Július első három hetében, amióta kánikula sújtja Romániát, több százezer romániai polgár kért segítséget a 112-es segélyhívó számon, percenként átlagosan öt hívás futott be a diszpécserközpontba.
Jogosítvány és több forgalmi engedély bánta a sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészetiek és a RAR szakembereinek legutóbbi közös ellenőrző akcióját.
Szélsőségesen magas, 40 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékletek is várhatók szerdáig Romániában, de csütörtöktől lehűlés váltja a kánikulát az egész országban; ezután újabb felmelegedés következik.
Petőfi születésének kétszázadik évfordulójához kötődve ötállomásos Petőfi-turné indul Erdélyben augusztus első felében.
A hatóságok 632 külföldi állampolgárt toloncoltak ki az országból az év első hat hónapjában – közölte kedden a bevándorlási hivatal (IGI), az adatokat az MTI is szemlézte.
Év eleje óta összesen mintegy kétszáz, az elmúlt héten kilenc alkalommal jelentették medve jelenlétét lakott területen vagy azok közelében Hargita megyében – közli a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóosztálya.
Kihirdették a pedagógusi véglegesítő vizsga eredményeit, 76,97 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
A kormány karcsúbb és hatékonyabb állami apparátust akar, hogy egyensúly legyen a magánszektor termelése és az állami kiadások között – jelentette ki hétfő este Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Tűz ütött ki hétfőn este a Bögöz községhez tartozó dobói pékségben – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
A Román Vasúttársaság (CFR) hétfőn tájékoztatott, hogy a rendkívüli hőség miatt a közlekedés biztonsága érdekében a vasúti területi igazgatóságok elrendelték a szerelvények sebességének korlátozását bizonyos vasúti pályaszakaszokon.
Kedd és szerda lesz az idei év legmelegebb napja, a hőérzet (a szervezet által érzékelt hőmérséklet) akár tíz fokkal is meghaladhatja majd az árnyékban mért hőmérsékletet – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján az ANM vezérigazgatója.
Medve jelenlétére figyelmeztetik a csíkszeredaiakat RO-Alert üzenetben a hatóságok. A riasztás szerint a nagyvadat a Brassói úton, a Lukoil üzemanyagtöltő állomás közelében látták.
Több helyszínen szerveznek szúnyog- és kullancsirtást hétfőn este kilenc órától Székelyudvarhelyen – figyelmeztet a város polgármesteri hivatala.
Kórházba szállították ugyan, de hétfőn reggel elhunyt a Salamáshoz tartozó Kerekfenyőn vasárnap este balesetező motorkerékpáros férfi – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gyulakutára riasztották hétfőn délután a nyárádszeredai tűzoltókat, ahol egy gazdasági épület kapott lángra – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Tömeges elvándorlást fog eredményezni az építőiparban, ha a kormány a tervezettnél magasabb költségvetési hiány lefaragása érdekében eltörli az ágazat számára öt éve bevezetett kedvezményeket – figyelmeztet a Graphein topográfiai és tervező cég elemzése.
Két autó ütközött össze Csíkszeredában, a Brassói út és a Zsögödi Nagy Imre utca vasúti átkelő melletti találkozásánál hétfő délelőtt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétfői nap folyamán a kánikula Románia nyugati, déli és részben a keleti régióira is kiterjed, a hőmérséklet csúcsértéke 34 és 37 Celsius-fok között váltakozik majd.