Valódi és hamis pénzek

A valódi és a hamisított címmel pénzérme- és bankjegykiállítás látható Rómában a pénzügyőrség múzeumában. Ritka, egyedülálló darabok sorakoznak a vitrinekben, részben III. Viktor Emánuel király gyűjteményéből, amely a világ egyik legjelentősebb kollekciója. Kr. e. 5. századból származó római ezüstpénzek (sestertiusok), firenzei forint, velencei dukát, kelta, gall érmék és mellettük a hamisítványok, amelyek a Banca d’Italia szakértője szerint „igazi műremekek, nem egyszerű másolatok, némelyik művészileg szebb az eredetinél”.

2008. december 08., 07:002008. december 08., 07:00

Pénzhamisítók az idők kezdete óta voltak, és már Augustus császár is megpróbált gátat szabni tevékenységüknek azzal, hogy szabványosította az érméket. Érdekes azonban, hogy a hamisítók olyan nagy figyelemmel kísérték a hivatalos pénzeknél eszközölt változtatásokat, hogy például az Augustus és Constantinus uralma között eltelt háromszáz év alatt a hivatalossal pontosan egyenlően, 40 százalékkal csökkentették a hamis aranypénzek súlyát. A kiállításon helyet kaptak a „hitellevelek” is, amelyek már a középkorban megjelentek a pénz alternatívájaként. Az első hitelkártya azonban sokkal később, csak 1950-ben került forgalomba, a Diners Club vezette be üzletemberek számára. Olaszországban csak 1958-ban kezdték használni. Az első pénzkiadó automatát 1967-ben állította fel London északi részén, Enfieldben a Barclays Bank. A kártyák hamisítása szinte azonnal elkezdődött, és a mai napig tart.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT
2025. augusztus 20., szerda

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter

Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter
2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron