Valóban szovjet kitaláció a moldovai nyelv?

Miután Traian Bãsescu román államfõ nemrégi kezdeményezésére a román hatóságok jelentõsen megkönnyítették a moldovaiak román állampolgársági kérésének elbírálását, a moldovai parlament törvényt fogadott el, amely nemzetbiztonsági okokból megtiltja a román állampolgárságot elnyerõk állami tisztségben való alkalmazását. Újabb arculütés Bukarestnek, hogy a chiºinãu-i hatóságok visszavonták a Román Televízió évekkel ezelõtt adott sugárzási engedélyét, és hogy a moldovaiak EU-vízumainak kibocsátását Chiºinãu nem a román, hanem a magyar nagykövetségre bízta. Igen kellemetlenül érintette Bukarestet az is, hogy Bãsescu kezdeményezését Nyugat-Európában kifejezetten rosszallják – nem óhajtják az uniós munkaerõpiacot esetleg elözönlõ, Európa legföldhözragadtabb lakóinak tartott moldovaiakat. A feszültséget idõnként az is fokozza, hogy a román politikusok egy része olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek megkérdõjelezik a Moldovai Köztársaság függetlenségét. Bãsescu és a román kormány felháborodására a moldovai határõrök nemrég több román küldöttséget nem engedtek be az országba. Újabb megdöbbenés Bukarest számára, hogy az EU és a Moldovai Köztársaság által októberben aláírt, a moldovaiak szabadabb EU-beli mozgását elõsegítõ visszatoloncolási egyezményt az Unió hivatalos nyelvein és moldovai nyelven szövegezték meg.

Bukarest számára már évekkel ezelõtt felháborító volt a moldovai nyelv emlegetése, melyet úgymond egy sztálinista elgondolás felelevenítésének minõsítettek. A háborgóknak, úgy látszik, nincs tudomása arról, hogy ennek gyökerei sokkal mélyebbrõl erednek. A moldovaiak ugyanis jóval a román nemzettudat kialakulása elõtt moldovainak nevezték magukat. Miközben a havaselvi, a muntyán tudat románságtudattá alakult, a moldovaiak saját tudata továbbra is moldovai maradt. Sõt, részben a Pruton inneni moldvaiaké is. Ennek egyik jele a Iaºi polgármestere által, az 1990-es években alapított Moldvai Párt. Történelmi visszapillantás nélkül azonban érthetetlen, miért nevezik magukat, s az általuk beszélt nyelvet a Pruton túliak moldovainak, és miért ragaszkodnak ehhez mind a mai napig.

Latin betûs pravoszlávok

1812-ben az oroszok legyõzték a törököket. Az akkor kötött kücsük-kajnardzsi béke alapján a cári birodalom a Prutig tolta ki határát, bekebelezve a török függõségben levõ Moldva Dnyeszterig terjedõ részét. Az ottani moldovaiak így elszakadtak a kialakuló román nemzeti mozgalomtól, amelynek köszönhetõen a török függõségben maradt Moldva és Havaselve 1859-ben kivívta egyesülését, majd 1877-ben, hathatós orosz segítséggel, a Románia nevet fölvett állam függetlenségét is.

Az erõsödõ román nemzeti tudat egyik megnyilvánulása volt 1860-ban, hogy a román nyelv latin eredetének fölismerése nyomán, az addigi cirill betûs írás helyett, az akkor Egyesült Fejedelemségeknek nevezett országban bevezették a magyarországi románság körében már hosszú évekkel azelõtt használt latin betûs írást. Miközben a görögkeleti egyház hevesen tiltakozott, a katolizálás rémképével ijesztgetett, és az illetékesek kiátkozásával fenyegetõzött.

A Pruton túli Moldovában a moldovaiak, oroszosan Moldáviában a moldáviaiak vagy moldávok, bár más nyelvet beszéltek, mint az oroszok és ukránok, ugyancsak görögkeletiek, oroszul pravoszlávok voltak, és továbbra is cirill betûkkel írtak, mint a rájuk telepedõ birodalom lakói. „1812 és 1918 között, a román irodalmi nyelv kialakulásának legfontosabb idõszakában, a besszarábiai román nyelv nem követte teljes mértékben a dunai fejedelemségek, azaz a késõbbi Románia nyelvének fejlõdését. Besszarábiában továbbra is cirill betûkkel írtak, amelyeket Romániában a XIX. század második felének elején latinnal helyettesítettek\", fejti ki Carlo Tagliavini olasz nyelvész az újlatin nyelvek eredetérõl írt kötetében (Originile limbilor neolatine, Editura ªtiinþificã ºi Enciclopedicã, Bukarest, 1977, 287 old.).

