programnak, illetve a cukorbetegek kezelési programjának a további finanszírozását biztosítják.
A kiutalt összeg egy részéből pedig biztosítják a vakációs utalványokat a közegészségügyben dolgozknak – számolt még be Constantin.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.

Tiszteletlenséggel vádolja Bolojant és a kormányból való kilépést fontolgatja a PSD
2025. július 09., szerda

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint
2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula
2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő