Pityu Fortuna kegyeit keresi

Addig azonban az emberi érzelmek teljes skáláját megtapasztalta: volt már hetykén könnyelmű, mélységes megvetéssel beszélt a pénzről, mint aki igazán nem érti, miért csak azzal törődnek az emberek, majd azzal próbálkozott, hogy aszkéta módjára megvonta magától az olyan élvezeteket, mint az ebéd, a vacsora, és reggelizni amúgy sem szokott. Néha-néha még a szociális aszketizmussal is próbálkozott: egyszerűen bezárkózott a házba, és napokig ki sem mozdult onnan. Mert az emberekkel való találkozás bizony pénzbe kerül – mondogatta, amikor arról kérdezték, miért vonult vissza a társadalmi életből. Aztán megtapasztalta már a kétségbeesés legmélyebb örvényeit. Ilyenkor tehetetlenül magába roskadt, elkerülhetetlen apokalipsziseket vizionált, amelyben minden, de minden elpusztul, palota és kunyhó egyaránt izzó tűz martaléka lesz – ecsetelte a világ végének általa elképzelt lefolyását. Hát mi értelme van a barátságnak, a szerelemnek, a felebaráti szeretetnek – kérdezte választ nem várva –, ha úgyis minden elpusztul? Felettébb nagy hiábavalóság, minden hiábavalóság – idézte ilyenkor a Prédikátor könyvét. De átérezte már a remény születésének lassú, nehéz, és mégis oly felemelő érzését. Amikor a percek múlásával együtt egyre körvonalazottabban kezdett derengeni a jövő. Amikor előbb csendben, majd halkan, végül hangosan, lelkesen tervezgetett. Hogy majd – néhány nap múlva – mennyi mindent is teszünk. Igen, feltétlenül ebédelünk egyet. Sőt egy sört is megiszunk az étel mellé. Bizony, cipőt is vásárolunk. Meg télikabátot. Elmegyünk színházba, de focimeccsre is. És beosztjuk, barátom, szigorúan beosztjuk a pénzt. Hogy többé ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Lesz pénzünk, még közvetlenül a fizetés előtt is. A siker titka, hogy be kell osztani. Látod, ebből tanultunk. Nem szabad esztelenül szórni – mondogatta, amíg – ha hallgatóit nem is, de – önmagát sikerült meggyőznie erről.

A lelkes tervezgetés után azonban a magabiztosság következett, ami szinte észrevétlenül az elbizakodottságba hajlott át. Ej, hát még csak kettőt kell aludni, és újra gazdagok leszünk. Mit fukarkodjunk most? Kölcsönkérünk kis pénzt, hiszen úgyis nemsokára megadjuk. Sőt már most megengedhetem magamnak, hogy ebédeljek. Kabátot ugyan nem vásárolok, azzal még várunk két-három napot. De az ilyen elemi dolgokon, hogy étel, hát ezeken nem szabad spórolni. Mi vagyok én, halálraítélt? – kérdezte már-már felháborodottan, majd elment a vendéglőbe.

Így aztán a fizetés felvételének eufóriája után józanító hidegzuhanyként érte a gyors számvetés. A kölcsönök megadása után azonnal módosítani is kellett a beruházásokra vonatkozó tervet. A cipő az fontos, de télikabát nélkül még tán csak kibírunk egy hónapot. Majd jobban felöltözünk. Meg aztán nem lehet az összes pénzt ruházkodásra költeni! – méltatlankodott Pityu. Így aztán egy hónap alatt megismétlődött a történet, és ismét saját bőrén tapasztalhatta meg az emberi érzelmek sokféleségét.

De ez így nem mehet tovább! – fakadt ki egy napon Pityu. Valamit tennünk kell ez ellen – mondta, és már elő is vette zsebéből a sportfogadási szelvényt. Barátaim, ez egy szerencsés ötvözete a szórakozásnak és a pénzszerzésnek – magyarázta elképedt barátainak. Kell hozzá intuíció, kis szerencse, és nem árt, ha az ember ért a focihoz. Az eredmény: minden meccsen szurkolhatsz, hiszen tétje van, ráadásul másnap szépen felveszed a nyereményedet. Summa summárum: szórakozol és pénzt keresel egyszerre. Pityu előadása rövid és velős volt. Senki nem mert ellentmondani neki, lebeszélni sem próbálták, kíváncsian várták az eredményt.

És kiderült, hogy Pityu mégsem tapasztalt meg minden emberi érzést. Mert akkora csalódásban például még nem volt része, mint amikor a Liverpool a meccs vége előtt néhány másodperccel kiegyenlített. Kétmillió lej, ismételte szinte magánkívül, kétmillió lej egy kapusbaki miatt. És mégsem keseredett el. Újra és újra próbálkozott, de hol a kapufa, hol a rossz időjárás, hol egy soha nem látott baki miatt folyton vesztett.

Néhány hét múlva már hallani sem akart a fogadásról. De még a fociról sem. Ekkora hülyeséget! – mondogatta. Tiszta szerencsejáték. Felette nagy hiábavalóság ez is – tette hozzá, és barátai már kérdezték is: mennyi pénzre lenne szükséged? Késő volt azonban, Pityut ugyanis már elragadta a hév. Épp azt ecsetelgette, hogy minden, de minden elpusztul, izzó tűz martaléka lesz. Fortunát pedig – és más pogány istenségeket – máglyán égetik majd el az angyalok – zárta apokalipszisvízióját Pityu.