Sikeresen landolt a Rosetta űrszonda Philae-leszállóegysége szerdán a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, amely jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől – jelentették be a darmstadti irányítóközpontban.
2014. november 13., 14:222014. november 13., 14:22
„A Philae a felszínen van és kommunikál velünk” – hangsúlyozták a projekt vezetői. Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség főigazgatója az eredményeket méltatva hangsúlyozta, hogy nemzetközi együttműködésben, csapatmunkában valósították meg a nagyszabású projekt célját: az emberiség történetében elsőként állítottak űrszondát pályára egy üstökös köré, majd leszállóegységet küldtek annak felszínére.
A szakemberek közölték, hogy a leszállóegység mintegy négy centiméterre süllyedt az üstökös felszínébe, mivel szigonyai „nem lőttek ki” a tervek szerint. A nagyjából ötször három kilométeres üstökösön igen csekély a gravitáció, ezért a mintegy 100 kilogramm súlyú, doboz formájú leszállóegység csak úgy tud szilárdan állni rajta, ha két szigonyt lőnek a talajba. A szakemberek hamarosan döntenek arról, megpróbálják-e ismét a szigonyok kilövését.
A szakemberek szerdán jelentették be, hogy az indulás előtti éjszaka elromlott a leszállóegység visszapattanást gátló rendszere, de már akkor jelezték, hogy ez nem lesz akadálya a sikeres landolásnak.
A darmstadti irányítóközpontban tartózkodó Szegő Károly, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja az MTI-nek nyilatkozva rendkívül sikeresnek nevezte a küldetést.
„A leszállóegységet nagyon pontos pályára állították, a Philae sikeresen landolt, a jelek pontosan akkor érkeztek meg, amikor vártuk. Ez a tudomány, a technológia és az innováció egységének a csodája. Az űrkutatás a legjobb példa arra, hogy mire képes megfelelő körülmények között ez a hármas” – fogalmazott a tudós.
Szegő Károly kitért a magyar kutatóknak a Rosetta-programhoz való hozzájárulására is. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. szakemberei fejlesztették ki a leszállóegység agyát, a hibatoleráns fedélzeti vezérlő és adatgyűjtő számítógépet és szoftverét. A számítógép autonóm módon vezérli a Philaet, amióta az szerda reggel levált a Rosettáról. A komputer irányította a landolást és az egység rögzítését az üstökösmagon, vezérli a 10 tudományos műszert, kontrollálja az energiaellátást és a hőmérsékletet.
A számítógép hozza létre a rádiókapcsolatot az űrszondával a mérési adatok továbbítására és a földi irányító központ parancsainak fogadására. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kutatói több műszercsomag megalkotásában, a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem űrkutató csoportja pedig a Philae tápellátó rendszerének tervezésében és megépítésében vett részt.
Az ESA 2004. március 2-án indította útjára a Rosettát, amelynek, hogy elérje az üstököst és vele azonos elliptikus pályára álljon, a bolygók gravitációs „parittyahatását” kellett felhasználnia, s bonyolult hintamanővereket végeznie. Évtizedes vándorlása során ötször kerülte meg a Napot, háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, és két kisbolygóval is találkozott.
Az 1,2 milliárd eurós összköltségű projekt célja, hogy a tudósok megismerjék a Naprendszer születésének titkait. További feladat annak megfigyelése, hogy miként aktiválódik az üstökös a Naphoz közeledve.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
Több mint 3500 állami gondozásban élő gyermeket és fiatalt támogat jelenleg Románia legnagyobb oktatási programja, az Ajungem MARI (Nagyokká válunk), amely most új toborzási kampányt indított: legalább 1000 önkéntest keresnek.
A Sóvidék legenda- és mondavilágából inspirálódó tematikus meseparkot hoznának létre Parajdon. A közösségi összefogással létrehozandó, turistacsalogató kezdeményezésről Fazakas Szabolcs ötletgazda beszélt a Krónikának.
szóljon hozzá!