Putyin és az orosz gazdaság

A Kreml elhagyta a demokratikus eljárást, szigorúan ellenõrizte a pártokat és jelöltjeiket, miközben Putyin Egyesült Oroszország Pártja monopolizálta a médianyilvánosságot. Az ellenzék aktivistáit akadályozták a kampányolásban, gyakran le is tartóztatták õket, míg a Kreml ellenõrzése alatt levõ bíróságok elutasították panaszaikat. Az embereket megfélemlítették, hogy tömegesen szavazzanak az Egyesült Oroszországra. A független választási megfigyelõk munkáját akadályozták.

Következésképpen az új duma tagjait nem megválasztották, hanem kinevezték. A testület híján van a legitimitásnak, tagjai pedig ismeretlenek. De a széles körû választási csalás Putyin legitimitását is bemocskolta. Moszkvai \"tömeggyûlése\" csak ötezer embert vonzott. A fõ kérdés az, hogy Putyin mennyire lesz önkényes, illetve hogy szánalmas kampánya meggyengíti-e vagy sem.

Putyin politikáját könnyû megérteni, ha rájövünk, hogy õ általában az ellenkezõjét teszi annak, amit mond. Elsõ államfõi mandátuma idején Putyin tekintélyelvû reformernek tûnt, aki jelentõs piaci reformokat indított el, például a 13 százalékos átalányadó bevezetésével. De második mandátuma idejére már csak az önkény maradt, említésre méltó gazdasági vagy szociális reformok nélkül. Aztán a 100 milliárd dollárra becsült Jukosz olajtársaság kisajátítása után növekedni kezdett a korrupció.

Putyin tisztán személyes diktatúrát alakított ki. Ideológia és párt nélkül uralkodik az elnöki adminisztráción és a versengõ titkosrendõrségen keresztül. Az Egyesült Oroszország alig több, mint állami tisztségviselõk csoportja. Putyin elszívta az állami intézmények erejének nagy részét.

A személyi önkényuralom ritkán éli túl létrehozóját. Mivel egy nélküle esélytelen túlközpontosított rezsimet hozott létre, Putyinnak elnöknek kell maradnia. A törvénynek minimális szerepe van, mivel bármikor utasíthatja az alkotmánybíróságot, hogy hagyja jóvá harmadik mandátumát.

Putyin rendszere tulajdonképpen klánok csoportja, amelynek tagjai az állami ellenõrzés alatt álló társaságok, mint például a Gazprom, a Rosneft, a Vnyestorgbank, a Rosoboronexport és az Orosz Vasutak, valamint a biztonsági cégek. Ezeket a társaságokat általában Putyin szentpétervári KGB-s cimborái ellenõrzik, és hatalmas pénzeket csapolnak le belõlük. Ugyanakkor Puyin gondoskodott arról, hogy mindannyian gyûlöljék egymást, hogy szükségük legyen rá döntõbíróként vagy keresztapaként.

A választások elõtt az orosz Kommerszant címû lapnak adott interjút az egyik ilyen, korábban ismeretlen KGB-igazgató, és elmagyarázta, miként alkalmazzák az állami zsarolást a magánvállalkozások ellen, hogy végigvigyék a „bársonyos újraprivatizációt\" az állami vállalatok kifosztásával. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint a nemzeti össztermék magánszektorból származó aránya 70-rõl 65 százalékra csökkent Putyin uralma alatt. És a zsarolásos újraállamosítás várhatóan gyorsulni fog.

Az újraállamosítás indoka nem ideológiai természetû: pusztán az a célja, hogy korrupt jövedelmet biztosítson a Kreml vezetõ tisztségviselõinek. Habár a korrupció csökkenõben van a legtöbb egykori szovjet tagköztársaságban, Oroszországban 2004-tõl növekedni kezdett, ráadásul jóval koncentráltabbá vált. Putyin egyetlen KGB-s vezérét sem tartóztatták le, de még csak le sem fokozták.

Ahogy az újraállamosítás lendületet kapott, a nyilvános gazdasági retorika megváltozott, és állami jellegûvé vált. Putyin most a protekcionizmust, az állami beavatkozást és szubvenciót támogatja. Ebben a légkörben semmilyen strukturális reform nem várható.

A közelmúltig Oroszország bámulatosan konzervatív makrogazdasági politikát követett, a költségvetés és a folyó fizetési mérleg pedig hatalmas többlettel zárt. Kifizette külföldi adósságait, és 450 milliárd dollár értékben halmozott fel valutatartalékokat.

A parlamenti választások elõtt Putyin kockára tette a felelõs gazdaságpolitika ezen utolsó maradványát. Jelenleg Oroszország legnagyobb gazdasági problémája a növekvõ inflációs nyomás, amelyet elsõsorban az élelmiszerárak táplálnak. Az élelmiszerárak növekedése nemzetközi jelenség, az orosz infláció oka pedig a folyószámlákon levõ hatalmas összegek és a tõkebeáramlás. Csakhogy az orosz kormányzat már nem is próbálkozik a problémák enyhítésével, ehelyett inflációs politikát követ.

A monetáris politika fellazult az elmúlt évben, a parlamenti választások elõtt pedig a kormányzat hatalmas összegeket kezdett pumpálni a nyugdíjakba és más szociális juttatásokba. Nem meglepõ tehát, hogy az infláció a tavasszal mért 7 százalékról mostanra 11 százalékra ugrott, és a jövõ tavasszal elérheti a 15 százalékot.

A monetáris és adópolitikát természetesen feszesebbre kellene venni, csakhogy ez nagyon nehéz, ha Putyin megpróbálja megvásárolni a lakosságot. Liberalizálhatná az árfolyamot, és hagyhatná, hogy emelkedjen, de még ezt sem teszi. Ehelyett egy régi szovjet módszert alkalmazva Putyin informális árellenõrzést vezetett be, ami nem tartható fenn sokáig egy privatizált gazdaságban.

Oroszország gazdasági növekedése még mindig az 1990-es években és Putyin elsõ mandátuma idején beindított erõteljes piaci reformoknak, illetve a magas olaj- és gázáraknak köszönhetõ. De miközben a növekedés várhatóan nem fog megállni, az orosz gazdasági siker egyre nagyobb mértékben függ nem csupán a magas, hanem az egyre növekvõ olaj- és gázáraktól.

Így tehát a legfõbb kérdés a Putyin harmadik mandátumának gazdaságpolitikájával kapcsolatban az, hogy mennyire gyorsan kezd hanyatlani.