2009. november 13., 11:492009. november 13., 11:49
Az énekes legutóbbi (hatvanadik születésnapi) stúdióalbuma, a Demjén 60 három évvel ezelőtt jelent meg. \"Talán érezhető a szövegeimen, hogy egy olyan év előtt állunk, ami nemcsak a stílusban, de minden másban változást fog jelenteni Magyarországon. Ha napi aktualitás nem is érhető tetten, de évi mindenképpen; azt akartuk, hogy a dalok 2009 végének Magyarországáról szóljanak. Az emberek nem mindig a rózsaszínű szerelemre és kitalált világokra kíváncsiak\" – fogalmazott Demjén Ferenc. Az új dalok közül a tervek szerint hat fog elhangzani a december 30-i Demjén-koncerten a Papp László Budapest Sportarénában. Demjén Ferenc zenekarának összetétele évek óta változatlan: Menyhárt János gitározik, Závodi Gábor és Vass Attila billentyűs hangszereken játszik, Kovács Barnabás basszusgitározik, Solti János dobol, Vincze Tamás ütőhangszereken játszik, Bársony Attila és Demeter György pedig vokálozik. Demjén arról is beszélt, hogy az Alexandra Records gondozásában, a Könnyűzenei Archívum sorozatban a napokban újra kiadták az énekes két korábbi zenekara, a Bergendy és a V’Moto-Rock három-három, a Hungaroton által évekkel ezelőtt CD-n már megjelentetett lemezét. A Bergendy zenekar az énekes-basszusgitáros Demjén Ferenccel a soraiban 1970 és 1977 között sikerkorszakát élte, a csapat rendkívül sokszínű zenét játszott; volt benne pop, rock, dzsessz és mindezek fúziója. A V’Moto-Rock, amely 1978 és 1987 között hat stúdióalbumot készített, tavaly egyetlen koncert erejéig – óriási sikerrel – újra összeállt (Demjén és Menyhárt mellett Lerch István billentyűs és Herpai Sándor dobos alkotta a zenekart). A Bergendy esetében még egy fellépés már nem valószínű; nem csak a billentyűs Latzin Norbert halála miatt. \"Előre szeretek nézni, nem pedig a múltba. Mostani koncertjeinkre egy egészen más generáció jár, a mai fiataloknak már valószínűleg nem sokat jelent a Bergendy zenekar\" – mondta Demjén Ferenc.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.