Reálpolitika

Igaz, hogy a szerbek kegyetlen etnikai tisztogatást végeztek az albán többségű tartományban, de a koszovóiak sem szentek. Terroristagyanús harcos szervezeteikben jelentős a muzulmán elem, és maga Oszama bin Laden is meglátogatta ezeket a szerveződéseket. A balkáni háborúk darázsfészkének szereplőit nem választhatjuk szét angyalokra és démonokra, áldozatokra és hóhérokra; a két pólus összefonódva, együtt létezik. Ha alkalma nyílt rá, az áldozat szemrebbenés nélkül hóhérrá változott. A legprimitívebb és leginkább reakciós ultranacionalista mozgatórugó mindkettőt harcra indította. Következésképpen nincs erkölcsi alap az új állam elismerésére.
Gazdasági indokok? A koszovóiak szegények, mint a templom egere, és még nálunk is korruptabbak. Önálló államban csak mesterséges lélegeztetéssel képesek fennmaradni, ha külföldről eurómilliárdokat pumpálnak egy gyakorlatilag nem létező gazdaságba. Geostratégiai indokok? A balkáni orosz befolyás meghiúsítására irányuló törekvést magát is meghiúsítja az iszlám befolyás megkönnyítése. Akkor meg mi történik? Miért vállaltak a világ vezetői ekkora kockázatot? A nyugati hatalmak miért tettek ekkora erőfeszítéseket, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jog minden előírását, hogy létrehozzák Európa térképén ezt az új államot, amelyet most lavinaszerűen ismernek el, furcsa sietséggel? Lehetséges-e, hogy az Egyesült Államok európai szövetségeseivel és ellenfeleivel közös megegyezés alapján ekkora hibát kövessen el? Lehetséges-e, hogy nem látták előre Pandora szelencéjének megnyílását, egy olyan precedens létrejöttét, amely a levegőbe röpítheti a világ számos térségét? Mi ez a diplomáciai biliárd, ami most a Balkánon folyik? Mit nem mondanak el nekünk? Mi a hiányzó láncszem?
Másodsorban: mit kell tennie Romániának ebben a helyzetben? Helyes lépés volt az, hogy egyhangúlag nem ismertük el az új államot? És ha elvileg helyes volt, vajon helyes-e reálpolitikai szempontból? Tekintsük át röviden a jelenlegi helyzetet.
Románia hivatalos álláspontjában könnyen észrevehető egy ellentmondás: noha kijelentjük, hogy Koszovó függetlensége „nem lehet precedens”, és Románia helyzete „nem hasonlítható” a Szerbiáéhoz, mégis siettünk leszögezni, hogy nem fogjuk elismerni az új államot. Miért? Éppen azért, mert Koszovó függetlensége igenis precedens lehet, és mert Románia helyzete hasonló a Szerbiáéhoz, még ha csak részben is. A politikai osztály szinte monolitikus egysége Koszovó ügyében azt jelzi, hogy félünk, bizonytalanok vagyunk az ország területi egységét illetően, és nem bízunk meg az erdélyi magyarokban. Mivel félünk Erdély miatt, szembefordulunk a Nyugattal, Oroszország és Szerbia pártjára állunk, ennek pedig reálpolitikai szemszögből rendkívül súlyos következményei lehetnek. A Koszovó-forgatókönyv erdélyi megismétlődésének nagyon kicsi a valószínűsége, mégis eltakarta előlünk azt a hatalmas kockázatot, hogy mi, akik amúgy is Európa fekete bárányai vagyunk, ismét távol kerültünk a civilizált világ álláspontjától (még akkor is, ha ez a világ megmagyarázhatatlanul tévedett).
És végül: mekkora a kockázata annak, hogy elveszítsük Erdélyt? Itt nem használnak a „ki volt előbb Erdélyben?” típusú kérdések, mint ahogy a szerbeknek sem használtak. Az biztos, hogy megítélésünk a világban jóval rosszabb, mint Magyarországé. Ha szükséges, a nagyhatalmak Magyarország pártján állnak majd. Tőlünk függ, hogy ezt a helyzetet ne provokáljuk ki. A kifogástalan viselkedés a magyar nemzetiségűekkel, a magyar közösség társadalmi és kulturális szükségleteinek jobb megértése jóval többet ér, mint Koszovó el nem ismerése. Az RMDSZ kormányból való eltávolítását jelenleg követelő hangok összehasonlíthatatlanul több rosszat tesznek, mint amennyit az RMDSZ tehetne politikai helyzetünk viszonylatában. Reális a veszélye annak, hogy az ultranacionalizmus mindkét oldalon megerősödik, és ezt bármi áron ellenőrzés alá kell vonni.
A Koszovó ügyében született hivatalos álláspont tekintetében azt gyanítom, hogy az nemsokára rugalmasabbá válik. Mert választanunk kell: igazunk legyen Oroszország mellett, vagy tévedjünk Európa és az Egyesült Államok oldalán. Ez pedig olyan dilemma, amelynek feloldásához minden bölcsességünkre szükség van. n Mircea Cărtărescu

(Evenimentul Zilei, 2008. február 22.)

A szöveget fordította: Fall Sándor