Tanügyi törvény és charták

A rendszerváltoztatás után, 1990. január–februárban azt reméltük, hogy visszaállítjuk az önálló, állami magyar egyetemet, a kolozsvári Bolyait. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen pedig paritásos alapon működő, két egyenjogú, magyar és román nyelvű tagozatot akartunk létrehozni. Sajnos egyik célkitűzésünk sem valósult meg. Álláspontom szerint az új román tanügyi törvény alapján most már akár az önálló, magyar nyelvű állami egyetem is létrejöhetne, de ehhez továbbra is hiányzik a román politikai akarat.

2011. március 04., 10:162011. március 04., 10:16

Reális lehetőség van viszont a törvény által multikulturálisként és soknyelvűként meghatározott Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó magyar nyelvű oktatás jelentős megerősítésére és szervezeti önállóságának megteremtésére. Mindehhez a törvény hatálybalépésétől (2011. február 11.) hat hónap áll rendelkezésre. Ez idő alatt kell megszerkeszteni és jóváhagyni a jelenlegieket hatálytalanító új egyetemi chartákat.

Ez azért is fontos, mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenlegi chartája jó néhány diszkriminatív rendelkezést tartalmaz, amelyek sértik az Európai Emberjogi Chartába foglalt egyenjogúság biztosításának és a diszkrimináció tilalmának alapelvét, valamint az új tanügyi törvény szellemét és betűjét. A jelenlegi MOGYE-charta 18. szakasza kimondja, hogy a gyakorlatok, szemináriumok csak román nyelven folyhatnak. Érdekes módon, ezzel a kikötéssel mit sem törődve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen évek óta angol nyelvű gyakorlatokat és szemináriumokat tartanak a tandíjfizető külföldi diákok részére. Ez a gyakorlat, noha tulajdonképpen helyeselhető lenne, sérti a charta hatályos rendelkezéseit és a magyar nyelven tanuló diákság egyenjogúságát. A diplomamunkákat is csak román nyelven lehet megszerkeszteni a charta szerint – a gyakorlatban azonban angolul is. Az idézett rendelkezések súlyosan sértik az új tanügyi törvénynek a diákok diszkriminálását tiltó rendelkezéseit. A hivatkozott, 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény 128. szakaszának 4. bekezdése kimondja, hogy az egyetemi charták nem tartalmazhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek sértik a törvény előírásait – vagyis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenlegi chartájában rögzített diszkriminációs passzusokat mostantól nem lenne szabad alkalmazni, illetve az újba semmi esetre sem lehet belefoglalni őket. A törvényhozó ez esetben előrelátó volt, számolt azzal, hogy a román többségű szenátusok nem tekintik szívügyüknek a magyar nyelvű oktatás megerősítését, szervezeti önállóságának létrehozását. Ezért a törvény kimondja azt is, hogy amennyiben az egyetemi charták törvénysértő rendelkezéseket tartalmaznak, akkor a charta jogilag érvénytelen, semmis. Azért, hogy mindez ne maradjon írott malaszt, a tanügyminisztérium törvényességi felügyeletet gyakorol a hozzá kötelezően benyújtandó egyetemi charták felett. Az ezekre a rendelkezésekre való hivatkozás nagy segítséget jelent azoknak az oktatóknak, diákoknak, akik az új charták megfogalmazásakor töröltetni akarják a jelenlegi korlátozásokat, és meg akarják teremteni a létező egyetem és fakultásai keretén belül a saját működési szabályzattal és egyetemi autonómiával rendelkező magyar szekciókat.

