Temetés

Volt szilvapálinkája, cseresznyepálinkája és körtepálinkája, mind kiváló minőség. A szilvapálinkát tartotta a legnagyobb hordóban, ez lett a veszte. Berta néni húsz évvel élte túl a férjét, akit én nem ismertem. Az emberek azt beszélték, Berta néni a férje halála után lett egy kissé habókos. Berta néni férje tüdőrákban halt meg, pedig soha nem dohányzott. Ez egy ilyen család. Gyerekük nem volt.

Berta nénitől értesültem gyerekként a legtöbb dologról, amit addig eltitkoltak előlem. ő volt a legőszintébb ember, akit ismertem. Ha segítettem neki a gyümölcsszedésben vagy a cefre cipelésében, cserébe megosztott velem egy-két újabb titkot, amihez a többi felnőtt szerint még nem voltam elég érett. Berta néni szerint a felnőttek hülyének nézik a gyerekeket, amiben igazat kellett neki adnom. Tőle tudtam meg négyévesen, hogy a Mikulás nem létezik, a felnőttek csak azért találták ki, mert nem tiszta a lelkiismeretük. Később ebben is igazat kellett adnom neki. Amikor az óvodában elmondtam a pajtásaimnak is, amit Berta nénitől megtudtam, mindenki sírt. Később én is sírtam, mert az óvó néni kukoricaszemekre térdeltetett a sarokban, amiért ilyen butaságokat beszélek.

Ezt ő mondta így, hogy ilyen butaságokat beszélek. Ekkor tanultam meg, hogy az igazság a felnőttek szerint butaság, nem is mondtam többet Berta nénin kívül senkinek igazat, kivéve, ha tényleg elkerülhetetlen volt. Berta néni azt mondta, hogy ügyesen kiálltam az igazság mellett, de tulajdonképpen inkább hittem volna továbbra is a Mikulásban, minthogy kukoricán térdeljek az igazság bajnokaként. Ezután csak egyszer büntettek meg, már elemiben, amiért megvertem az egyik osztálytársamat a kézimunkaórán használt apró kalapáccsal. A teljes igazsághoz hozzátartozott, hogy az illető osztálytársam megcsiklandott, ezért vertem meg, de jobbnak láttam nem forszírozni a dolgot. Az igazsággal legutóbb sem értem sokat.

Berta néni férje két méter tíz centi magas volt. Amikor meghalt, a koporsókészítő valamit félreérthetett a telefonbeszélgetésből, mert a temetés napján egy húsz centivel rövidebb koporsót szállítottak ki. Ezt az édesanyám mesélte el, aki ott volt a temetésen. Berta néni ekkor kiküldte a rokonokat a szobából, ahol a férje fel volt ravatalozva, csak az anyukám maradt bent és egy öregaszszony, aki elaludt a sarokban.

Úgysem kell ez már neked, Józsi – mondta Berta néni majd a kisbaltával átvágta a férjének mind a két lábszárát, pont annyit nyisszantott le belőlük, amennyi kilógott a koporsóból, a lábfejeket szépen visszahajlította a lecsonkolt lábszárra, majd leszögeltette a koporsót. A Berta néni férje lesz talán az egyetlen, aki, ha kinyitja a szemét a végítélet napján, a saját talpát fogja meglátni először. De ha Berta néni felébred mellette, bizonyára neki is elmondja majd az igazat. „Minek kellett neked ilyen nagyra nőni, Józsikám?”