Quo vadis, Európa?

Félmegoldások

A bajok gyökerei az uniós jogalkotás elégtelenségében, a hiányos szabályozásban keresendők. Az integráció félig végiggondolt, félig elmagyarázott folyamat volt, amellyel szemben lokális ellenérdekek feszültek. Ráadásul az integráció előrehaladását az EU döntéshozatali mechanizmusai is akadályozták, hiszen Brüszszelben a politikusok átfogó megoldások helyett gyakran a legkisebb közös többszörös elve alapján hozzák meg a döntéseiket, mivel hogy egyrészt meg kell felelniük saját közvéleményeik elvárásainak, ugyanakkor teljesíteniük kell az uniós szinten hozott vállalásaikat is. A monetáris unió bevezetését kezdettől a félmegoldások jellemezték. A maastrichti szerződés 1992-ben álmodta meg a közös valutát, majd jött az euró 1999-től: készpénzként 2002-től előbb tizenegy uniós államban, hogy mára tizenhét tagúvá bővüljön az eurózóna, anélkül, hogy az EU a közös valutát egy szigorúan szabályozott gazdasági unióra alapozta volna. A valutaövezet szabályrendszerét alkotó és részben az összes tagállamra vonatkozó stabilitási és növekedési paktum is megfeledkezett a növekedés ösztönzéséről. Következményként az első súlyos krízis viszonylag gyorsan bebizonyította, hogy a gazdasági és monetáris unió nem valósult meg, mert a „gazdasági” valahogy kimaradt a terv megvalósításából. Bár a maastrichti szerződés előírta, hogy az eurót bevezető országok költségvetési hiánya nem haladhatja meg a GDP három százalékát, államadóssága pedig a hatvan százalékát, az elvárások betartása nem lévén szankciókkal biztosítva, ezeket gyakorlatilag senki nem vette komolyan. Amikor a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság megtépázta az Európai Uniót és az eurózónát is, a tagállamok a krízis enyhítésére sorra hágták át a szabályokat, és halmoztak fel hatalmas költségvetési hiányokat és államadósságokat. A huszonhét EU-tagállamból jelenleg huszonnégy (köztük Románia) ellen folyik túlzottdeficit-eljárás. A leggyengébb láncszemnek a csőd szélére sodródott Görögország bizonyult, ám nemcsak Athén megsegítésére kellett a többi tagországnak mentőcsomagot biztosítania az adófizetők pénzéből, hanem a krízis előtt  éltanulónak számító Írország, de Portugália számára is. És még mindig kétséges, hogy mi legyen az ugyancsak gyengélkedő spanyolokkal, hogy a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő olaszokról ne is beszéljünk.
Ma már világos, hogy a bajok okozója a félkész gazdasági integráció. A gyakorlat bebizonyította, hogy a monetáris unió fiskális unió nélkül nem működik, a gazdaságpolitikák összehangolása és közös gazdasági kormányzás nélkül pedig nem lehet megakadályozni az államok deficitfelhalmazását. Az is világossá vált, hogy talán annak idején több értelme lett volna a közös valutaövezetet a gazdasági fejlettség azonos szintjére jutott, a közös piacot alapító tagállamokra korlátozni, és ezt csak fokozatosan, a többi tagállam azonos fejlettségi szintjére emelkedésének függvényében bővíteni. Ma már egyre többen elismerik, hogy hiba volt Görögország és más, viszonylag kevésbé fejlett állam felvétele az eurózónába, de most ugyancsak hiba lenne ezek kiválása. Az Unió most kénytelen a válságot kezelni, és ezzel egyidőben a tagállamok gazdasági integrációját a maga teljességében megvalósítani, szükség esetén akár kikényszeríteni.

Mi a teendő?

Egy neves pénzügyi szakember igen találóan fogalmazta meg, hogy „az európai kérdéseket európai eszközökkel kell megoldani”. Ez annyira evidens, hogy nincs is mit hozzáfűzni. Az Unió aktuális feladatairól az állam- és kormányfők tavaly decemberi csúcstalálkozóján döntöttek. A két fő cél: állandó pénzalap felállítása a jövőbeni válságok kezelésére, és ennek érdekében a lisszaboni alapszerződés módosítása, illetve a gazdasági integráció erősítése, ehhez pedig egy olyan jogszabálycsomag elfogadtatása, mely az uniós válságkezelés és -megelőzés, valamint a pénzpiacok erőteljesebb szabályozása és ellenőrzése leghatásosabb elemeit tartalmazza. Ezek lényege, hogy a tagállamoknak kötelezettséget kell vállalniuk az államháztartási egyensúlyuk helyreállítására, azon euróövezeti tagok esetében pedig, amelyek önállóan nem tudnak úrrá lenni államadósságukon, és a csődközeli helyzettel az egész valutauniót sodorják veszélybe, az Európai Stabilitási Mechanizmus keretében kért bármilyen pénzügyi támogatás szigorú feltételek tárgya lesz. A jogszabálytervezet a fegyelmezetlenül gazdálkodó tagállamok ellen szankciókat ír elő. Így, a túl magas deficit esetén, ha a tagállam az elvárt kiigazítási ütemtől eltér, akkor tanácsi ajánlást kap, amelynek nem teljesítése esetén kamatozó letét elhelyezésére kötelezhetik, ez túlzott hiány esetén a GDP 0,2–0,5 százalékának megfelelő bírsággá alakulhat át, ha az ország nem teljesíti az ajánlásokat. Megjegyzendő, hogy az Európai Parlament képviselőinek többsége és az Európai Központi Bank vezetői még ennél is szigorúbb, automatikusan életbe lépő szankciókat követelnek a tévelygő tagállamok ellen. Ezen felül a gazdasági integráció érdekében ezentúl a tagországok kötelesek minden év első felében benyújtani gazdaságpolitikai terveiket, és csak akkor állíthatják össze a kormányok, majd terjeszthetik a nemzeti parlamentek elé a következő évi büdzsét elfogadás végett, ha ezt Brüsszelben a pénzügyminiszterek, majd az állam- és kormányfők is jóváhagyják.

Nemzeti szuverenitás – integrációs idea

Mindezek a kétségtelenül szükséges, válságkezelő és integráló intézkedések azonban egy sor, az EU és a tagállamok közötti viszonyra és egyben az Unió jövőjére vonatkozó, igen érzékeny kérdést hoznak felszínre. Ilyen kérdés például, hogy a tervezett uniós szabályok alkalmazása nyomán megőrizhető-e a jövőben a nemzeti szuverenitás az országok költségvetési döntéseiben, és hogyan lesz ez egyeztethető a tagállamok alkotmányos jogrendjével? De tovább fűzve a gondolatmenetet, vajon működhet-e egyáltalán a valutaunió és a gazdasági integráció politikai unió nélkül? És lehetséges-e az európai politikai unió létrehozása, egy kényszerű válasz a válságra egy olyan időszakban, amikor a nemzeti érdekérvényesítések eszméje egyre inkább legyűrni látszik az integráció ideáját? Vajon merre tart Európa?

Gulyás  József

A szerző nagyváradi jogtanácsos