Rendhagyó törésteszt: az új vas a jobb vas

Ennek próbált utánajárni egy amerikai televíziós csatorna, amely a Mojave sivatagban szervezett meg egy rendhagyó töréstesztet. A kísérletben frontálisan ütközött egy 1962-es és egy 2002-es évjáratú Cadillac, a cél az volt, hogy kiderítsék, melyikben nagyobb az esély a túlélésre. Az 1962-es Cadillac DeVille 5,63 méter hosszú és 2041 kilogramm önsúlyú, míg a 2002-es Cadillac DeVille 5,24 méteres és 1723 kg-t nyom. A rögzített útvonalon egymás felé haladó gépkocsikat 80 km/órára gyorsították fel az ütközés előtt.

A becsapódás akkora erejű volt, mintha tizennyolc emeletnyi magasságból zuhantak volna le az autók. Az ütközésről készült videofelvételen jól kivehető, hogy a régi Cadillacnek alig torzul el az orr-része, mivel a tervezésének idején még nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyek a hatékony ütközési energiaelnyelő zóna megalkotásához szükségesek. A hirtelen lassulás azt eredményezi, hogy a belső tér több – szilárd helyzetűnek hitt – berendezése elmozdul a helyéről, és súlyos vagy akár halálos sérülést okoz a bent ülőknek. A tesztbábu jól szemlélteti ezt a szituációt: a kiszakadó vezetőülés nekipréselte a kormánykeréknek, illetve a tetőlemez élének. Valós körülmények között a vezető nem élte volna túl ezt az ütközést. A modern Cadillacnél jól vizsgázott a gyűrődő zóna, a benne utazók valószínűleg komolyabb sérülések nélkül átvészelhették volna a karambolt.

Az amerikai Biztosítók Intézete a Közúti Biztonságért (Insurance Institute for Highway Safety – IIHS) két évvel ezelőtt elvégzett egy hasonló töréstesztet – akkor egy 1959-es Chevrolet Bel Air és egy 2009-es Chevrolet Malibu volt a két, tesztnek alávetett alany. Abban az esetben is a régebbi modell érte el a rosszabb eredményt.