Sapientia-EMTE: tények, érvek és a lényeg

Mindazonáltal, a Sapientia-EMTE finanszírozásáról, a tények nyelvén című írásában van néhány gondolat, amihez kívánkozik egy-két pontosítás. A Sapientia Alapítvány és a finanszírozó Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) közötti legelső, az együttműködés alapjait lefektető megállapodást a főigazgató asszony a következőképpen idézi: „A Magyar Köztársaság Országgyűlése által elfogadott 2000. évi költségvetés [...] 2 Mrd Ft-ot különített el a »határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésére«. Az arra illetékesek által megadott felhatalmazás alapján, ezen támogatás felhasználásával járó jogokat és kötelezettségeket a Hivatal viseli”, majd zárójelben megjegyzi, hogy „az említett illetékesek az erdélyi magyar egyházak vezetői”. Ez a megállapítás téves, hiszen a Hivatalt a költségvetési keret kezelésével megbízó „illetékesek” semmiképp nem lehetnek az egyházvezetők, mivel nem ők határoztak a költségvetési keret létrehozásáról, és nem is ők rendelkeznek róla, hanem a Magyar Országgyűlés. Az egyházfők semmilyen hierarchikus viszonyban nincsenek a magyar állam hivatalaival, így nem is adhatnak nekik meghatalmazást. Bár a szerződés ezt nem részletezi, véleményünk szerint „illetékesek” alatt itt azokat a magyarországi állami szerveket kell érteni, akik eldöntötték, hogy a költségvetési keretet a HTMH kezelésébe utalják.

A megállapodás valóban nem tartalmaz kötelezettségvállalást arra vonatkozóan, hogy a magyar állam minden évben 2 milliárd forinttal támogatja a Sapientia Alapítványt, és azt is helyesen idézi Törzsök Erika, hogy a Hivatal kötelezettséget vállalt arra, hogy „2001-től kezdődően, az éves magyar költségvetés kihirdetésétől számított 15 napon belül közli az Alapítvánnyal a megjelölt célok megvalósítására elkülönített tárgyévi támogatási összeget.” Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy e vállalását az eddig eltelt időszakban egyetlen alkalommal sem sikerült teljesítenie a finanszírozónak, ami nem kevés gondot okozott és okoz mind a mai napig a költségvetések tervezése, nem is beszélve az oly sokszor számon kért és méltán hangsúlyozott stratégiai tervezés során.

További félreértésként értékeljük a szerző azon kijelentését, hogy az idézett alapmegállapodásban nem volt szó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) finanszírozásáról. A 2000. május 27-én aláírt Együttműködési Megállapodás 11. pontja ugyanis a megállapodás elválaszthatatlan részének nyilvánítja a Sapientia Alapítvány Alapító Okiratát és szabályzatait, valamint a Kuratórium Nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Magánegyetem létrehozásáról. Az utóbbi dokumentum IV. pontja pedig a következőképpen szögezi le a kialakítandó és finanszírozandó egyetemi intézményrendszer területi elhelyezkedését:

„A területi elhelyezés során két egymással ellentétes szempontrendszer – koncentráció, költséghatékonyság, képzés tömegszerűsége, illetve az erdélyi magyarság széttagoltsága, regionális érdekei, igényei és lehetőségei – egészséges egyensúlyát kívánja kialakítani.

Ehhez igazodva, a Kolozsvárott létesítendő adminisztratív központtal együtt négy helyszínen kezdi meg az intézmény egységeinek építését. Nagyváradon – a magánegyetemhez való csatlakozást először felajánló Partiumi Keresztény Egyetemre épülve –, Székelyföldön, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.”

Az EMTE és a PKE több, egymást kiegészítő megállapodást is kötött arra vonatkozóan, hogy a PKE integrálódik a létrehozandó magánegyetem struktúráiba. Ezzel kapcsolatosan pontosítani kell, hogy a romániai törvényeknek megfelelően ez nem történhet meg mindaddig, amíg az EMTE nem szerzi meg az intézményi akkreditációt. Ezek után lehetséges az intézmények fúziója, vagy egyetemi konzorciumként működhetnek. A két intézmény vezetői kinyilvánították nyitottságukat az integráció bármely formája irányában.

A párhuzamos szakindításokat illetően rengeteg bírálat érte már az egyetemet. Szeretnénk ismét egyértelművé tenni, hogy a jelenlegi szakstruktúra kialakulásában a romániai felsőoktatási rendszer átalakítása miatt történt szaklista-módosítás okozta azt, hogy nem az eredetileg elindított szak, hanem egy hasonló kapott ideiglenes működési engedélyt, amely adott esetben már létezett az állami felsőoktatásban magyar nyelven. Ez történt a csíkszeredai szociológia, valamint a marosvásárhelyi pedagógia szak esetében (eredetileg vidékfejlesztés, illetve szociálpedagógia szak engedélyezését kérte az egyetem). A kolozsvári környezettudományi szak indításakor nem létezett ez a képzés magyar nyelven az állami felsőoktatásban, ezt a Babeş– Bolyai Tudományegyetem később indította. A két helyszínen is működő kommunikáció-PR szak kivételt képez, ám itt a hallgatói túljelentkezés indokolhatja a párhuzamos képzést. Az egyetemen 2007-ben bevezetett, új szabályozás a szakindítások kérdését rendezi.

Az ingatlanberuházásokkal kapcsolatban ismételten szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ezek sem a múltban nem történtek, sem ma nem történnek a finanszírozó előzetes, saját szakértői révén történő, alapos tájékozódása és hozzájárulása nélkül. Az új szakok indításának tekintetében, noha előfordultak nézőpontbeli különbségek, szintén mindvégig folyt konzultáció a támogatóval. A jelenlegi tárgyalások fő célja az akkreditációhoz szükséges feltételek biztosítása. Ez az egyetem történetében meghatározó fontosságú mozzanat, amely reményeink szerint a következő évben nemcsak az egyes szakok, hanem az egész intézmény elismerését eredményezi. A sikeres intézményi akkreditáció nyomán a most felvételiző hallgatók már nálunk államvizsgázhatnak, és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oklevelét kapják majd kézhez.

Végezetül megjegyeznénk, hogy nem polemizálni kívánunk a finanszírozó képviselőjével. Fontosnak tartjuk azonban a közvélemény pontos tájékoztatását, éppen azért, mivel az egyetem az erdélyi magyar társadalom szolgálatát tűzte ki alapvető célul, és a szerzővel együtt magunk is azt valljuk, hogy az egyetem építéséhez – a magyar állam hosszú távra kiszámítható támogatása mellett – a közösség cselekvő, felelősségteljes részvételére van szükség.

Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke

Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora