A román médiában véleményt nyilvánító publicisták és elemzők politikai elkötelezettségük függvényében helyeselték vagy bírálták, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter Laura Codruța Kövesinek, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezte az államfőnél, arra hivatkozva, hogy a főügyész önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a vádhatóságot.
2018. február 23., 13:412018. február 23., 13:41
2018. február 23., 13:432018. február 23., 13:43
A Kövesi elleni médiakampány zászlóshajójának számító, a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Antena 3 hírtelevízió egyik „megmondóembere”, Mircea Badea úgy értékelte: Toader „kifogástalan” jelentése ellenére Iohannis nem fogja leváltani Kövesit, de ha meg is tenné, ezzel nem oldódnának meg Románia problémái, mert a többi ügyész is bizonyítékokat hamisít, „maga ír feljelentéseket, amelyeket aztán aláírat a tanúkkal”.
Badea szerint az ostoba, de aktív emberek vonulnak ki kétszavas korrupcióellenes jelszavakkal tüntetni az „internetes mozgalmárok” felhívására. „Az értelmesebb többség, amely képes megérteni az igazságügyi miniszter érveit, ott hibázik, hogy tétlenül figyeli Kövesi törvénytelenségeit, és nem csapott az asztalra, amikor először elmarasztalta hatáskörtúllépésért a főügyészt az alkotmánybíróság” – vélekedett a műsorvezető.
A cikkíró a főügyész túlkapásait bizonyítandó kitért arra is, hogy a DNA a „döntő napon” egy korábbi választási kampány kiadásait igazoló számlákat bekérve „támadást intézett” a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Prahova megyei szervezete ellen, amelynek berkeiből elindult az a – bizonyítékokat hamisító DNA-ügyészeket leleplező – sajtókampány, amely előkészítette a közhangulatot Kövesi eltávolítására.
A jobbközép ellenzékkel szimpatizáló Realitatea hírtelevízióban Cosmin Gușă politikai elemző úgy vélte: a Kövesi elmozdítására tett javaslat „vihar a biliben”. Az elemző – aki egyben a hírcsatorna tulajdonosa – arra utalt, hogy a döntés a jobboldali államfő kezében van, aki már előre jelezte, hogy nem lát okot Kövesi leváltására. Gușă szerint a történetnek politikai szempontból két nyertese van: a „korrupcióellenes harc bajnoka” szerepében ismét helyzetbe hozott Klaus Johannis államfő és Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök, aki a főügyész fejét követelő párttársai előtt most elmondhatja: „legalább annyit” elért, hogy a miniszter megpróbálta”.
Az elemző szerint Toader kezdeményezése csak tovább mélyíti a társadalmi árkokat, a szembenállást, a szociáldemokraták pedig egy nagy nemzetközi botránynak tették ki az országot, mert lépésüket mindenki úgy fogja értelmezni, hogy Románia a „korrupcióellenes hőst” támadja. Az ellenzéki Adevărul napilapban Sebastian Zachmann úgy értékeli: Toader elindította a korrupt PSD-politikusok újabb offenzíváját azt igazságszolgáltatás ellen, csapdát állítva Johannisnak.
A szerző szerint ha az elnök belemenne Kövesi leváltásába, búcsút mondhat második mandátumának, mert hívei így is nehezen bocsátják meg neki, hogy semmilyen ellenállást nem tanúsított a harmadik PSD-kormány beiktatásakor. Ha viszont az államfő megtagadja Kövesi leváltását, a kormánytöbbség felfüggesztheti őt hivatalából, így Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök venné át ideiglenesen az államfői hatalmat, aki pontot tehet a DNA-főügyész leváltásának ügyére – véli az Adevărul cikkírója.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
Egy férfi és egy nő holttestére bukkant a rendőrség egy bukaresti lakásban. A holttesteken külsérelmi nyomok voltak.
A rendőrség politikai célokra való felhasználásával és a pártja ellehetetlenítésére tett kísérlettel vádolja a kormányt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)