2008. december 29., 22:242008. december 29., 22:24
A közszolgálati adó tavaly októberben azért fordult bírósághoz, hogy a közel ötvenéves MTV név kizárólagos magyarországi használója lehessen. A bíróság december 9-i, jogerős határozatában elutasította ezt a kérést.
A tárgyaláson elhangzott indoklás szerint a fogyasztók nem tévesztik össze a két televíziós csatornát – noha ugyanazon a piacon, ugyanazzal a márkanévvel azonosítják a nemzeti tévétársaságot és az amerikai szórakoztató adót. A két csatorna a nyilvánosságban azonos megjelöléssel jelenik meg, holott a közszolgálati adó és a kereskedelmi csatorna műsorszolgáltatása sem tartalmi minőségében, sem stílusában nem mérhető össze. Az MTV álláspontja szerint az azonos védjegyhasználat miatt számos olyan helyzet adódik, amelyben a két műsorszolgáltató megkülönböztetése nem magától értetődő. A Magyar Televízió azért fordult 2007 októberében a Fővárosi Bírósághoz, hogy megóvja az évtizedek óta használt betűszót.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.