Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

– Mindene a filmezés, van már saját produkciós irodája, az évek során számos díjat nyertek a filmjei, és most kikötött a székelyföldi mondák és legendák térképénél. Milyen utat kellett eddig bejárnia?

– A filmes pálya a gimnáziumban kezdődött. Matek–fizika osztályba jártam, és tizedikben elkezdtem érdeklődni a filmezés iránt, Balázs Feri bácsihoz jártam filmes körre, Szász-Mihálykó Attila pedig – aki a filmjeim narrátora volt – bejuttatott a jelenleg is működő székelyudvarhelyi tévéhez, ahol éjszakánként tudtam tanulni a szakmát. Lassan ki is derült, hogy a matek–fizikához nekem semmi közöm. Fizikából azért az optikát megtanultam, és lejártam a dokumentációs könyvtárba és jegyzeteltem magamnak. Mindig is foglalkoztattak a székelyföldi várak, ezért ezekkel kezdtem, és Róth András jelenlegi múzeumigazgató is nagyon sokat segített. Mindenképpen készíteni akartam egy nagy dokumentumfilmet a székelyföldi várakról, gyepükről, akkoriban ez volt a nagy álmom, és soha nem felejtem el, hogy többen mondták: azért ez túl nagy falat, kezdjek el inkább kisfilmekkel foglalkozni. Ez így is történt, de ha a végeredményt nézzük, akkor elég nagy sikereket értünk el romániai szinten, pedig a felszereléseket is úgy kellett mindenhonnan kéregetni. Egyik helyről kamerát, a másikról állványt. Részt vettünk diákfilm-fesztiválokon és három évig folyamatosan első díjat nyertünk, azután megjelentünk magyarországi fesztiválokon, és ott is sorozatosan jöttek a sikerek. Érettségi után egy évet dolgoztam a helyi tévénél, azután elkerültem Budapestre, a filmművészeti egyetemre, televíziós iskolába, miután elvégeztem hazajöttem, és már nem is tudom, hány évet az Interfilm produkciós irodánál dolgoztam. Ott ismét elkezdett foglalkoztatni a székelyföldi gyepűk, várak témája, és akkor azzal szembesültem, hogy a szakma, a régészek és a néprajzkutatók sem rendelkeznek erről anyaggal, ezért nem is nyilatkoztak szívesen, így a filmkészítés akkor elmaradt.

– Honnan jött akkor az ötlet, hogy a legendákra hagyatkozva mutassák be a Székelyföldet?

– A legendatérkép megvalósításának kitalálásáig engem nagyon zavart, hogy senki nem tudja, melyik korban épültek a Székelyföldön található várak, vagy kié volt a gyepű. Miközben tény, hogy ezek hozzánk tartoznak, a mi szülőföldünkön találhatók. S nekünk, itteni embereknek ismernünk kell ezeket, még akkor is, ha szakmai szempontból nem tudjuk – hiszen átlagemberként úgysem feltétlenül az érdekel bennünket –, hogy hány méterre milyen cserepet találtak, és melyik korból való. Azt azonban fontos tudni, hogy mindezeknek van egy legendája, amely alapján azonosíthatjuk őket.

– Ön honnan szerzett tudomást ezeknek a létezéséről?

