Harmadik, egyben utolsó fordulójához ért a Maros megyei középiskolások számára kiírt, a Maros Megyei Múzeum Római limes útvonal Maros megyében elnevezésű kulturális projektje keretében megszervezett online vetélkedő.
2013. december 02., 16:532013. december 02., 16:53
A Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja (AFCN) és a Maros Megyei Tanács támogatásával megvalósult projekt próbája ismét a csapatok kreativitását veszi igénybe: a honlap (www.limesonline.ro) grafikai felületén elrejtett, Dacia római tartományban előkerült tíz tárgy közül egyet kell kiválasztaniuk, és a mai reklámokhoz hasonló, 30 másodpercnyi reklámfilmet készíteniük róla. A szervezők olyan reklámfilmek beérkezését várják, amelyek képesek lennének meggyőzni egy római polgárt, hogy a reklámozott tárgyat megvásárolja.
A feladat megoldásához és a honlapra történő feltöltéséhez a résztvevő csapatoknak egy hét áll rendelkezésükre (december 8-án éjfélig). A december 1-ig beérkezett, második heti próba megoldásainak pontozását és a második forduló eredményeit a zsűri december 6-án teszi közzé a verseny honlapján. Az első heti próba (római katona családtagjaihoz írt levele) során a magyar nyelven versenyzők közül a legtöbb pontszámot a marosvásárhelyi Gladius, a szovátai Aurelianus Lányai és VI Cohors: a „Fiatalok legjava” , illetve a szászrégeni Szféra szerezte.
Gáspár Botond
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!