„A legigazibb Trianon-történet”: csütörtökön mutatják be a Béke – A nemzetek felett című dokumentum játékfilmet

•  Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház

Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház

Csütörtökön mutatják be a magyarországi mozikban a Béke – A nemzetek felett című dokumentum játékfilmet – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

MTI

2022. november 08., 11:372022. november 08., 11:37

Az alkotást a legigazibb Trianon-történetnek nevezik, amelyben egyebek mellett olyan kérdésekre keresik a választ, hogy vajon mi történt a Franciaországba látogató magyar delegációval 1920. január 7. után, hogyan jutottak el odáig, hogy a szerződést 1920. június 4-én aláírják a felek – hangzott el a műsorban.

Helmeczy Dorottya producer a műsorban felidézte: sokat dolgoztak a filmen, amelynek bemutatóját a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára, 2020-ra tervezték, de a koronavírus-járvány miatt erre még két és fél évet várni kellett. Ez alatt az időszak alatt tovább kutattak, dolgoztak a filmen.

Ennek eredményeként egy 90 perces alkotás készült el, amely kompakt egészben meséli el az akkori történéseket.

Máthé Áron történész arra a kérdésre válaszolva, hogy mivel kényszerítették rá a magyar delegációt a békefeltételek elfogadására, elmondta: ennek gazdasági és katonai okai voltak. A fegyverszünet után továbbra is érvényesült az antant hatalmak blokádja. Nem volt elég élelem, fűtőanyag, az ország gazdasága romokban hevert. Emellett 1919. augusztusára már nem volt ütőképes erő, nem volt kivel vagy mivel ellenállni, „ájultan hevert az ország”.

•  Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház Galéria

Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház

Máthé Áron szerint a játékfilmes elemeket is tartalmazó alkotás még jobban átélhetővé teszi az akkori eseményeket, a magyar békedelegáció küzdelmét. Helmeczy Dorottya a film szerkezetéről elmondta: van benne egy nagy adag játékfilmes rész, azokat a jeleneteket, amikor a békedelegáció Franciaországban van, megfilmesítették. Az előzményeket pedig archív anyagokon mutatják be.

A filmben magyar és francia történészek segítségével tárják fel az akkori belpolitikai és külpolitikai okokat és körülményeket.

Emellett sok vizuális grafikát használtak a vesztességek érzékeltetésére. Kitért arra is, hogy azért mozifilmet készítettek, mert annak a témáját jobban be lehet vinni a közéletbe, nagyobb a hírértéke. Egy olyan modern Trianon-filmet akartak létrehozni, ami fel tudja kelteni a fiatalok érdeklődését – tette hozzá.

•  Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház Galéria

Fotó: Facebook/Uránia Nemzeti Filmszínház

A Megafilm legújabb alkotásának fogatókönyvét Somogyi György és Dombrovszky Linda írta, az operatőrök Vecsernyés János és Fecske Flóra voltak, a rendező Tősér Ádám.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT
2025. augusztus 20., szerda

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter

Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter
2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén