Szaharov-díj, a gondolat szabadságáért

Az EU, az Európai Bíróság és az emberi jogok

A létrejöttét közvetlenül követő időszakban az EU nem fektetett különösebb hangsúlyt az emberi jogok általános védelmére, ez alól talán csak olyan speciális területek képezhetnek kivételt, mint például a diszkrimináció tilalma a munkavállalás során. A jelenség minden bizonnyal az Unió kezdeti, főként gazdasági célkitűzéseivel is magyarázható. Politikai unió még nem volt, az európai közösség az emberi jogok védelmét az Európai Tanáccsal, illetve az ENSZ-szel való szoros együttműködés keretei közt valósította meg.

Az emberi jogok általános jogelvekké emelésének eme hiányát az Európai Bíróság joggyakorlata támaszthatja alá a leginkább. Itt ugyanis egyre gyakoribbá váltak azok az ügyek, amelyekben a felek a bíróság előtt az alapvető emberi jogokra hivatkoztak, s mely hivatkozásokat az Unió bírái következetesen elutasították.

Az emberi jogok integrálásának folyamatában az első lépést a Stauder-eset1 tárgyalása tette lehetővé, hogy aztán az ún. Handelsgesellschaft-eset2 kapcsán kerüljön újra az Unió „stratégái” figyelmének előterébe. Mérföldkövet, mondhatni harmadik lépcsőfokot jelentő ügy volt a Nold(2)–eset. Ezt követően az Európai Bíróság kijelentette, hogy az alapvető emberi jogok a közösségi jog általános jogelveinek részét képezik, s gyakorlatukat és védelmüket ezért az Európai Bíróságnak kell biztosítania.

Az emberi jogok védelme megkerülhetetlenné vált a közösségen belül a hetvenes évektől kezdődően. Megoldásként 1977 áprilisában az EP, az EU Tanácsa és az Európai Bizottság közös nyilatkozatában előtérbe helyezik az emberi jogok védelmét, hangsúlyozzák fontosságát. Két jogforrást állapítanak meg: a tagállamok alkotmányát és az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Az emberi jogok védelmét szolgáló dokumentumok közt megemlítendő az 1993-as Maastrichti Szerződés, az Amszterdami Szerződés, illetve a 2007 decemberében napvilágot látott Liszszaboni Szerződés mellékleteként szereplő Alapjogi Charta.

Az EP Szaharov-díja

Az EP 1988 óta ítéli oda a Szaharov-díjat a gondolkodás szabadságáért azon személyeknek vagy szervezeteknek, akik aktívan hozzájárultak hazájukban, illetve a világon az emberi jogokért folytatott harchoz. Elismertsége fokozatosan növekedik, és a díjnak is köszönhetően egyre nagyobb térségben válnak ismertté az EP törekvései az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, ezen belül pedig a szólásszabadság, a kisebbségi jogok, a nemzetközi jog tiszteletben tartása, a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése terén.

Ezeknek a jogoknak a védelme nem kevés erőfeszítéssel jár, elsősorban elméleti, illetve gyakorlati komplexitásuk miatt. A kérdés teoretikusai kifejtették azt a kettősséget, amit például a kisebbség fogalma rejt magában. A fogalom egyfelől az őshonos, másfelől a bevándorló kisebbséget jelöli. Ez a fogalom negatív jelentésű mindazon országok számára, amelyek nem, vagy elenyésző számú őshonos kisebbséggel rendelkeznek, de bevándorló kisebbségekkel gondjuk akad vagy akadt. Talán fogalomtévesztésről van szó, vagy egyszerűen a probléma gyökereiben lévő különbségeket nem hajlandóak figyelembe venni a túlnyomórészt nyugati országok. De a végkifejlet szomorú következményekkel jár: nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel (főként a nagyszámú kisebbségekkel bíró országok), és nincs is kellőképpen szabályozva az EU jogrendjében ez a probléma. Bár a csatlakozásra váró tagállamoknak meg kell oldaniuk kisebbségi problémáikat, ez a koppenhágai kritériumok része, csatlakozásuk után nincsen kellő kötelező érvényű szabályozás a megoldásukra. Reményt jelent a kisebbségszabályozás számára a reformszerződés. A jogállamiság, az emberi jogok kérdése is (hasonló) kihívásokat rejt, amelyek megoldására néhány ember vállalkozott, akik közül többen nagy árat fizettek ezért. Ezeket, az erőfeszítéseket, ezt az odaadást, elhivatottságot igyekszik az Európai Parlament a Szaharov-díj révén megköszönni.

Napjainkban igen sokan a Szaharov-díjat a Nobel-békedíj „kistestvéreként” emlegetik. A díjazottak közül többjüket is kitüntették már a Nobel-békedíjjal, így Nelson Mandelát 1993-ban a dél-afrikai apartheid rendszer békés felszámolásáért és az új, demokratikus Dél-Afrika alapjainak lefektetéséért, Kung Szan Sut Kii-t 1991-ben a demokráciáért és emberi jogokért való erőszakmentes küzdelméért, Kofi Annan ENSZ-főtitkárt egy jobban szervezett és békésebb Föld érdekében végzett munkájáért. A névadó Andrej Szaharovot magát is kitüntették a Nobel-békedíjjal 1975-ben.

Andrej Szaharov (1921–1989) elismert fizikus, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja volt (képünkön), közreműködött a hidrogénbomba kifejlesztésében, majd később nyíltan bírálta a nukleáris fegyverkezést. 1970-ben emberi jogi bizottságot alapított. Ellenzéki gondolkodóvá vált, és emiatt a Szovjetunióban bebörtönözték. 1975-ben a Nobel-díj elnyerésekor Gorkijban töltött száműzetésében értesült az Európai Parlament abbéli szándékáról, hogy egy „szellemi szabadságért járó díj” az ő nevét fogja viselni. Szaharov egész életében a békés együttélést és a szabad gondolkodás fontosságát hangoztatta. A róla elnevezett díj kedvezményezettjei ebben a szellemiségben makacsul ragaszkodtak a jobb világ ábrándjához, amelyben nincs elnyomás, kegyetlenkedés, embertelen bánásmód, intolerancia, fanatizmus és gyűlölet, az együttélés békés, nincsenek egyenlőtlenségek, a legfőbb érték az emberi élet.

Szükség van-e a Szaharov-díjra?

A Szaharov-díj az EP által felajánlott díj, érdemi területei között szerepel az emberi jogok, demokrácia, alapvető szabadságok, jogállamiság, és ami talán a leginkább figyelemre méltó, a kisebbségi jogok. A kisebbségi jogok kérdése néhány államban állandó konfliktusforrás, közösségi szabályozásában hiányosságok észlelhetők. És a Szaharov-díj olyan szimbolikus értékkel bíró kitüntetés, amely sok esetben olyan személyeket vagy szervezeteket díjaz, akik ebben a kérdéskörben értek el eredményeket. Talán a Szaharov-díjat tekinthetjük a tényleges szabályozás előfutárának. Ebben a megvilágításban egy fontos dolog kerül előtérbe a gondolat szabadságáért járó díjról. Kettősség észlelhető: az EU egyelőre nem tudja megfelelően szabályozni a kisebbségi problémát, azonban az általa kibocsátott díj ennek megoldására vállalkozik, mégpedig figyelmen kívül hagyva az Unió tényleges határait, így jelezve egyfajta univerzalitást. A kérdés talán nyitott marad: elegendők-e a díj nyújtotta eredmények? Vajon a díjazottak számára elégséges egy nemzetközi ügy „megszellőztetése” a problémáik megoldására?