– Gyerekkoromban bringával körbejártam ezeket a helyszíneket, így ismertem meg őket. De az első indíttatásokat tulajdonképpen édesanyámtól kaptam, aki mindig olvasott nekem Benedek Elek összegyűjtött legendáiból, mondáiból, amelyek aztán elevenen éltek bennem. Ezenkívül létezik egy európai uniós gyerektérkép a tagállamokkal, amelyen minden országban ki vannak emelve a jellegzetességek. Ha ránézünk Romániára, akkor csak Drakulát, a bukaresti Atheneumot és egy moldvai kolostort láthatunk, ami roppant zavart. Azok is nagyon szép helyek, viszont itt van a Székelyföld, amelyről semmi sem szerepel, holott más országokban a különböző kultúrákat, a kisebbségeket jobban feltüntetik. Mi most összegyűjtöttünk 140 legendát, és meglehet, nem mindegyik versenyzik Drakuláéval, viszont nagyon szépek. Van bennük kígyó, sárkány, tündér, és a gyerekekkel éppen ezek révén lehet megismertetni a jellegzetes helyeket. Ha sikerül bevinnünk az iskolákba, és vissza tudjuk hozni ezeket a köztudatba, akkor úgy gondolom, hogy más lesz megélni a gyerekkort, tudva azt, hogy a legenda szerint szülőföldünk bizonyos pontján tündér lakott. Ha tudunk a Loch Ness-i szörnyről, akkor miért ne szerezhetnénk tudomást arról is, hogy a Székelyudvarhely közeli Galambfalván fehér kígyó és sárkány őrizte a kincset? Mi nem néprajzosok vagyunk, inkább azt mondhatjuk, hogy marketinganyagot készítettünk a székelyföldi legenda- és mondavilág számára, és létrehoztuk az első iskolai szemléltetőeszközt, ami ebbe a világba, a szülőföldünkbe nyújt betekintést, amelyet kötelezően meg kell ismernünk. Elárulom, találkoztam már néprajzossal, aki kérdőre volt, hogy milyen alapon csinálom én ezt. Azt válaszoltam neki, hogy nem akarok babérokat aratni, csakhogy ez olyan munka, amit már sokkal korábban el kellett volna végezni, mert úgy érzem, hogy ezek a mondák szervesen hozzájárultak ahhoz, hogy mi itt vagyunk, és ilyen emberek vagyunk, és ha jobban ismernénk ezeket a legendákat, másképp működne a gondolkodásunk, más lehetne a lelkivilágunk. Beszélhetünk mi a Székelyföldről, autonómiáról, lehet itt mindenféle dolgokkal hencegni, de ha a saját szülőföldünket, kultúránkat sem ismerjük, akkor miről beszélünk? S nem csak nekünk kell erről tudni, az sem árt, ha mások a történeteinken keresztül ismernek meg minket, ehhez azonban életre kellett hívni, és újra megteremteni a legendák földjét, hiszen Romániában egy négyzetméterre sehol nem esik olyan sok legenda, mint itt a Székelyföldön. Márpedig ezt ki kell használnunk, mert turisztikai potenciál tekintetében a Székelyföldnek azonkívül, hogy itt jókat lehet pihenni, és vannak a parasztvárak, kastélyok, sajnos más nemigen akad. Az összegyűjtött 140 legenda egyben 140 turisztikai helyszín is lehet.

– A hamarosan kezdődő tanévben a székelyföldi iskolákban is ott lesz a legendatérkép. Azonkívül, hogy szemléltetőeszközként lóg majd a falon, mit nyújt még a gyerekeknek?

– Az eredeti terv szerint már iskolakezdéstől kifüggesztettük volna a térképet a falra, de az anyagi körülmények úgy alakultak, hogy csak októbertől tudjuk ezt megtenni, de akkor egészen biztos, hogy ott lesznek. Készül a térképhez egy leírás is, ami tartalmazza majd a rajzokhoz kötődő történetet, s így a tanító nénik, bácsik felolvashatják a gyerekeknek. Ezenkívül vannak további terveink is, szeretnénk meghirdetni egy rajzversenyt, valamint egy jelmezkészítő- és színdarabíró megmérettetést. Szeretnénk megmozgatni a gyerekek fantáziáját, hogyan képzelik el ők ezeket a történeket, vagy azok szereplőit. Karneváli felvonulásokat is akarunk majd szervezni, amelyen ifjúsági csoportok, iskolák versenyezhetnének egymással, például abban, hogy ki tudja jobban megjeleníteni a térségében élő adott legendát. Ezzel akár a Székelyföld összes iskoláját megmozgathatjuk, hiszen valójában olyan dologgal foglalkozhatnak, ami az övék. Elképzelhető, hogy a karneváli felvonulások hírére a turisták is felfigyelnek, és egyre többen látogatnak el ide. Ha ez mind megvalósul, akkor elmondhatjuk, hogy készítettünk egy filmet.

