Poppertől Rovéig – és vissza

A megtévesztési technikák jelentõs fejlõdésen mentek keresztül Orwell óta. Sok ilyen technika elõbb a kereskedelmi reklám és marketing területén alakult ki, majd a politika is átvette. Ezek megkülönböztetõ jegye, hogy pénzért megvásárolhatók. Újabban a kognitív tudomány hozzájárulásával a megtévesztési technikák még hatékonyabbá váltak, és megjelentek az „eredmények elérésére” szakosodott politikai szakemberek.

Ezek a szakemberek büszkék megvalósításaikra, és élvezik az amerikai társadalom tiszteletét, amely elérésének módjától függetlenül csodálja a sikert. Ez pedig kételyeket ébreszt Karl Popper nyílt társadalomról alkotott felfogásával szemben, amely arra a felismerésre épül, hogy noha a tökéletes tudás elérhetetlen, a kritikai gondolkodással jobban megérthetjük a valóságot.

Popper nem ismerte fel, hogy a demokratikus politikában a társadalmi támogatottság megszerzése elsõbbséget élvez az igazság keresésével szemben. Más területeken, például a tudományban és az iparban a külsõ valóság ellenállását váltja ki, ha valaki megpróbálja nézeteit a világra erõltetni. De a politikában a választóközönség valóságfelfogása könnyen manipulálható. Következésképpen a politikai diskurzus még a demokratikus társadalmakban sem eredményezi feltétlenül a valóság jobb megértését.

Annak, hogy a demokratikus politika manipulációhoz vezet, az az oka, hogy a politikusok nem törekednek az igazmondásra. Céljuk a választások megnyerése, erre pedig a legjobb módszer az, hogy a saját hasznukra elferdítik a valóságot.

Ennek ellenére nem elvetnünk, hanem korrigálnunk kell a nyílt társadalom fogalmát. El kell vetni Poppernek azt a hallgatólagos feltételezését, miszerint a politikai diskurzus a valóság jobb megértését célozza, és explicit követelményként kell újra bevezetnünk. A hatalmi ágak különválasztása, a szólásszabadság és a szabad választások önmagukban nem biztosítják a nyílt társadalmat, szükség van az igazság keresése iránti erõs elkötelezettségre is.

A politikai diskurzus új alapszabályait kell bevezetni. Ezek nem lehetnek azonosak a tudományos módszerrel, de jellegükben hasonlóknak kell lenniük, és az igazság keresését kell a politikai nézetek elbírálási feltételévé tenniük. Manipuláció helyett a politikusok akkor fogják tisztelni a valóságot, ha a közönséget foglalkoztatja az igazság, és megbünteti a politikusokat, ha szándékos megtévesztésen kapja õket. És a társadalomnak törõdnie kellene az igazsággal, mivel a manipuláció rossz képviseletet eredményez, torzítja a politikai választásokat, aláássa az elszámoltathatóságot, és lerombolja a demokráciába vetett hitet.

A közelmúlt meggyõzõ példákkal szolgál arra, hogy a valóság elferdítésére alapuló politikák visszaütnek. A Bush-adminisztráció válasza a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra azzal, hogy elindította a terrorellenes háborút és hazafiatlanságként kezelte a kriticizmust, a társadalmi támogatás fokozódását hozta, mégis, az eredmény épp az ellentéte volt annak, amit a kormányzat remélt. Gyakorlati nehézségek akkor adódnak, amikor fel kell ismerni, hogy a politikai szakemberek ferdítik a valóságot. Ebben fontos szerepe van a médiának, a politikai elitnek, és az oktatási rendszernek, amelyeknek házõrzõ kutyaként kell viselkedniük. Emellett a társadalmat immunissá kell tenni a különféle megtévesztõ technikákkal szemben. A leghatékonyabb technikák a tudatalatti szintjén mûködnek. Amikor a tudatosságon túl ható módszerek felkorbácsolják az érzelmeket, a közönség védtelenné válik. De ha a társadalom képes felismerni a manipulatív technikákat, képes lesz azok elutasítására is.

Az egyik befolyásos technika – amelyet Frank Luntz republikánus közvélemény-kutató állítása szerint az 1984-bõl tanult – egyszerûen megfordítja a jelentéseket, és a feje tetejére állítja a valóságot. Ennélfogva a Fox News „tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak” nevezi magát, Karl Rove (George Bush amerikai elnök nemrég lemondott politikai tanácsadója – szerk. megj.) és társai az ellenfelek legfõbb jellemvonásait legfõbb gyengeségként állítják be, célzásokkal és hazugságokkal pedig hamisként leplezik le sikereiket. Ezzel a módszerrel segített a gyáva inszinuáció és a mocskos játék legyõzni a vietnami háború két kitüntetett veteránját, Max Cleland szenátort 2002-ben, és John Kerryt 2004-ben, miközben Bush és Dick Cheney alelnök – mindketten elkerülték a katonai szolgálatot – az igazi hazafiak képében pózoltak.

Egy másik technika az átruházás: azzal vádolni az ellenfelet, hogy magát a vádlót jellemzõ indítékokkal és módszerekkel dolgozik. Például David Horowitz, aki azzal vádol engem, hogy „az Amerika-ellenes összeesküvés Leninje” vagyok, egy egykori trockista, aki számára az opponens nem meggyõzendõ ellenfél, hanem megsemmisítendõ ellenség.

Az amerikai társadalom rendkívül fogékonynak bizonyult az igazság manipulációjára, amely egyre inkább eluralja az ország politikai diskurzusát. Önmagukat fõsodor médiaként beállító kiadványok egész hálózata teljesíti a feladatot. Mégis úgy gondolom, hogy lehetséges felvértezni a közönséget a hamis érvekkel szemben, az orwelli újbeszéd elleni érzések felkeltésével. Összehangolt erõfeszítésekre van szükség a manipulációs technikák azonosítására, és használóik megnevezésére és megszégyenítésére. Most ideális alkalom kínálkozik ennek elkezdésére. Az amerikaiak eszmélése elkezdõdött, mintha egy rossz álomból ébrednének. Az elmúlt évek tapasztalatából megtanultuk – és korábban is tudnunk kellett volna –, hogy nem tekinthetõ biztosítottnak a kritikai gondolkodás felsõbbsége a politikai diskurzusban. Ezt csak egy olyan választóközönség biztosíthatja, amely tiszteletben tartja a realitást, és megbünteti a hazug és õket félrevezetõ politikusokat.

Soros György

A szerzõ a Soros Alapítvány és a Nyílt Társadalomért Intézet elnöke.

Fordította: F. S.

© Project Syndicate, Krónika 2007.