Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével késő ősszel kezdik forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt, amely egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el Demjén Ferenc dalaival – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.
2023. július 24., 12:122023. július 24., 12:12
Az NFI közleményében kiemeli, hogy a két idősíkon játszódó filmben a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában.
amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi apja által számára kijelölt vőlegényével. A lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival, és azután mindent elsöpör a szerelem – áll a közleményben.
Utóbbi nevéhez rendezőként és forgatókönyvíróként számos sikeres mozifilm kapcsolódik (Szabadság, szerelem, Csak szex más semmi, Kaméleon, BUÉK), és most kreatív producerként is közreműködik. A film rendezője Orosz Dénes, a főszerepekben Törőcsik Franciskát és Ember Márkot láthatja a közönség. A film az IKO gyártásában készül, producere Kirády Attila.
Egy korábban ismeretlen zenei darabot fedeztek fel egy németországi könyvtárban, amelyet valószínűleg Wolfgang Amadeus Mozart szerzett tinédzserkorának elején.
Sokan kíváncsiak lehetnek arra, hogy milyen ételek szerepelnek egy harci fejadagban, ugyanis a román katonák csomagját bemutató videót már több mint 10 ezren megtekintették YouTube-on.
Új turisztikai látványossággal bővül a Görgény völgye: a Medvék ösvénye elnevezésű, 25 kilométeres tematikus útvonal a Maros megyei Görgényorsovát veszi körbe, érintve a környék összes nevezetességét.
Nem kell messzire utazniuk Erdélyből azoknak, akik ritka építészeti, idegenforgalmi látványosságot kívánnak megcsodálni: mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára a Sátoraljaújhelyen megépült, a nemzeti összetartozásról elkeresztelt függőhidat.
A hirtelen érkezett hideg időjárás nagyon negatívan befolyásolja a még tájainkon tartózkodó fecskék életét: Magyarországon vadvédelmi szakemberek próbálnak segíteni a rossz állapotba került kis madarakon.
A Terminátor filmek sztárjával, Kalifornia állam korábbi kormányzójával edzett Orbán Viktor – közölte fotós és videós összeállítással Facebook-oldalán a miniszterelnök.
Kicenzúrázta Jeremy Allen White színésznek a vasárnapi Emmy-díjátadón mondott köszönő beszédéből a „Jézus Krisztus!” felkiáltást az ABC (American Broadcasting Company) kereskedelmi televízió.
A kolozsvári botanikus kertben idén újra megrendezik a már hagyományosnak számító őszi, Lepkék a levegőben című kiállítást, amelyen élő pillangókat lehet megcsodálni.
Új évaddal jelentkezik szeptember 15-től a közmédia tudományos-ismeretterjesztő műsora, a Delta, amelynek műsorvezetője Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell.
Lebeszélt szándékáról köszönhet Jon Bon Jovi egy nőt, aki hídról leugorva akart véget vetni az életének az Egyesült Államokban.
szóljon hozzá!