Szabályozták a házasság kölcsönös ígéretét

A jegyesek gyakran kötnek olyan jogügyleteket a jövendő házasságuk reményében, melyeket más körülmények között nem kötnének, mint például munkahely- vagy lakásváltoztatás, beruházások, ajándékok, esküvői előkészületek stb. Ha az eljegyzést házasság követi, a felek vagyoni viszonyai beolvadnak a házasságba, viszont a jegyesség megszakítása és a házasság elmaradása esetén az elszenvedett anyagi és erkölcsi sérelmek miatt komoly viták keletkezhetnek közöttük, melyek szükségeltetik a jogi szabályozást. Az európai jogállamok többségében már régóta szabályozzák az ilyen természetű jogvitákat, Nagy-Britanniában például a jegyesség felbontása kapcsán gyakran rendkívül magas összegeket peresítenek jóvátétel és kártérítés címén. Az új román törvénykönyv 266. szakasza szerint jegyességnek nevezzük a házasság megkötésének kölcsönös ígéretét, mely egy férfi és egy nő között jöhet létre. Nincs szó arról, hogy az állam a jegyességet kötelezővé tenné adott esetekben, ellenkezőleg, az idézett szakasz kimondja, hogy a házasság megkötésének nem lehet feltétele az előzetes eljegyzés. Ezért a jogalkotó nem is szabályozza a jegyesség fogalmi elemeit, e téren továbbra is a népszokások és hagyományok módozatai érvényesülnek, a joggyakorlat pedig a szokásjog íratlan normáit tekintheti mérvadóknak.

Ősi hagyományok paragrafusokban

A jegyesség témaköre igen érdekes dolog, mert magát az „intézményt” a jog nem szabályozza. Viszont a kérdés, hogy kit is tekintünk jegyesnek, annyira magától értetődő a társadalomban, hogy a jogalkotó nem is érezte szükségességét részletezni a jegyesség ismérveit. Csupán arra szorítkozott, hogy röviden egy férfi és egy nő közötti házassági ígéretként határozza meg a jegyesség lényegét. Tulajdonképpen ősidők óta létezik a jegyesség. A rómaiaknál a házasságkötést (nuptiae) rendszerint megelőzte az eljegyzés (stipulatio), mely egy szóbeli szerződés volt, tanúk előtt, a menyasszony apja és a vőlegény között. A középkori egyház is szertartásos alakiságokkal vette körül az eljegyzést, és a házassági ígéret érvénytelen volt, ha nem ezen alakiság szerint köttetett.

A kézfogás kölcsönös ígéretet, elkötelezettséget jelentett arra, hogy a fiatalok egymással házasságot fognak kötni, ha viszont az egyik fél különösebb indok nélkül elállt az adott szavától, és ezzel a másik fél rossz hírét keltette, az elutasított félnek jogában állt egyházi bírósághoz fordulni, hogy pénzbeli jóvátételt kérjen az elszenvedett erkölcsi kárért. Napjainkban is gyakoriak az eljegyzés külsőségei, mint a leánykérés, jegyajándék, jegygyűrű stb., de a jegyesség állapota nem feltétlenül függ alakiságtól vagy jelképektől. Manapság az is előfordul, hogy diszkrét, négyszemközti lánykérés zajlott, amit esetleg még a szülőknek sem árultak el. De ugyanúgy jegyeseknek lehet tekinteni például azokat is, akiknél egyszerűen csak „úgy alakultak a dolgok”, hogy eldöntötték, összeköltöznek egy későbbi házasságkötés reményében, bár ennek időpontját nem tűzték ki. Az élettársi viszony is jegyességnek minősülhet, amennyiben a felek bizonyíthatóan házasságot ígértek egymásnak. A jegyesség mindig a házassági szándék kinyilvánításával veszi kezdetét, a bíróságon pedig a házassági ígéret bármilyen úton-módon bizonyítható.

Jogkövetkezmények „hitegetés” esetén

De melyek a jegyességi viszony sajátosságai és joghatásai? A jegyesség olyan, gyakorlatban kialakult, íratlan magatartási szabály, amelynek létezését az állam elismeri abban a formában, ahogy az a társadalom nagy része által elfogadott, de amelynek értelme és célja a törvény értelmében csakis a házasság lehet. Ezért a törvény semmisnek minősít a jegyesek közötti bármilyen egyezséget, amely arra az esetre tartalmaz kikötéseket, ha a házasságot nem kötnék meg. Felmerül viszont a kérdés, hogy az eljegyzés alapján a jegyes követelheti-e a másiktól a házasság megkötését? A kérdésre a válasz nemleges, hiszen még a népszokások sem állítottak ilyen elkötelezettséget. Az eljegyzés nem egy szerződés vagy előszerződés, nem származik belőle sem kötelezettség, sem kereseti jog a házasság megkötésére, a jegyesség alapján a házasságkötést tehát nem lehet kikényszeríteni. Akkor viszont miben áll a jegyesség joghatása? Összefoglalva: bár sem az eljegyzés szokása, sem a házassági ígéret nem kötelező, viszont a könnyelmű,  felelőtlen ígérgetés, a jegyestárs hitegetése és a jegyességi viszony indokolatlan felbontása ezentúl már nemcsak a közvélemény megbélyegzését, de komoly jogkövetkezményeket is vonhat maga után.

A jegyességi viszony megszűnése esetére a törvény lényegében az eredeti állapot visszaállítását szorgalmazza. Így a felek kötelesek természetben visszaadni minden olyan ajándékot, melyet az eljegyzés jeléül, illetve a jegyesség tartama alatt a kötendő házasság okán kaptak, vagy ha ez nem lehetséges, értékét gazdagodásuk erejéig kötelesek megtéríteni. Ellenkező esetben kereseti jogukkal élve az ajándékozók bíróságon követelhetik az ajándékok visszaszolgáltatását. Az ajándékokat nem kell visszaadni, ha a jegyesség az egyik fél halála miatt ért véget. Ha a jegyesség ideje alatt a felek a kötendő házasság reményében beruházásokat és egyéb költségeket eszközölnek, és a jegyesség felbomlása miatt a házasság nem jön létre, a vétkes fél kártérítéssel tartozik. A károkat annak a félnek kell megtérítenie, amely – megszegve házassági ígéretét – indokolatlanul és önkényesen visszalépett a jegyességtől, vagy pedig annak, aki tetteivel, viselkedésével okot adott a jegyesség felbontására. A törvény szerint a jegyességbontásra okot nem adó fél bíróságon igényelheti vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítését. Az ilyen jellegű kártérítési kérelemnek a jegyességtől való visszalépés napjától számított egyéves elévülési határideje van. 

Gulyás József

A szerző nagyváradi jogtanácsos