Stresszoldónak is jó a galambtenyésztés

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Pecz Rudolf nagykárolyi kőfaragó gyerekkora óta szenvedélyes galambtenyésztő. Díszmadarai több hazai és nemzetközi díjat kaptak. Úgy véli, több tíz éves tapasztalatának köszönhetően állatorvosi pontossággal meg tudja állapítani a galambok betegségeit.

Végh Balázs

2008. november 18., 11:082008. november 18., 11:08

Kezdetben parlagi gerlét, úgynevezett parasztgalambot tenyésztett Pecz Rudolf, majd más alfajokat is kipróbált. Középiskolás korában aztán a postagalambokra összpontosított. Nagy távolságokról röptették a madarakat, Brassóból például az övé ért legelsőnek haza Nagykárolyba. 1971-ben első díjat nyert a postagalamb-röptetésben, mert több mint hatszáz, az akkori Csehszlovákia területén feleresztett galamb közül elsőként az ő favoritja szállt haza a dúcba. Két galambbal is indult akkor, a másik tizedik helyezést ért el. Eredményeit oklevelek és kupák sokasága tanúsítja. \"1972-ben kénytelen voltam magukra hagyni galambjaimat, mert elvittek sorkatonának. Amikor hazajöttem, a madarak nagy része már nem élt, nem viselte senki gondjukat, a szomszéd macskák pedig rendszeresen levadászták őket\" - emlékszik vissza a kezdetekre Pecz, aki 1975-ben újra elkezdett szenvedélyének áldozni.  

Posta után dísz

A tenyésztő szerint ahogy öregszik az ember, kénytelen váltani. A postagalambok igen sok utánajárást, idomítást igényelnek, így Pecz díszgalambokra specializálódott. \"Kényelmesebb itthon foglalkozni a tenyésztéssel, naponta nézegetni, babusgatni, tisztítgatni a tollazatukat, mint röptetni és tréningeztetni. Megöregedtem, nem olyan könnyű a mozgásom, mint régebb\" - meséli a váltás okait a galambgazda. \"Nyolc éve váltottam díszgalambra. Az első példányokat Szerbiából szereztem be, és velük kétszeres országos bajnoki szintre jutottam\" - teszi hozzá. Ezelőtt röptetési versenyeken vett részt a madarakkal, mára már kiállításokra viszi szárnyas kedvenceit. A versenyeken komoly szakmai kritériumoknak kell megfelelnie minden galambnak. A zsűritagok árgus szemekkel vizsgálják a díszállatok tollazatát is. \"Minden tollszálnak épnek, pontosan elrendezettnek kell lennie, mert ha a galamb loncsos, koszos, hiányos tollazatú, nagy hátránnyal indul a megmérettetéseken, sőt az is hibapontnak számít, ha eltér valamelyik toll színe az eredeti fajtáétól. Az egyszínű galambok a legszebbek\" - részletezi a követelményrendszert a tenyésztő.

A galambokat olyan szabványketrecekben állítják ki, amelyeknek minden oldala 40 centiméteres. Fajtánként sorakoztatják fel őket, és a bírók valamennyit külön, előre meghatározott szempontrendszer szerint értékelik. Minden fajtának standard leírása van, ez az illető alfaj specifikumait tartalmazza. A galambot a csőre hegyétől a farka végéig ellenőrzik, és amennyiben valahol eltér a leírástól, pontokat veszít. Komoly odafigyelést igényel a galambtartás, hiszen ha díjnyertes példányokat akar nevelni, a tenyésztőnek gondosan ki kell válogatnia a tenyészpárokat és a tojásokat is. Nem engedhető meg a fajok felügyelet nélküli kereszteződése, fajtákat csak megfelelő párosításokkal lehet kialakítani. Körülbelül tíz év alatt lehet kitenyészteni egy sajátos fajtát, és csak akkor jegyezhető be újként, ha tíz ugyanolyan sajátosságokkal rendelkező egyed születik egymás után. Szakmai szinten akkor jegyzik be az új fajtát, ha három-négy évig tíz ugyanolyan galambot állít ki a tenyésztő. Ekkor nevet is adhat a fajtának. Az új faj általában csőrméretben, szárnyhosszban és derékvastagságban tér el elődjeitől.


