Poloska, Lola, Oscar

Az egyesült Németországfilmeseit 1989 óta egyre inkább foglalkoztatjáka politikai vonzatú, a 20. század történelmétfelelevenítő történetek. Wolfgang Becker Good ByeLenin, Marc Rothemund Sophie Scholl – Az utolsó napok vagyOliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjaicímű alkotása a diktatórikus, totalitáriusélethelyzetek bemutatására vállalkozott.
A mások élete erőspolitikai felhangú dráma, amely a Stasi(Staatsicherheit, a keletnémet titkosrendőrség)időszakának felelevenítésérevállalkozik, meglehetősen személyesítetthangnemben. Nem föltétlenül a rendszer bonyolult,ördögi mechanizmusát próbáljaevidenciaként megmutatni, inkább annak szubjektívvonatkozásaival ismerteti meg a nézőt.
A film a drámaíróGeorg Dreyman és az ünnepelt színésznőChrista-Maria Sieland kapcsolatán keresztül nyújtbetekintést a kiszolgáltatottság, az őrületbekergető félelem és a kiszámíthatatlanönkény fojtogató fénytelenségébe.A film főszereplője valójában Gerd Wiesler százados,a Stasi embere, aki a művészpáros mindennapjainak„őrzőangyala” lesz, minden zaj, hang, visszafogott sóhajtáseljut hozzá, titkos családtaggá válik,hiszen a poloskák jóvoltából – amelyekmint eleven háló lakják be Dreymanékotthonát – bármikor jelen lehet.

Átváltozások

A mások élete valójábannem ítélkezik a rendszerről: mintegy tényszerűenábrázol helyzeteket, emberi kapcsolatokat, ezáltalpedig egészen természetesen bomlik ki a megfélemlítő,gyanakvó és bizonytalan rendszer abszurditása,ugyanígy érthetővé válik a rendszerembereinek a helyzete is, akik maguk is éreznek, gondolkodnak.
Wiesler kezdetben csak a feladatátvégzi, aztán egyre inkább kezd együttéreznilehallgatottjaival, egyre inkább kezdi megérteni őket,értékelni, és mintha még szégyenkezneis amiatt, amit tennie kell.
Amikor Christa-Maria hosszas vallatásés fenyegetések sorozata után elárulja,hogy író férje hol tartja írógépét,Wiesler az állását, szabadságátkockáztatva kiveszi a lakás küszöbe alóla „bűnjelet”, az írógépet, ésmagával viszi, hogy a házkutatásnál netaláljanak rá társai. Az írószabadságát megmenti ugyan, azonban a megfélemlített,sarokba állított színésznő képtelenvégignézni a házkutatást, képtelenelviselni, hogy elárulta szerelmét, és egyteherautó elé rohan. Wiesler is traumaként élimeg a jól ismert színésznő öngyilkosságát,hibásnak érzi magát, bűntudata van.
A százados arca mindigugyanazzal a mozdulatlansággal és kifejezéstelentekintettel jelenik meg a filmképeken, azonban a filmmontázstechnikája és képszerkesztésefélreérthetetlenül adja a néző tudtáramindazt, ami „belül” történik – minthaéreznénk minden rezzenését ennek afagyott arcú teremtésnek.
Donnersmarck filmje kapcsánóhatatlanul is eszünkbe jut Spielbergtől a Schindlerlistája, azzal a különbséggel, hogy Wiesleritt nem százak, hanem két ember életéértfelelős, két ember életét mentheti meg. Aszándék Schindler esetében is megvan, azonbanbekövetkezik, amire még ő sem számított,az önként vállalt halál. Donnersmarcknélkülözi Spielberg visszafogott heroizmusát,inkább a csapdába került ártatlan embertláttatja, aki öntudatra ébredt, aki próbáljamegismerni önmagát, ehhez pedig mások segítettékhozzá. Egy nagyon sajátos kölcsönhatássaltalálkozunk: mások megfigyelése újkapukat nyit a százados gondolkodásában, míga megfigyeltek akaratukon kívül is, beszélgetéseikkel,szavaikkal, gondolataikkal formálják ismeretlenőrangyaluk egyéniségét.
Truffaut Fahrenheit 451 címűfilmjéhez hasonlóan, amely ugyanezt aStockholm-szindrómát élezi ki, A másokélete rámutat, hogy a diktatúrákhátborzongató masinériái mellett mindigott rejtőzik a kisember, az ember, jelen van a lelkiismeret is.

A rendező mint megfigyelő

Nem könnyű egy olyan rendszerrőlbeszélnie Donnersmarcknak, amelyet csak kívülrőlismer, amelynek nem volt részese – azonban annálnagyobb érdeklődéssel, kevesebb elfogultsággalés szubjektivitással viszonyul a témához.Nemcsak a történet, hanem az ábrázoláskorhű jellege is megragadó, a fényhasználatvalójában azokat az egykori filmeket idézi,amelyek az NDK-ban készültek, ugyanazzal az átütővörös fénnyel találkozunk, amely egyértelműjellemzője volt az akkori technikának, a fakó színek,a mérsékelt fényhasználat fokozzáka narratív feszültséget. A film helyszíneitöbbnyire zárt terek, csupán Christa-Mariaöngyilkossági jelenetét filmezték úgy,hogy látjuk az egész utcát, a házakat,mintha a képek ezzel is a szabadság lehetetlenségéthangsúlyoznák.
Tekinthetjük történelmifilmnek A mások életét – nem a klasszikusértelemben, hanem a kulisszák mögötti valóságfelfedésének kísérleteként –, debeszélhetünk a film dokumentumjellegéről is,hiszen nemcsak időben vezet vissza, hanem megismertet egy sajátosrendszer eszközeivel, helyszíneivel, módszereivel.A film 1984-ben játszódik, az évszám akárszubtilis utalás is lehet Orwell regényére,amely hasonló témát jár körülaz irodalom eszközeivel.

A találkozás elmaradt

Wiesler és Dreyman nemtalálkoznak, holott Wiesler ismeri Dreymant, de nem kerestesoha a személyes kontaktust. Dreyman kíváncsi,hogy ki volt az az ember, aki éveken keresztül mindenlépését ismerte, érdeklődik megfigyelőjekiléte felől. 1989 után, amint nyilvánosságrahozzák a megfigyeltek dossziéit, és bárkimegtudhatja, kik és mit jelentettek róla, azonnalmegtudja az egykori százados nevét, megszerzi lakcímét,az autójából figyeli, követi, amint egyikpostaládától a másikig halad, éstűrögeti szórólapjait – de mégsemszólítja meg. Donnersmarck nem engedi meg, hogy célbaérjen a történet, visszafogott, távolságtartótitoktartás lengi körül az eseményeket. Atalálkozás nem lenne beteljesülés, ésnem lenne záróaktus a kapcsolatukban, amely avéletlenen, egy önmagát védelmező rendszerfortélyainak esetlegességén múlt.
Donnersmarck jegyzi a filmforgatókönyvét is, a történetzárómomentumát nagyon finom iróniávalés csak a beavatottakhoz, a nézőkhöz címzettnyelvi fordulattal oldja meg. Dreyman újra publikálhat,egy korábban betiltott könyvét jelenteti meg,amelyet hálával ajánl a HGW XX/7 ügyosztálynak.Amikor Wiesler meglátja a könyv reklámját,elsiet a boltba, és megvásárolja, a boltoskisasszonynak arra a kérdésére, hogy ajándéknakszánja-e a könyvet, azt válaszolja: „Nem, eznekem szól.”
A találkozás elmaradt, deDreyman és Wiesler értik egymást.

Fám Erika

A mások élete (Das Lebender Anderen), színes, német, 137 perc, 2006. Rendezőés forgatókönyvíró: Florian Henckelvon Donnersmarck. Operatőr: Hagen Bogdanski. Vágó:Patricia Rommel. Szereplők: Ulrich Mühe (Gerd Wiesler),Sebastian Koch (Georg Dreyman), Martina Gedeck (Christa-MarieSieland). n