Putyin vonakodó végrehajtója

Dmitrij Medvegyev, Putyin gondosan kiválasztott utódjának megválasztása Oroszország elnökévé azt jelenti, hogy Putyin formálisan lemond a Kreml hatalmának fényéről és ragyogásáról. Úgy tűnik azonban, hogy Putyin pusztán a díszsortüzes üdvözlésről és a protokollsor első helyéről mond le. Azzal, hogy Medvegyev államfő miniszterelnöke lesz, az exelnök közelebb próbál kerülni a hatalom gépezetéhez, mivel ezáltal állandó ellenőrzést gyakorolhat a kormányzat fölött.

Putyin forgatókönyve az, hogy bizarr módon csak hivataláról mond le, a hatalomról nem. De mi van, ha Medvegyev nem támogatja ezt a szcenáriót? Mi történik, ha Medvegyev néhány év múlva függetlenedik védnökétől, ahogyan korábban Putyin is függetlenedett Borisz Jelcintől, aki őt a Kreml trónjára ültette? Ha ez így történik, hasznos lenne tudni, mit képvisel Medvegyev, ha egyáltalán képvisel valamit.

Medvegyev kapcsán azonnal szembeötlik, hogy csak közvetett kapcsolatban áll a szilovikokkal, a Putyin-érát domináló egykori KGB-sekkel és katonákkal. Képzett jogászként elvileg értenie kellene a törvények uralmának fontosságát. És mivel 2005-től kormányfőhelyettesként dolgozott, rálátása volt a társadalmi jólétet célzó politikákat tartalmazó Orosz Nemzeti Prioritások Tervezeteire, ezáltal pedig világosabban megértette az ország mély problémáit, mint bármelyik, személyes hatalmának erősítésével elfoglalt szilovik.

Medvegyev azt ígérte, korszerűsíti a feudális állapotok uralta orosz hadsereget, ez pedig szintén függetlenedését sugallja, mivel a Putyin-érában teljesen megbukott a katonai reform. Mi több, úgy tűnik, Medvegyev azon az állásponton van, hogy az állam és a civil társadalom közti feszültség kontraproduktív. Azt hangoztatja, hogy a kormányzat feladata a törvényuralom alapján erősíteni a civil társadalmat.

Mindezek jól hangzanak. Az a gond, hogy ilyen ígéreteket már hallottunk Putyintól is – aki szintén képzett jogász – korábban, elnöksége kezdetén, amikor a „törvények diktatúráját”, katonai reformot, földreformot ígért, az orosz agrárálom visszatérését, amelyet az 1917 utáni tervgazdálkodás tönkretett. Ehelyett Putyin és egykori KGB-s bajtársai a törvények fölé emelkedtek, elfordultak a szociális és gazdasági reformoktól, és a kőolaj magas világpiaci árára összpontosítottak.

Mégis van remény, még ha csekély is, hogy Putyintól eltérően Medvegyev komolyan gondolja mindazt, amit mond. Nem rendelkezik KGB-s vagy katonai háttérrel, ez pedig azt sugallhatja, hogy a törvényuralomról alkotott elképzeléseit talán nem teljes mértékben a cinikus hatalomszeretet határozza meg.

Ámde Medvegyev múltja egyáltalán nem bátorító. Oroszország kormányfőhelyetteseként nem merészkedett a vigasztaló retorikán túlra. Nyolc éven át szilovik utasításokat teljesített, összekapcsolva a Kreml szürke eminenciásának szerepét a szilovik hatalom forrásaként szolgáló állami energiaóriás, a Gazprom vezetőjének szerepével. Szintén ő irányította a 2004-es ukrajnai választásokba történő orosz beavatkozást, ami kiváltotta a narancsos forradalmat.

Putyin elnöki adminisztrációjának vezetőjeként Medvegyev közvetlenül rálátott a jelenlegi orosz kormányzat autoritárius rendszerének felépítésére. Az volt tehát az egyetlen helyes opció, hogy 2005-ben ő legyen a szociális ügyekkel foglalkozó kormányfőhelyettes, mivel korábban sikeresen hozzájárult ezen ügyek megfenekléséhez.

Oroszországot nagy titoknak tartják, de ritkán lepi meg a világot azzal, hogy nem felel meg a vele szembeni várakozásoknak: a legtöbb elemző biztos volt abban, hogy Putyin megtalálja a módját a hatalmon maradásnak, akár alkotmánymódosítás nélkül. És ez be is következett.

Oroszország liberális kilátásai újra meg újra szétfoszlottak. Nyikita Hruscsov „desztálinizáló” reformjai Leonyid Brezsnyev stagnálásával végződtek; Borisz Jelcin demokratikus folyamatai Putyin önkényuralmába torkolltak. Viktor Csernomirgyin, aki Oroszország miniszterelnöke volt Jelcin elnöksége idején, úgy fogalmazott: „Jót akartunk, de végül az lett az eredmény, mint mindig”.

De bármennyire is kiszámítható az orosz antidemokratikus rendszer, időnként mégis meglepetésekkel szolgál. Hruscsov szembement mentora, Sztálin vonalával. Mihail Gorbacsov eredetileg azért került hatalomra, hogy folytassa Jurij Andropov KGB-ihletésű kommunista elképzeléseit, de ehelyett a glasznoszty, illetve a peresztrojka, és véletlenül a szabadság pályájára állította a Szovjetuniót.

Mi történik, ha Putyin tévedett utódja kiválasztásában, Medvegyev pedig nem lesz hajlandó Putyin-klónná válni, és Hruscsov, Gorbacsov és Jelcin nyomdokaiba lép? Mi lesz, ha a bábnak szánt figura kezdi húzogatni a szálakat?

Nyina L. Hruscsova

A szerző egyetemi oktató, a New York-i Világpolitikai Intézet főmunkatársa.

Fordította: F. S. © Project Syndicate, Krónika 2008.