Jogos kérdés, hogy szükség van-e még Szaharov-díjra a Nobel-békedíj mellett? Nobel-békedíjjal évente egy embert tüntetnek ki. Jobbára egy szervezet általában kifejtett fáradságos munkáját értékeli, ilyen volt, amikor az ENSZ-nek ítélték oda a díjat. Ha céljaikat tekintjük, a Nobel-békedíjat olyan személynek vagy szervezetnek ítélik oda, aki vagy amely a nemzetek közötti béke elősegítője, a fegyveres erők csökkentésében vagy megszüntetésében játszott szerepet. A kezdetekben a békekongresszusokat kezdeményező személyek is jelöltekké, illetve nyertesekké válhattak. A Szaharov-díj révén az emberi jogok védelmezőjét, a demokrácia és a jogállamiság fejlesztőjét, a szabadságok és a nemzetközi jog vagy a kisebbségi jogok betartását biztosító egyént vagy szervezetet díjazzák. Létezik átfedés a Szaharov-díj, illetve a Nobel-békedíj között, de ha a világban valóban ennyire sok a probléma, vagy csak ilyen kevesen vannak, akik próbálják megoldani ezeket, hogy elégséges évente egy ember erőfeszítéseit kiemelni, akkor lehet, hogy egyik intézményre sincs szükség. Azonban évente 200 embert jelölnek Nobel-békedíjra, tehát minden évben legalább 200 olyan megoldásra váró ügy létezik, amelyet kezelni kellene. Ezek közül ragad ki néhányat a Nobel-békedíj. A Szaharov-díj más problémákat nevesít, így a két díj egyszerre tesz kísérletet a világ igazságtalanságainak kezelésére, más-más irányból megközelítve, eltérő konfliktusokat véve figyelembe. Közös céljuk: a világot békésebb hellyé tenni, és ebben aktív szerepet is vállalnak.

A Nobel-békedíj, a Szaharov-díj – próbálkozásaik, eredményeik révén – a legnagyobb kitüntetések közé sorolhatók, melyek az elszánt küzdelemben elért eredményeket igyekszenek kiemelni, díjazni. Sajnálatos módon a Szaharov-díj által nevesített problémák legtöbbje a világ nagy része számára ismeretlen, és a Szaharov-díj a Nobel-díj viszonylatában még nem rendelkezik akkora nemzetközi elismertséggel, hogy a kitüntetett személyek nagyobb mértékben hallathassák hangjukat. Szomorú tapasztalat a világhálón való keresés során, a „Szaharov-díj” kulcsszóra jórészt az EP honlapját és ezzel kapcsolatos politikai szaklapokat, elemzéseket ad ki, valamint Andrej Szaharov életét és munkásságát. A díjazottak legtöbbjéről ellenben hosszú oldalakon keresztül olvashatunk, és a legtöbb cikkben meg is említik a Szaharov-díjat, de ismertsége még meglehetősen szűk körű. Természetes, hogy a Szaharov-díj még nem veheti fel a harcot a több mint száz éve létesült és immár hét területen érvényes Nobel-díjjal.

Összességében elmondható a lelkiismeret szabadságáért járó díjról, hogy alacsony szintű ismertségnek örvend, nem része a mindennapi köztudatnak, azonban napjaink égető problémáira hívja fel a figyelmet. Hatékonysága viszonylag szűk körű ismertségéből adódóan korlátozódik, jórészt elméleti jelentőségű, eredményei mindemellett kétségbevonhatatlanok. Remélhetőleg az elkövetkező években valóban betölti a neki szánt szerepet és a neki járó tisztelettel méltányolják majd.

Jegyzetek:

1. 1969-ben az első ún. személyiségvédelmi ügy volt az Európai Közösségben.

2. A német alkotmányban megfogalmazott gazdasági szabadságjogok elve, valamint az EU-ban megkövetelt letét közötti ellentmondásokat feszegető jogeset.

Tana Ottilia Réka

A szerző a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok, európai tanulmányok szakának 2. éves hallgatója. A dolgozat a 11. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (2008, Kolozsvár) állam- és jogtudományi szekciójában második díjat kapott.