A galambokat verseny előtt meg kell tisztítani, mert a legtöbb fajtának dús a lábtollazata, és tipegés közben bemocskolódik. Figyelmet kell fordítani rájuk a ketreceikben is, mert főleg párzási időszakban a hímek komoly harcokat vívnak, és megsérülhetnek, tollakat veszíthetnek. Pecz Rudolfnak van olyan galambja is, amely ötven eurónál is többet ér. 


Pecz Rudolf egy díszgalambtenyésztésre szakosodott, kolozsvári székhelyű egyesület tagja, amely nemzetközi szinten is képviseli a galambászok érdekeit. Legutóbb a szlovákiai Kassán rendezett, európai szinten is rangosnak számító szemlén mutatták be madaraikat. A nagykárolyi tenyésztő manapság ritkábban utazik galambjaival, különösen a hosszabb utakat hanyagolja. Ilyenkor az egyesület képviseli, madarait pedig külön erre a célra kialakított ketrecekben szállítják, hogy ne sérüljenek, egyúttal eleget tesznek az állategészségügyi szabályok betartásának is. Leginkább magyarországi, szlovák, csehországi, lengyelországi és hazai versenyeken szerepelteti kedvenceit. Minden állat lábán speciális eurogyűrű van. Erről lehet leolvasni a galamb életkorát, tenyésztője nevét, egyedi bejegyzési számát, származási országát és az esetleges helyezéseit.  

Tavasszal búgástól hangos az udvar

Pecz Rudolf kalitkáiban különféle díszgalambok élnek. Pávás galamb, német szimpla és dupla kontyos, szatinetta (családneve rövidcsőrű keleti sirályka) és az alig tíz éve kitenyésztett kolozsvári pergő a legmutatósabb fajta. A rövidcsőrűek alfaja a brünetta, a szulferetta, a blondinetta és a szilveretta, ezeket a megnevezéseket szárnyszínük után kapják. Mivel többféle madár él együtt, és nyáron naponta, pár órára szabadon, a ház körül is repdeshetnek, nagyon fontosak a megfelelő óvintézkedések. \"Nem szeretem az idegen állatokat a galambjaim körül, ezért elűzök minden kóbor házikedvencet, ősszel pedig nagyon kell vigyázni a ragadozó madarakkal is. A vadgalamboknak, más néven balkáni gerléknek sem tanácsos engedni, hogy a közelben fészkeljenek, mert különféle betegségekkel megfertőzhetik a kevésbé ellenálló fajgalambokat\" - figyelmeztet Pecz.

A díszmadarakat évente kötelező védőoltásban részesíteni, hiszen a kiállításokon valamennyi példánynak érvényes orvosi igazolvánnyal kell rendelkeznie. Pecz úgy tudja nyugaton minden galambásznak van saját állatorvosa is, akivel rendszeresen konzultál, de nálunk ez egyelőre még elképzelhetetlennek tűnik. Eledelükbe ásványi anyagokat és vitaminokat kever, így erősíti szervezetük ellenállóképességét, szükség esetén pedig gyógyszeres kezeléssel küzd a betegségek ellen. Különösen ősszel és télen fontosak az étrendkiegészítők. Az itatás és etetés is nagy koncentrációt és megfelelő felszerelést igényel, olyan eszközöket, amelyekbe nem kerül be az állati ürülék, mert azzal terjednek a legkönnyebben a különböző fertőzések. Elővigyázatosságból vízihomokot tesz alomként a ketrecekbe, amit könnyű cserélni, és nem ragad az állatok lábára sem. \"A galamb egyébként olyan, mint az időjárás: könnyen változik a hangulata. Tavasszal búgástól hangos az udvar, minden madár társat keres, ősszel pedig bágyadtabbak, szomorúbbak - magyarázza a galambtenyésztő. - De ha betegek, azonnal látszik rajtuk, mert félrevonulnak, elkülönülve gubbasztanak. A tapasztalat sokban segít észrevenni a rendellenességet, mert a galambok amúgy makkegészségesen is képesek akár hat órán át mozdulatlanul egy helyben állni. Nekem megnyugvást jelentenek ezek az állatok. Napközben az udvaron dolgozgatok, és ha olykor-olykor rájuk nézek, minden gondomat feledem. Szemet pihentető a szépségük, még stresszoldónak is kitűnőek.\"


A tenyésztő szerint drága hobbinak hódol, és 21 éves profi galambász-pályafutása gyümölcse most kezd beérni, azaz a bevételek éppen fedezik a kiadásokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában