2010. július 09., 10:312010. július 09., 10:31
A program felelőse Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, aki a Liberális Demokratákat képviseli a koalícióban. Clegg a kezdeményezés honlapján – http://yourfreedom.hmg.gov.uk – videoüzenetben fordult a választókhoz, kérve őket, hogy tegyék meg javaslataikat az olyan törvények kigyomlálására, amelyek szerintük személyi szabadságukat korlátozzák, felesleges bürokráciára kényszerítik őket, vagy üzleti vállalkozásuk működését akadályozzák.
Az új brit kormány a maga részéről már a napokban útjára indított kezdeményezés előtt meghirdette a munkáspárti érában hozott, illetve tervbe vett törvények felülvizsgálatát. Ennek jegyében, első intézkedései között bejelentette például, hogy törli a személyi igazolvány bevezetésének tervét, amely éveken át komoly belpolitikai összecsapások okozója volt. Nagy-Britanniában a második világháború idején kötelező volt a személyi igazolvány, de a rendszert nem sokkal később eltörölték. Az elmúlt több mint fél évszázadban a jogosítvány vált a fő személyazonosító okmánnyá, de a fényképes vezetői engedély is csak az utóbbi néhány év terméke; azelőtt nem volt fotó a jogosítványban sem. Akinek nincs jogosítványa, az hitelkártyával vagy névre szóló közműszámlával, esetleg útlevéllel azonosíthatja magát szükség esetén. Brit polgárjogi szervezetek erőteljesen bírálták az előző kormány terveit a személyi igazolvány visszaállítására, mondván: a program végrehajtásához szükséges hatalmas adatbázis minden eddiginél nagyobb betekintést engedne az állampolgárok életébe, anélkül, hogy hathatós segítséget adna a terrorizmus elleni harchoz. A május eleji választásokig hatalmon volt munkáspárti kormány a terror elleni fellépés szükségességével érvelt a személyazonosító okmány újbóli bevezetése mellett. Az új kormány közölte, hogy „ok nélkül” nem fogja nyilvántartani az állampolgárok internet- és
e-mail adatait, megfelelő szabályozást léptet életbe a zárt láncú kamerák felvételeinek kezelésére, és korlátozza az „ártatlan emberektől” vett DNS-minták tárolását. Szerepel a tervek között a korruptnak bizonyuló alsóházi képviselők visszahívásának lehetősége is, valamint a rágalmazási törvények felülvizsgálata a szólásszabadság nagyobb védelme végett.
A brit sajtó kimutatásai szerint a korábbi Labour-kormány összesen 4300 új jogszabályt gyártott hivatali idejének tizenhárom éve alatt, vagyis működésének csaknem minden napjára jutott egy-egy új törvény. Ezek között valóban van néhány abszurdnak tetsző. A munkáspárti kormány például alig egy évvel 1997-es első választási győzelme után külön törvényt hozott arról, hogy engedély nélkül tilos atombombát robbantani, és 2003 óta ugyancsak törvényileg tiltott kormányzati engedély nélkül az Atlanti-óceán több ezer méteres mélységében fekvő, 1912-ben elsüllyedt Titanic belső terében tartózkodni...
Beindítása óta már több száz állampolgári törvényirtó javaslat jelent meg a brit kormány honlapján.