Növelte a kétfelé szakadt terület nyelve közti különbséget az is, hogy miközben az Egyesült Fejedelemségekben, de még inkább az 1877 utáni Romániában a nyelvújítás a román nyelv elsõsorban török, nemkülönben szláv eredetû szavainak jó részét fõleg francia szavakkal helyettesítette, a moldovaiak nyelve megõrizte a régi szláv eredetû szavakat. Így még az 1950-es, 1960-as években is a Chiºinãu-i Rádióban, egyebek mellett, crãinát (királynõ), norodot (nép) lehetett hallani a romániai regina, illetõleg popor helyett.

Az elsõ világháborúban az Antant oldalán háborúba lépõ Románia 1918 után jelentõs területekkel gyarapodott. A cári Oroszország összeomlását követõen Besszarábiával, a Pruton túli Moldovával is. Valójában már azelõtt kiderült, hogy a moldovaiak, noha ugyanazt a nyelvet beszélik, nem tartják sem magukat, sem nyelvüket románnak. (…)

Az októberi forradalmat követõen, amikor Besszarábiában is megalakult a munkás-paraszt-katona tanács, a román kormány jelezte, hogy a tartományt be akarja kebelezni. A tanács eleinte hallani sem akart arról, hogy a forradalom gyõzelmét mellõzve, a királyi-földesúri Románia része legyenek. A polgárháborúban azonban magukra maradtak, s minthogy Románia katonailag erõsebb volt, kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni. Kényszerûségbõl beleegyeztek abba, hogy belépnek Romániába, de önkormányzattal – helyi törvényhozással és végrehajtó hatalommal – rendelkezõ tartomány maradnak. Bevonultak a királyi román csapatok és a szerzõdést aláíró tanács tagjai nyomtalanul eltûntek, az önkormányzatból pedig semmi sem lett. Ezután Besszarábiában bevezették a katonai közigazgatást és a latin ábécét.

Az oroszországi polgárháborút követõen, az 1920-as években létrejött Szovjetunió azonban nem mondott le Besszarábiáról. Ideiglenesen, a Dnyeszter bal partján, Moldovához soha nem tartozott ukrán területen, ahol néhány tízezer moldovai is él, létrehozták a Moldovai Autonóm Köztársaságot. Ennek lakói akkor legalább nyolcvan százalékban ukránok és oroszok voltak. 1940 júniusában a moszkvai kormány ultimátumot intézett Romániához, amelyben Besszarábia két nap alatti kiürítését követelte. Egy év múlva, 1941. június 22-én a nácik oldalán a román csapatok is átkeltek a Pruton, s így Besszarábia 1944 nyaráig, a szovjet csapatok elõnyomulásáig újból Románia része lett.

A háború után, a Szovjetunió részeként létrehozták a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságot, melynek az említett, Dnyeszteren túli Moldovai Autonóm Köztársaság is része lett. Az 1918-ban, majd 1941-ben bevezetett latin betûs írás helyett visszatértek a régi, cirill betûs használatára. Tehát visszatértek és nem akkor kényszerítették rájuk. A moldovai „nyelv\", a szláv szavakkal együtt, továbbra is megõrizte õsi vonásait. Az utóbbi években azonban ott is átvették a románba bevezetett újításokat, így a Chiºinãu-i Rádióban már nem hallani sem crãinát, sem norodot, ezek a köznyelvben élnek tovább. A latin betûs írásra végül 1991-ben, a Szovjetunió összeomlása elõtt tértek át.

Nemzetállam és autonómia

1991-ben, a függetlenség kikiáltása után, a nagy moldovai–román testvériség idején, a moldovaiak egykettõre fölismerték, mit jelentenek számukra a román nagynemzeti törekvések. Ehhez az is hozzásegítette õket, hogy a köztársaság Dnyeszteren túli részén élõ oroszok és ukránok fegyvert ragadtak, és nem voltak hajlandók Romániához csatlakozni.

Az egyesülésnek a moldovaiak által szabott egyik feltétele az lett volna, hogy a Pruton túli Moldova önkormányzattal, vagyis saját törvényhozással és kormánnyal rendelkezõ tartomány marad. A román kormány, az erõsen központosított „egységes román nemzetállam\" híveként ebbe a moldovai testvérek kedvéért sem ment bele, hiszen akkor az erdélyi magyarság önkormányzati követelését is ki kellett volna elégítenie. Amirõl, mint tudjuk, mind a mai napig hallani sem akar, mert ez, úgymond, az „egységes nemzetállam\" létét veszélyezteti.

Ráadásul, egy esetleges egyesülés a romániai kisebbségek mintegy hárommilliós lélekszámát jó másfél millióval növelte volna – hozzávetõleg 700 ezer ukránnal, ugyanennyi orosszal és mintegy 300 ezer törökségi, de görögkeleti gagauzzal. Az oroszok mögött pedig ott áll a hatalmas orosz medve. Így, bár a román kormány továbbra is az egység híve, valójában belátta, hogy ennek megvalósítását jobb lesz minél késõbbre halasztani.

