Fotó: Iochom Zsolt
Évmilliók üzenete címmel nyílt kedden délután kőzet-, kövület- és ásványkiállítás a Csíki Székely Múzeum pincéjében.
2013. november 27., 16:592013. november 27., 16:59
A tárlat anyaga magángyűjtőktől származik: a csíkszeredai Zólya László és Berszán József, a gyergyószentmiklósi Jakab Gyula, a baróti Tóth Levente, a kézdivásárhelyi László Károly, Szabó Imre és Bartha Zsolt, az ozsdolai Kovács Alpár, valamint a kolozsvári Wanek Ferenc kollekciójából. A rendkívül gazdag anyag kiegészült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum természettudományi részlegének tulajdonában levő kövületekkel, a jégkorszak előtti és utáni gerinces élőlények maradványaival.
A tárlatmegnyitón Gyarmati Zsolt múzeumigazgató méltatta a kiállított anyagot, majd Bartha Zsolt kézdivásárhelyi geológus elmondta: a kiállítást didaktikai céllal hozták létre, bíznak benne, hogy 2014. január közepéig, amíg nyitva tart, minél több diák és érdeklődő megtekinti azt. Tulajdonképpen az évmilliók üzeneteit keressük ezekben a kövekben – hangsúlyozta beszédében Zólya László.
A tárlat egyik fő feladata a figyelemfelkeltés, hogy a fiatalok érdeklődjenek a geológia iránt - fűzte hozzá László Károly keramikus. A kiállított anyagot a lelőhelyek fotói teszik még hangulatosabbá.
Iochom Zsolt
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!