Összehangolt hatósági akció zajlott Maros megyében a pénteki nap folyamán a falopások megfékezésének érdekében. Nyolc személyt előállítottak.
Székelyföld Autonómiájának Napján, október 27-én egyszerre fognak fellobbanni Székelyföldön az őrtüzek lángjai, amelyek változatlanul a székelyföldi autonómiaigényre emlékezetetnek.
Ligia Deca oktatási miniszter péntek este a Facebook-oldalán bejelentette, hogy aláírta az egyetemi hallgatók ösztöndíjait szabályozó új rendeletet.
A Travelminit.ro szálláskereső oldal pénteken közölt adatai szerint a Prahova völgyi üdülőhelyek a legnépszerűbb turistacélpontok közé tartoznak a hétfőn kezdődő egyhetes őszi szünidő idején.
Enyhe, a Richter-skálán 3-as erősségű földrengés volt pénteken 13:03-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Különleges esemény helyszínéül szolgált a háromszéki Kézdiszentlélek községhez tartozó, az írott forrásokban először 1332-ben szereplő Kézdikővár: emlékjellel jelölték meg azt a részt, ahol egykoron, a kora-középkorban a település elhelyezkedett.
Több házkutatást is tartottak csütörtök reggel különböző személyek lakásán és irodájában a hatóságiak, akik egy adócsalással kapcsolatos bűnügyben vizsgálódtak. Az akció során több tulajdont is lefoglaltak és jelentős összegű bírságot szabtak ki.
Jótékonysági néptáncgálát szervez Kupás Sándor és családja megsegítésére a marosvásárhelyi amatőr néptáncmozgalom november 6-án 19 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében.
Őrizetbe vettek egy fiatal férfit a rendőrök csütörtök délután, aki a megalapozott gyanú szerint közel tízezer lejt lopott el egy gyergyószentmiklósi házból múlt vasárnap.
Medve támadt egy férfira péntek reggel a Prahova megyei Bertea községhez tartozó Lutu Roşu faluban – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Péntek délután, a tanórák után vakáció kezdődik a tanulók számára a tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.
Szarka Tamás Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas előadóművész mutatja be 2020-ban megkomponált Missa Missio – mise a legüldözötteb vallásért című szakrális művét a marosszentgyörgyi katolikus templomban vasárnap 18 órától.
Négy történeten keresztül mutatja be a kriptovaluták izgalmas és érdekes világát az MCC legújabb előadása Csíkszeredában október 29-én.
Sűrű ködre adott ki figyelmeztetést péntek reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A sárga ködriadó az ország 18 megyéjére érvényes.
Eltemették az október 17-én, 57 évesen elhunyt Potápi Árpád Jánost csütörtökön. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát a bonyhádi evangélikus temetőben több százan kísérték utolsó útjára.
Öt nagyiklandi és mezőkapusi ingatlanban végzett házkutatást csütörtökön a Maros megyei rendőrség.
Vajon mi, akik számára evidens, hogy látjuk a minket körülvevő világot, gondoltunk már bele valaha, hogy milyen lehet az élet teljes sötétségben?
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, Toni Greblă csütörtökön bejelentette, hogy mintegy 19 ezer szavazóhelyiséget alakítanak ki belföldön az államelnök-választásra, és közel 20 millió szavazólapot rendeltek meg a választások első fordulójára.