– Hol kezdődik a film? Ami eddig elkészült, az egy igencsak életszerű, ám mégis mozdulatlan figurákat felvonultató térkép.

– Tulajdonképpen ez is egyfajta film, hiszen az alapötlet az volt, és eljutottunk vele egy szintre, ami még tovább, jó irányba haladhat. Időközben ugyanis csupa olyan dologgal kellett foglalkoznunk, amivel előtte még nem. Pályázatokat kellett írni, amit meg is tettünk, de végül nem bírálták el pozitívan a román kulturális minisztériumban. Most pedig egy újabb csodálatos kihívás előtt állunk, mert a pénzt valahonnan elő kell teremteni, más forrásokból. Most székelyföldi cégekkel próbáljuk felvenni a kapcsolatot, egyszóval kopogtatunk. Kicsit olyan ez, mintha kéregetnénk, de végül is, amikor elmagyarázzuk, hogy mire is gyűjtünk, akkor szívesen adnak. Nemrég készültem eladni az autómat, hogy tudjuk kifizetni a költségeket, közben kaptam egy telefonhívást valakitől, hogy szeretné támogatni a projektünket, és ez a legszebb az egészben, mert az illető újságban olvasott arról, hogy szükség lenne még segítségre, és egyszerűen átutalt egy összeget a bankszámlánkra. Nagyon meglepett, hogy vannak még emberek, akik így, önzetlenül segíteni próbálnak. Addig népszerűsítjük ezeket a legendákat, amíg valamilyen formában film is lesz belőle, de úgy érzem, hogy Márton Erika képzőművész olyannak festette meg a térképet, ahogy én azt megálmodtam: a figurák valósággal életre kelnek, dinamikusak, figyelemfelkeltők.

– A népszerűsítés kapcsán még mit rejtegetnek a tarsolyukban?

– Két éve kezdtük el a munkát, azóta a Hargita Megyei Tanáccsal is kiépült egyfajta kapcsolat, és lehetőségeik szerint ők is támogatják a projektet. Ennek a viszonynak az eredményeként egy másik, turisztikai-kulturális rajzolt térkép is született, amelyet a Visus Kulturális Egyesület is támogatott. Sok pénzt befektettünk már, és még mindig rengeteg a kiadás. Készülünk majd Angliába, hogy személyesen is egyeztessünk Joanne Kathleen Rowling írónővel, a Harry Potter-regénysorozat szerzőjével, ugyanis a tervek között az is szerepel, hogy meghirdetünk egy nemzetközi novella- és kisregényíróversenyt, és őt szeretnénk felkérni, hogy legyen a zsűri elnöke vagy fővédnöke. Már felvettük vele a kapcsolatot, de valamivel még le kell vegyük a lábáról. A legendatérkép elkészülte után a történeteket angolra is lefordítjuk, és bízunk benne, hogy ezek a sztorik közel állnak majd az ő vizuális világához, tetszeni fognak neki, és nem tud majd nemet mondani. Ez egy nemzetközi piac lenne, ami után bárhol a világon beszélni tudnánk a Székelyföldről. Mi vállalkozást működtetünk, és olyan munkát végzünk, amit szeretünk, de amit csinálunk, az sok más ember hasznára lehet. Ha minden a tervek szerint megy, akkor október folyamán a székelyföldi iskolák osztálytermeinek a falán ott lesz majd a legendatérkép, és a következő évben elkezdjük meghirdetni a pályázatokat is. Jelenleg Magyarországgal is próbálunk kapcsolatot kialakítani, amelynek révén az anyaországból is jöhetnek látogatók, akiknek ezentúl már nemcsak a székely kapukat tudjuk megmutatni, hanem a legendáinkat is. Talán a legszebb ebben, hogy összetartanak a szereplők, és reméljük, olyan hatást is kiváltanak ezek a történetek, hogy megváltoztatják, sőt újra összehozzák a székelységet vagy éppen a magyarságot.