RMDSZ: kormányon vagy ellenzékben?

Az elnök szerint megtörténhet, hogy a szövetség ellenzékben marad, de az is, hogy kormányra lép, vagy kívülrõl támogatja az új kabinetet. Ismerve a szövetség eddigi gyakorlatát, nehéz elképzelni, hogy képes lenne ellenállni a kormányra lépésre vonatkozó felkérésnek. Az RMDSZ 1996. óta szinte folyamatosan kormányon volt – 1996 és 2000 között a koalíció tagjaként, 2000 és 2004 között bizonyos engedményekért cserébe kívülrõl támogatta a kabinetet, 2004 és 2008 között ismét csak koalíciós résztvevõ volt, majd egy év ellenzékiség után 2009-tõl tavaly április végéig szintén kormányerõként szerepelt. Sõt mint kiderült, egy elõzetes, titkos megállapodás értelmében a tavalyi parlamenti választásokat követõen is kormányra kellett volna kerülnie. Ezt azonban a Szociálliberális Unió (USL) kétharmados gyõzelmét követõen Dan Voiculescu, a magát gyakran soviniszta megnyilvánulásokra ragadtató Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke és a szintén nem túl magyarbarát liberális pártelnök, Crin Antonescu végül megakadályozta, hiába akarta Victor Ponta miniszterelnök azzal javítani kormánya imázsát, hogy a magyarokat is megkínálja néhány tárcával, azt sugallandó: Románia a kisebbségekkel szembeni tolerancia bajnoka. A kormányzáshoz szokott RMDSZ-elit minden bizonnyal kényelmetlenül érzi magát az ellenzéki szerepben, már csak azért is, mert ellenzékbõl lényegesen kevesebb forráshoz lehet hozzáférni, mint kormánytényezõként. Igaz ugyan, hogy ellenzékbõl kényelmesen lehet bírálni a kormány gazdasági balfogásait, azt, hogy újabb adókkal sújtja a polgárokat, azonban ez aligha kompenzálja a kormányszereplésbõl fakadó elõnyöket. Ilyen körülmények között, az elõzmények ismeretében jóval valószínûbbnek tûnik, hogy az RMDSZ hajlamosabb a kormányzati szerepvállalás valamilyen formáját választani. A kérdés az, nyerne-e azzal az erdélyi és partiumi magyar közösség, ha a szövetség ismét kormánytényezõvé válna. Az RMDSZ retorikája ilyenkor az, hogy kormányon többet tud tenni a kisebbségi jogok érvényesülése érdekében. Ami részben ugyan igaz, a kétnyelvû helységnévtáblák és a kisebbségi nyelvhasználatot elviekben lehetõvé tevõ jogszabály eredménynek tekinthetõ, bár utóbbi esetében a román többségû önkormányzatok gyakorta „nagyvonalúan” eltekintenek a nyelvhasználati elõírások gyakorlatba ültetésétõl a nekik alárendelt hivatalokban, vagyis a mûködése meglehetõsen döcög. Az átfogóbb, önrendelkezésre vonatkozó kezdeményezések viszont rendre kudarcba fulladtak.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szövetség még akkor sem tudott elérni semmi olyasmit, ami intézményes formában, átfogóan szavatolta volna a kisebbségek, és konkrétan a magyar közösség önrendelkezését, amikor elvileg a legjobb zsarolási pozícióban volt, mert nélküle nem lett volna meg a kormánytöbbség. A koalíciós partnerek rendszerint megtalálták az ürügyeket és a kiskapukat arra, hogy elsüllyesszék az ilyen jellegû kezdeményezéseket, és ez független attól, hogy melyik politikai oldalt képviselték. Ennek folyományaként le kell vonni a következtetést: a jelenlegi román politikai mezõnyben egyetlen olyan, jelentõsnek számító párt sincs, amely hajlandó lenne a magyar közösség önrendelkezési törekvéseinek támogatására. Ilyen körülmények között pedig a kormányszereplés nem javallott, hiszen az nem öncél, hanem célja éppen az lenne, hogy általa kikényszeríthetõ legyen valamilyen valós decentralizáció és autonómia. Amennyiben ismét csak úgy lépne kormányra az RMDSZ, hogy továbbra sem tud semmilyen, ilyen jellegû projektet keresztülvinni – és ennek a legnagyobb az esélye –, azzal csak többet árt a magyar ügynek, hiszen legitimálja a magyar követeléseket továbbra is elutasító kormányt, valamint azt a mindenkori román álláspontot, miszerint a magyaroknak semmi okuk sincs a panaszra, hiszen még a kormányban is szerepet vállalhatnak.

Mensura Transylvanica Politikaelemzõ Csoport