Verespatak: nincs más alternatíva?

Az interjú szerkesztett változata a Magyar Nemzet november 23-i számának Környezetvédelem oldalán – ugyancsak érdeklődésre számot tartó helyen – olvasható. A kultúráért, a kulturális örökség védelméért is felelős miniszter leszögezi: Verespatak – és környéke – lakói 2000 éve bányászkodásból élnek, máshoz nem értenek. Számukra az egyetlen munkalehetőség a jövőben az Roşia Montana Gold Corporation bányanyitása, a 330 tonnányi arany és az 1600 tonnányi ezüst felszínre hozása 16 esztendő alatt, amely mellesleg együtt jár a rombolással, cianidos technológia alkalmazásával, és a cianidos zagyot Európa legnagyobb befogadóképességű tározójában elhelyezve, embert próbáló feladatot hagy a hálás utókor számára is.

Szegénységi bizonyítványt állít ki magáról az, aki szerint nincs más alternatíva. Azt üzeni ugyanis: nem hajlandó a kérdésről gondolkodni. Kelemen Hunor szerint Verespatak messze esik Románia ismert turista útvonalaitól: nem szerepel az ország turisztikai térképén. Figyelmébe ajánljuk a kulturális miniszternek: mindig létezik más alternatíva, csak némi áldozat árán meg kell találni!

Hadd hozzunk egy földrajzilag közeli példát: Ukrajna Kárpátalja megyéjében – amely nem gazdagságáról híres –, az Északkeleti-Kárpátok vidékén, Kőrösmezőtől néhány kilométerre magasodik a Dragobrát-hegy. (jelentése: drága barát). Ezen a hegyen 20 éve nem termett más, csak gomba meg erdei gyümölcs. Aztán megépült az első faház, tulajdonosa kiírta rá, hogy síléckölcsönző meg síoktatás. Nem mondhatjuk, hogy az első téli szezonban özönlöttek hozzá a turisták, de azért jövögettek. Megirigyelte valaki, és felhúzta a második faházat, persze ő is síkölcsönzőt nyitott, oktatással. Nem ragozzuk tovább: sorra emelkedtek a házikók, egyre impozánsabbak, egyre szebbek, egyre több szolgáltatást nyújtva. Az egykor alternatíva nélküli Dragobrát ma Ukrajna hágón inneni területének legfelkapottabb síparadicsoma.

Maradjunk Verespataknál! Lelkes szervezők több mint fél évtizede kitalálták a Széna Fesztivált, amely egyre több látogatót vonz, egyre messzebb földről. Valóságos népünnepély, nemcsak a környezetvédőké, hanem mindenkié, kirakodóvásárral, játszóházakkal, étellel, itallal, ahogy illik. Éppen azt üzeni a Széna Fesztivál, hogy igenis létezik másik alternatíva: vonzó programokkal odacsalogatni a turistát, nemcsak egyszer egy esztendőben, hanem újabb és újabb ötletekkel minden évszakban.

Másutt azért nemigen mutogathatók valóban kétezer éves, kézzel vájt tárnák Európában, csak Verespatakon! Miniszter úr második tévedése, hogy – látszólag – hisz a kanadai beruházónak. Hisz a kanadaiak hosszú távra szóló fejlesztési programjának ígéretében, amely szerint a jelzett nemesérckészlet kitermelését és abból a nemesfémeknek a helyszínen történő kivonását követően marad más is Verespatakon Európa legnagyobb ökológiai ketyegő bombáján kívül. Olyan fejlesztési program, amely 16 év múlva is munkát, megélhetést, biztos jövedelmet kínál a helybelieknek. Mivel nem ismerjük részletesen az RMGC erre vonatkozó javaslatát, engedje meg, hogy minimum kételkedjünk!

Azt azonban az említett program ismerete nélkül – a nemzetközi tőke viselkedésének alapszabályait jól megismerve, megtapasztalva a Kárpát-medencében is (lásd legalább a Nagybányáról 2000. január 30-án kiindult cianid- és nehézfém-szennyeződést és annak utóéletét), nyugodtan kijelenthetjük: nem fogja szaván a miniszter úr sem Románia majdani kormányát, sem a kanadai beruházót! A cég , valamennyi nemesfémet kinyerve, a legkisebb probléma, üzemzavar (amely esetünkben a Veres-patakkal kezdődő, az Abrudban, az Aranyosban, a Marosban folytatódó, a Tiszában végződő vízgyűjtő egészén élőket veszélyezteti) esetén csapot-papot, zagytározót hátrahagyva hanyatt-homlok menekül. Ugyanúgy bottal üthetjük a nyomát, mint az Aurulét, a Transgoldét. Tessék mondani, felelősségre vontak valakit a 2000. évi cianid- és nehézfém-szennyeződés okozói közül?

Kelemen Hunornak abban igaza van: ne tanácsokat osztogassunk egymásnak magyarországi magyarok romániai kormánytényezőknek, hanem hallgassunk egymás érveire. Éppen erre céloztunk, amikor a vízgyűjtő-elvre hivatkoztunk: igenis közünk van ahhoz, ami mindannyiunk életét, környezetét veszélybe sodorhatja: romániai magyarokét, románokét, magyarországi folyó mentiekét. A miniszter úr – kormánytényezőként – magyar–román közös kormányülést javasol a szóban forgó téma megtárgyalására. Ha mással – szakemberekkel, Románia Tudományos Akadémiájának legjobb koponyáival, európai szakértőkkel, és a legközvetlenebbül érintettekkel, akiknek a bőrére megy a vásár – nem kíván tárgyalóasztalhoz ülni, ám legyen kormányülés. Kérdés, hogy milyen csomagot kíván annak asztalára tenni. Azt, hogy nincs más alternatíva? Azért nem érdemes kormányülésre fecsérelni a drága időt.

Végezetül nem mehetünk el szó nélkül amellett a kétszer 70 millió dollár mellett, amelyet a román kormány műemlék-helyreállításra kapott a bányaberuházó RMGC-től. Nem tudjuk, kérte-e, csak azt, hogy elfogadta. Ezzel nehezen magyarázható helyzetbe kormányozta magát Románia népe ország-világ előtt. Ki ne ejtsünk a szánkon olyan fogalmakat, mint korrupció, netalán megvesztegetés. Ilyenről szó nem lehet! Hát akkor miről? Nemzetközi segélyről a román kulturális örökség megvédésére? Szomorúan tapasztaljuk a román kormány kétségbeesett vergődését: jövőre választások következnek, „a nemzetközi – és a hazai – helyzet fokozódik”, újabb és újabb nadrágszíjmeghúzás nélkül eredményt kellene produkálni. Meggyőzőt. Olyat, amelyből egyértelműen kitetszik: nem a választó van a kormányért, hanem a kormány a választóiért. Kézzelfogható életszínvonal-emelés nélkül a voksok nem a mostani formációt részesítik előnyben.

Ennek megértéséhez nem szükséges magyar–román kormányülés. Na, hogy nálunk – az anyaországban – sem jobb a helyzet? Ez bizony igaz, de senkit ne vigasztaljon!

Egri Sándor
A szerző társadalmi aktivista, a Kárpátok–Tisza Nemzetközi Fejlesztési Egyesület elnöke (Tokaj–Szolnok)