Ugyanakkor a moldovai kormány is belátta, hogy ki kell egyeznie a gagauzokkal, de még inkább a Dnyeszteren túli területén élõ oroszokkal és ukránokkal, különben ezek elszakadnak. Ezt elkerülendõ, lemondott a román mintára már kinyilatkoztatott „egységes nemzetállamról\", le arról, hogy egyedül a román nyelv a hivatalos – az orosz is az –, és területi önkormányzatot adott nemcsak a Dnyeszteren túliknak, de a gagauzoknak is. Utóbbiaknak azóta saját anyanyelvû, állami egyetemük is létesült. A moldovai parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek jogairól szóló törvényt is, mely elõírja, hogy a tanulók, a diákok az oktatás minden szintjén moldovai és orosz nyelven, illetõleg a más nemzetiségûek az anyanyelvükön tanulhatnak. A helységnévtáblák, az utcanevek, a közintézmények neve kötelezõen kétnyelvû, a kisebbségi önkormányzatok területén pedig a moldovai és az orosz mellett a helyi nyelvet is használni kell.

Hazai körökben, fõleg az agyonközpontosított egységes nemzetállam híveinek körében e törvény nagy felháborodást keltett. Szerintük ez megengedhetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy hasonló hazai törvény esetén mi lenne hõn dédelgetett álmaikból. Számukra az is szörnyû volt, hogy ez a magyar státustörvény körüli, általuk keltett felhajtás idején történt.

Bukarest és a román közvélemény megdöbbenését az is növelte, hogy 1994-ben a moldovaiak népszavazáson is megmutatták, nem óhajtják a Romániával való egyesülést. Mindössze hét (7) százalékuk szavazott emellett. Hidegzuhanyként hatott az is, hogy a chiºinãu-i parlament kinyilvánította: a Moldovai Köztársaság lakói moldovaiak, moldovai nemzetiségûek, nyelvük pedig nem a román, hanem a moldovai. A latin betûs írás azonban továbbra is megmaradt. A magukat román nemzetiségûnek tartókat, minden jogot megadva nekik, kisebbségként ismerték el. A Dnyeszteren túliaknak mindez nem volt elég, és kikiáltották függetlenségüket. Igaz, ezt csak Oroszország ismerte el. Ugyancsak 1994-ben, a fentiek következményeként új himnuszra írtak ki pályázatot, mert ha moldovaiak, nem énekelhetik, hogy „Ébredj, román\".

A különállás eszméje, minden orosz- és szovjetellenesség ellenére, 1990 elõtt is létezett. A Besszarábiába utazó román állampolgárok nem egyszer hallhatták, hogy az ottaniaknak eszük ágában sincs Ceauºescu Romániájához tartozni. A függetlenség kikiáltása után, a nagy testvériség kibontakozásakor tartott moldovai közvélemény-kutatások arra utaltak, hogy a moldovaiak jól emlékeznek: a két világháború között a román hatóságok gyarmatosítóként viselkedtek velük, a román csendõrök a legkíméletlenebbül bántak el az elégedetlenség leghalványabb tanújelét kinyilvánítókkal is. Ezért a megkérdezettek többsége már akkor sem kért az egyesülésbõl.

A gazdasági tényezõk is megfontolásra késztették a moldovaiakat, hiszen országuk teljes egészében az egykori Szovjetunió gazdasági rendszeréhez kötõdik. Másrészt, mit is kezdhetne az amúgy is súlyos politikai, gazdasági, társadalmi gondokkal küszködõ Románia egy nála is fejletlenebb országgal, bármilyen kicsi legyen az – a Moldovai Köztársaság területe mintegy negyede Románia területének, lakossága kétharmada –, amikor a gazdasági óriás Németország mind a mai napig komoly nehézségekkel küzd az NDK bekebelezése óta.

Moldovai nyelv – van és nincs

Moldován, moldovai nyelv a nyelvészet szempontjából tehát nincs, de amint láthattuk, mégis van. Bár nem a sztálini önkény nyilvánította õket és nyelvüket moldovainak, amint az a hazai magyar sajtóban is fel-felbukkan – moldovai tudatukra, hagyományukra csupán rájátszott –, senki sem tilthatja meg, tagadhatja meg tõlük a jogot, hogy magukat és nyelvüket, akár hivatalosan is, moldovainak nevezzék.

Hasonló, de nem azonos a helyzet Macedóniával, a macedón „nyelvvel\" is – Macedónia ókori eredetû név, de az ott lakó bolgárok régóta így nevezik magukat. Ennek ellenére, 1913, a második Balkán-háború elõtt a török birodalomban bolgárok voltak, bolgárul beszéltek. A két világháború között Bulgáriához tartozásukért partizánháborút folytattak a szerb, a jugoszláv hatóságok ellen. A macedón nevet és nyelvük macedón nevét a második világháború után Belgrádban agyalták ki, és sulykolták beléjük, nehogy – akár a második világháború idején – ismét Bulgáriához tartozzanak.