Szervezői válasz a Miért kell KIMENŐ? kérdésre

Annyira lelkesen fogadták az akkor még Faludy György Irodalmi Fesztivál néven indított rendezvényt, hogy magától értetődő lett a folytatás és az, hogy országhatároktól függetlenül bárki számára nyitottá tegyük. Kézenfekvő volt az a gondolat is, hogy ha már a fesztivál miatt irodalmárok, képzőművészek, zenészek, színészek, rendezők érkeznek Alfaluba, meg kell oldanunk, hogy ezekkel az emberekkel személyes viszonyba kerülhessenek azok a gyerekek, akik tanulni szeretnének tőlük. Tavaly már KIMENŐ Összművészeti Diákfesztivál néven rendeztük meg a költészet napja köré szerveződő eseményt, amelynek keretében öt alkotói műhely is indult.

Pimasz őszinteségű kritika

Idén közel kétszázötven diák jelentkezett a pályázatainkra, közülük választottuk ki azt a negyvenhat tehetséges fiatalt, aki április 10–13-a között elismert szakemberek irányításával dolgozhatott a KIMENŐ műhelyeiben Gyergyóalfaluban. László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke vezette az irodalom-műhelyt, Ferencz Zoltán grafikus oktatott a grafikaműhelyben. Most két színházműhelyt is indítottunk: egyiket Dézsi Szilárd rendező, a másikat Szilágyi Tamás színművész vezette. A Gyergyói Hírlap munkatársai, Balázs Katalin és Pethő Melánia újságírók vezették a sajtóműhelyt, amely biztosította a fesztivál napilapjának, a Fesztikének a megjelenését. Újítás volt a filozófia-műhely létrehozása.

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia tanszékének munkatársai, Szigeti Attila és Ungvári Zrínyi Imre oktatta a műhelybe bejutott kilenc középiskolást. Szervezőként úgy érzem, nem arról érdemes írnom, hogy mennyire volt sikeres a színházi előadásokból, író-olvasó találkozókból, koncertekből, vetélkedőből, bűvészshow-ból összeállított fesztiválprogram, hanem arról, hogy a nyolcvan százalékban 5-12. osztályos diákokból álló szervezőcsapat milyen fegyelemmel és odaadással dolgozott ezért a rendezvényért.

Hogy elismert alkotók örömmel és barátságból időt szántak arra, hogy tehetséges gyerekekkel, reményeink szerint jövendőbeli pályatársakkal dolgozzanak. Hogy több mint hetven diák került reflektorfénybe a KIMENŐ színpadán: naponta bemutatkozott egy-egy diákszínjátszó csapat, a Bejelölés néven meghirdetett programunkban tizennégy tehetséges fiatal olvasta fel a műveit, öt háromfős csapat versenyzett az irodalmi vetélkedőnkön. Hogy két írószervezet elnöke és több szerkesztő ült egy asztalnál, és a pályázatunkra beérkezett munkákat értékelte.

Hogy a hozzánk látogató alkotók szakmai és személyes kérdésekre is válaszoltak, hogy kézről kézre jártak a hangszerek, körbeadódott a mikrofon, zúgott a taps. Hogy diákok könyveknek és szaklapoknak örültek. Hogy van olyan baráti társaság, akik könyvkuckót hoztak létre, és így közös maradt az Orpheusz Kiadó jóvoltából kiosztott könyvkupac. Hogy egymás verseit kézzel másolták be titkos naplókba. Hogy a kamaszok kritikát, dicséretet, elismerést és elmarasztalást egyaránt szemtől szemben fogalmaztak meg azzal a pimasz őszinteséggel és irigyelnivaló naivitással, amely ma már szinte csak ennek a korosztálynak a sajátja.

Sokat lehet tanulni egy ilyen rendezvény megszervezése kapcsán. És sok mindennek lehet örülni is. Hogy évről évre többen állnak mellénk. Egyre többen válnak partnereinkké, segítőinkké, támogatóinkká. Egyre többen bíznak bennünk és drukkolnak nekünk. Hogy legtöbben visszajönnek és visszavágynak.

Kérdések – nem a szakirodalomból

„Mi ülünk ott az akadémián egy hermetikusan zárt burokban, előadásokat tartunk hallgatóknak, itt meg olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek az életből erednek, nem a szakirodalomból” – fogalmazott az egyik műhelyvezető. A KIMENŐ-re ugyanis olyan diákok jönnek, akik fontosnak érzik, hogy megfogalmazzanak valamit a világukból, képpé, szóvá, mozdulattá formálják azt, ami épp fontos. Itt ezért nem giccses virágot rajzolni vagy verset írni a szeretésről. Sokféle ember jön ide nagyon különböző közegből.

Van, aki a család büszkesége, féltve mutatják meg a rajzait, másról otthon nem is sejtik, hogy verset ír. Van, akit a szülei hoznak el, míg másvalakit a gyermekvédelem munkatársai kísérnek. Sokféle tapasztalat és sokféle igény hajtja ide a fiatalokat. Ez nem tömegrendezvény, nem több ezren, csak alig kétszázan jönnek naponta, de ők mind határozott céllal érkeznek, ők mind kíváncsiak valamire: magukra, másokra – megkockáztatom, hogy egymásra is. 

Farkas Wellmann Endre