Az új törvény kétségtelenül előrelépést jelent, de van egy negatív következménye is: a Babeş–Bolyai Tudománygyetem multikulturális jellegének törvénybe iktatásával szinte lehetetlenné teszi a kommunista diktatúra megdöntése után azonnal megfogalmazott és 500 ezer aláírással támogatott jogos követelésünk, a törvénytelenül beolvasztott és elsorvasztott kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását. Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója a multikulturalizmussal foglalkozó dolgozatában már 2002-ben felhívta a figyelmet, hogy az oktatáspolitikusok a „gyakorlatilag meghatározhatatlan, a multikulturalizmust csak elvi szinten vállaló formula mellett döntöttek”, amikor az RMDSZ az állami magyar egyetem alapításának elvárásaival szemben a lecsendesítés szándékával felvállalták ennek a változatnak a támogatását. Ma már egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett multikulturalizmus nem biztosítja a magyar diákok és tanerők anyanyelvi komfortját, a román és magyar nyelv azonos értékű használatát. Ennek a helyzetnek az új tanügyi törvény általi bebetonozása semmi esetre sem sorolható a magyar kormányzati részvétel jogszerző sikerei közé! Gabriel Andreescu, Az emberi jogok romániai folyóirata (Revista română pentru drepturile omului) főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt a fogalmat úgy használják, hogy az ellentmond egyes közösségek önrendelkezési jogának. Ennek tudható be, hogy húsz évvel a rendszerváltoztatás után még mindig csak a magyar egyetemisták egyharmada tanulhat anyanyelvén.
A törvény által megengedett magyar szekciók megteremtését egy dolog igencsak megnehezíti, éspedig az a tény, hogy arányaiban a magyar professzorokat jóval nagyobb mértékben érintette a február 11-én életbe léptetett azonnali nyugdíjaztatási kényszer. A marosvásárhelyi gyógyszerészeti karon például egyetlen magyar professzor sem marad! Ebben a helyzetben megoldást jelenthet a törvény 128. szakasza 2. bekezdésének f. pontja, amely lehetővé teszi, hogy az egyetem más egyetemekkel társuljon céljai megvalósítása érdekében. Egy ilyen társulás alapján mindaddig, amíg kinevelődik a hazai utánpótlás, magyarországi vendégprofesszorok segítségét lehet és kell igénybe venni. Ennek meg is van a tradíciója, 1946-ban igen nagyszerű magyarországi vendégprofesszorok alapozták meg az akkor megalapított marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. Az ötvenes években a professzorok a zaklatások miatt Magyarországra távoztak – legutolsóként Miskolczi Dezső akadémikus, aki nyugdíjazásáig itt oktatott, azután pedig Budapesten a rangos Orvostovábbképző Intézetet vezette. Mindezek ismeretében hangzott el a Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívása, hogy ne csak a román, hanem a magyar kormány is támogassa az új lehetőségek érvényesítését. Olyan fontos, jövőnket nagyban befolyásoló törekvésről van szó, amely szükségessé teszi a romániai magyar érdekképviseletek és civil szervezetek együttműködését is, valamint a magyarországi orvosi és gyógyszerészeti egyetemek segítségét.

Felidézem, hogy a kilencvenes évek közepén, a Demokratikus Konvenció (CDR) kormánya idején a Bolyai Egyetem tervezett visszaállításával reális esélye volt az önálló állami magyar egyetem létrehozásának. Sajnos ezt a ki tudja, mikor ismétlődő lehetőséget az RMDSZ-vezetés a Petőfi–Schiller egyetemi maszlag lenyelésével csúful elpuskázta. Még most is csodálkozom azon, hogy akkortájt olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy az illetékes RMDSZ-vezetőt meglepte, hogy a román politikusok nem tartották be ígéretüket!?

Tanulva a múlt hibáiból, ki kell mondanunk, hogy az újabb, noha némileg korlátozottabb reális lehetőséget – a saját szervezeti szabályok szerint működő magyar szekciók létrehozását – bűn volna elszalasztani, hiszen a magyar kultúrát ismerő és ápoló értelmiség kinevelése a romániai magyarság megmaradásának záloga, ez valódi nemzetpolitikai feladat!

Kincses Előd

A szerző marosvásárhelyi ügyvéd

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei