Stratégiaépítés – avagy matricára magyar!

A kelttésztaképű műmosoly azonban most fényesebb volt, mint valaha, mert kiderült, gazdája vezérszemélyiséggé lépett elő, a Három a… stb. adó stratégiaépítő főmuftijává avanzsált (vajon milyen áron, bukott ki a számon önkéntelenül a kérdés, de aztán rájöttem, hogy ez még tőlem is több a soknál). Stratéga lett tehát, amolyan kis hadvezér, mint Napóleon – még Waterloo előtt. És íziben elő is rukkolt az úgymond legnézettebb műsorban, nagy horderejű stratégiaépítő ötletével, miszerint itt az alkalom, most mindenkinek színt kell vallania. Immár nemcsak szavakban, könnyes ömlengésekben és hálálkodásokban, hanem kézzelfoghatóan, tevőlegesen. Hiszen meglehetősen világgá szóródott kis nemzetünknek – szerintük, és ezt statisztikai adatokkal is bőven alá tudják támasztani – amúgy is a csípőficamos kislányokkal fémjelzett tévéadó a legnézettebb, legnépszerűbb, legkedveltebb, legkihagyhatatlanabb…, nos, ezt a sok leg-leget most ország-világ előtt ki is kell nyilvánítani kertelés nélkül. Hogy úgy mondjam, kötelező módon, matricákkal kell tanúbizonyságot adnunk közízlésünkről.

Az ízléses matricán – a Három a… kislány-adó dizájnerei persze gondoskodnak róla, hogy valóban ízléses legyen – pedig az áll, hogy kinek-kinek ez a leg-leg-tévéadója tűzön-vízen át. Alternatíva persze nincs, mint általában a „jó” demokráciákban... Mert ha lenne, akkor mondjuk a piros matricán kívül kellene lennie például egy hasonlóan ízléses zöld vagy fekete matricának is, az esetleges ellenvélemény nyilvánítására. De itt apelláta nincs. Ez van… és ezt csak szeretni szabad… (S ebben úgy tűnik, az egyik hazai műsorszóró cég is a kezükre játszik – remélem, önzetlenül –, amely mintegy fél éve már jóformán lehetetlenné tette, legalábbis kisjövedelműek és kisnyugdíjasok számára, más igényesebb magyar tévéműsor hozzáférhetőségét.)

Szóval indul a matricamozgalom, így nevezték el, mert rangos akcióhoz rangos név kell. Az önragasztós kis mütyürök elkészítését és szórását különben a tévéadó saját költségén vállalta magára.

Lelki szemeimmel már látom, amint az impozáns budapesti épület tövében külön e célra készült kis nyomdában lázas munka folyik, és ontják majd ezer- és milliószámra (hány millióan is vagyunk szétszóródva a nagyvilágban?) a matricákat. Nekünk pedig nem lesz más dolgunk, mint ragasztani, ragasztani boldogan és szorgalmasan. Felnyalni az autónkra – már akinek van, de ha nincs – a lakásunk ablakára, a házfalakra és városfalakra (remélem, több nyelven is készül, például szlovákul, merthogy bajuk ne legyen odaáti vértestvéreinknek a nyelv milyensége miatt), a sapkánkra, retikülünkre és iskolatáskánkra, tévéképernyőnkre, no meg nyár jöttével, hő melegben, majd a csóré ülepünkre a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig.
Világ magyarjai, matricáljatok!