Kézdivásárhely második lett a kisvárosok szépségversenyén

Kézdivásárhely a legszebb város – a megállapítás természetesen szubjektív, viszont egy román honlapon a kisvárosok számára meghirdetett „szépségversenyen” a céhes város a romániai települések közül második, míg az erdélyiek közül az első lett.

Bartos Lóránt

2014. március 18., 19:372014. március 18., 19:37

Tárgyilagosságról szó sem volt az internetes vetélkedőn, amelyet az Onlinereport.ro oldal hirdetett meg a 30 ezernél kisebb lélekszámú települések versenyszámában.

Még a Kézdivásárhelyre voksoló lokálpatrióták is elismerték, hogy ebben a versenyben bizony Segesvárnak kellett volna nyernie, viszont a mozgósítás elsősorban a Duna menti, Dolj megyei kisvárosban, Calafatban volt jobb. Így Románia legszebb kisvárosává az említett települést választották, míg a második Kézdivásárhely lett, Segesvár a lista negyedik helyére került.

A céhes város magyarországi segítséggel került a lista második helyére: a Facebookon elindult népszerűsítést a Magyarországon élő, torjai és ozsdolai gyökerekkel rendelkező Apróné Hévízi Márta vállalta, aki minden ismerősét arra biztatta, hogy szavazzanak a céhes városra.

A mozgósításnak köszönhetően a felső-háromszéki település először az ötödik, majd az ezüstérmes helyre tornászta fel magát. Korábban az oldal által meghirdetett szavazásos versenyen a nagyobb települések esetében Nagyvárad végzett az első helyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában