Tanügyi törvény és charták

Reális lehetőség van viszont a törvény által multikulturálisként és soknyelvűként meghatározott Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó magyar nyelvű oktatás jelentős megerősítésére és szervezeti önállóságának megteremtésére. Mindehhez a törvény hatálybalépésétől (2011. február 11.) hat hónap áll rendelkezésre. Ez idő alatt kell megszerkeszteni és jóváhagyni a jelenlegieket hatálytalanító új egyetemi chartákat.

Ez azért is fontos, mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenlegi chartája jó néhány diszkriminatív rendelkezést tartalmaz, amelyek sértik az Európai Emberjogi Chartába foglalt egyenjogúság biztosításának és a diszkrimináció tilalmának alapelvét, valamint az új tanügyi törvény szellemét és betűjét. A jelenlegi MOGYE-charta 18. szakasza kimondja, hogy a gyakorlatok, szemináriumok csak román nyelven folyhatnak. Érdekes módon, ezzel a kikötéssel mit sem törődve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen évek óta angol nyelvű gyakorlatokat és szemináriumokat tartanak a tandíjfizető külföldi diákok részére. Ez a gyakorlat, noha tulajdonképpen helyeselhető lenne, sérti a charta hatályos rendelkezéseit és a magyar nyelven tanuló diákság egyenjogúságát. A diplomamunkákat is csak román nyelven lehet megszerkeszteni a charta szerint – a gyakorlatban azonban angolul is. Az idézett rendelkezések súlyosan sértik az új tanügyi törvénynek a diákok diszkriminálását tiltó rendelkezéseit. A hivatkozott, 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény 128. szakaszának 4. bekezdése kimondja, hogy az egyetemi charták nem tartalmazhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek sértik a törvény előírásait – vagyis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenlegi chartájában rögzített diszkriminációs passzusokat mostantól nem lenne szabad alkalmazni, illetve az újba semmi esetre sem lehet belefoglalni őket. A törvényhozó ez esetben előrelátó volt, számolt azzal, hogy a román többségű szenátusok nem tekintik szívügyüknek a magyar nyelvű oktatás megerősítését, szervezeti önállóságának létrehozását. Ezért a törvény kimondja azt is, hogy amennyiben az egyetemi charták törvénysértő rendelkezéseket tartalmaznak, akkor a charta jogilag érvénytelen, semmis. Azért, hogy mindez ne maradjon írott malaszt, a tanügyminisztérium törvényességi felügyeletet gyakorol a hozzá kötelezően benyújtandó egyetemi charták felett. Az ezekre a rendelkezésekre való hivatkozás nagy segítséget jelent azoknak az oktatóknak, diákoknak, akik az új charták megfogalmazásakor töröltetni akarják a jelenlegi korlátozásokat, és meg akarják teremteni a létező egyetem és fakultásai keretén belül a saját működési szabályzattal és egyetemi autonómiával rendelkező magyar szekciókat.

Az új törvény kétségtelenül előrelépést jelent, de van egy negatív következménye is: a Babeş–Bolyai Tudománygyetem multikulturális jellegének törvénybe iktatásával szinte lehetetlenné teszi a kommunista diktatúra megdöntése után azonnal megfogalmazott és 500 ezer aláírással támogatott jogos követelésünk, a törvénytelenül beolvasztott és elsorvasztott kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását. Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója a multikulturalizmussal foglalkozó dolgozatában már 2002-ben felhívta a figyelmet, hogy az oktatáspolitikusok a „gyakorlatilag meghatározhatatlan, a multikulturalizmust csak elvi szinten vállaló formula mellett döntöttek”, amikor az RMDSZ az állami magyar egyetem alapításának elvárásaival szemben a lecsendesítés szándékával felvállalták ennek a változatnak a támogatását. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett multikulturalizmus nem biztosítja a magyar diákok és tanerők anyanyelvi komfortját, a román és magyar nyelv azonos értékű használatát. Ennek a helyzetnek az új tanügyi törvény általi bebetonozása semmi esetre sem sorolható a magyar kormányzati részvétel jogszerző sikerei közé! Gabriel Andreescu, Az emberi jogok romániai folyóirata (Revista română pentru drepturile omului) főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt a fogalmat úgy használják, hogy az ellentmond egyes közösségek önrendelkezési jogának. Ennek tudható be, hogy húsz évvel a rendszerváltoztatás után még mindig csak a magyar egyetemisták egyharmada tanulhat anyanyelvén.
A törvény által megengedett magyar szekciók megteremtését egy dolog igencsak megnehezíti, éspedig az a tény, hogy arányaiban a magyar professzorokat jóval nagyobb mértékben érintette a február 11-én életbe léptetett azonnali nyugdíjaztatási kényszer. A marosvásárhelyi gyógyszerészeti karon például egyetlen magyar professzor sem marad! Ebben a helyzetben megoldást jelenthet a törvény 128. szakasza 2. bekezdésének f. pontja, amely lehetővé teszi, hogy az egyetem más egyetemekkel társuljon céljai megvalósítása érdekében. Egy ilyen társulás alapján mindaddig, amíg kinevelődik a hazai utánpótlás, magyarországi vendégprofesszorok segítségét lehet és kell igénybe venni. Ennek meg is van a tradíciója, 1946-ban igen nagyszerű magyarországi vendégprofesszorok alapozták meg az akkor megalapított marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. Az ötvenes években a professzorok a zaklatások miatt Magyarországra távoztak – legutolsóként Miskolczi Dezső akadémikus, aki nyugdíjazásáig itt oktatott, azután pedig Budapesten a rangos Orvostovábbképző Intézetet vezette. Mindezek ismeretében hangzott el a Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívása, hogy ne csak a román, hanem a magyar kormány is támogassa az új lehetőségek érvényesítését. Olyan fontos, jövőnket nagyban befolyásoló törekvésről van szó, amely szükségessé teszi a romániai magyar érdekképviseletek és civil szervezetek együttműködését is, valamint a magyarországi orvosi és gyógyszerészeti egyetemek segítségét.

Felidézem, hogy a kilencvenes évek közepén, a Demokratikus Konvenció (CDR) kormánya idején a Bolyai Egyetem tervezett visszaállításával reális esélye volt az önálló állami magyar egyetem létrehozásának. Sajnos ezt a ki tudja, mikor ismétlődő lehetőséget az RMDSZ-vezetés a Petőfi–Schiller egyetemi maszlag lenyelésével csúful elpuskázta. Még most is csodálkozom azon, hogy akkortájt olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy az illetékes RMDSZ-vezetőt meglepte, hogy a román politikusok nem tartották be ígéretüket!?

Tanulva a múlt hibáiból, ki kell mondanunk, hogy az újabb, noha némileg korlátozottabb reális lehetőséget – a saját szervezeti szabályok szerint működő magyar szekciók létrehozását – bűn volna elszalasztani, hiszen a magyar kultúrát ismerő és ápoló értelmiség kinevelése a romániai magyarság megmaradásának záloga, ez valódi nemzetpolitikai feladat!

Kincses Előd

A szerző marosvásárhelyi ügyvéd