2008. november 27., 16:522008. november 27., 16:52
A helyieket sokkolta a hír, hiszen őseik az akkori katasztrófa után menekültek brit fennhatóság alá. A mai napig brit fennhatóság alatt álló szigetek mellett megrekedt spanyol Trouvadore fedélzetéről 192 afrikai rabszolgának sikerült megszöknie. A hajó eltűnését akkor nem jelentették, hiszen a rabszolga-kereskedelem már tiltottnak számított. Az először 2004-ben felfedezett roncs kezdetben a Black Rock nevet kapta, ám azóta sikerült a pontos részleteket is tisztázni. Az persze nem könnyítette meg a kutatók életét, hogy a maradványokon sehol sem szerepel a hajó neve, és az azonosításban igazán hasznos részeket a viharok a mélyebb vizek felé sodorhatták. A kutatásnak egyébként nemzetközi jelentősége van, hiszen a világon ez az egyetlen illegális rabszolgahajó roncsa, ami eddig előkerült.
Keith és munkatársai azután kezdték keresni a hajót, hogy a Smithsonian Intézet archívumában egy olyan levelet találtak, amely a süllyedés történetét mesélte el. Ebből derült ki, hogy a szigeten egy éven át várakoztatták a menekülteket, majd a letelepedést is megengedték nekik. A többség a Grand Turk szigeten talált otthonra. A spanyolokkal már nem bántak ilyen kegyesen: a legénység túlélő tagjait letartóztatták, majd átadták őket a kubai spanyol hatóságoknak.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.