Pajzán képhistóriák

Az önt méltató írásokban sok esetben állítják, hogy „rossz helyen, rossz időben született”. Osztja vagy cáfolja méltatói véleményét?

A kérdés összetett, én inkább kibontanám. Ugyanis most, hogy öregségemre visszatérhettem szülőföldemre, egyszerűen elkápráztat minden, ami itt van. Tehát nem a hely volt rossz, hanem az idő, a háború, amit gyermekként Köpecen éltem meg. Az Olt túlsó partján már a királyi Románia volt, és az egykori határ mentén a legnagyobb harcok dúltak. Ez nyomot hagy egy gyerek lelkében – de ennek ellenére akkoriban is sokkal több volt a derű, a napsütés az életemben. Most már a barátaimmal ismertetem meg a szülőföldemet, ők pedig a paradicsomban képzelik magukat, annyira lenyűgözi őket a vidék szépsége.

Grafikusi munkássága nagyon széles skálán mozog, kezdve a kiállítótermek nagyobb méretű alkotásaitól a könyvillusztrációkon át az animációig minden megtalálható. A különböző grafikai műfajok közül melyik a kedvence?

Nagyon szeretem a litográfiát, vagyis a kőnyomatot. Hála Istennek újra reneszánszát éli ez a műfaj. Sajnos, amikor a fotótechnika a nyomdaiparba betört és átvette a hatalmat, a speciális, mészkőből készült litográfköveket kidobálták. Olyan otrombaságokat is láttam, hogy a méregdrága köveket építkezésnél használták. Szerencsére ma már újra foglalkoznak vele az igényesebb nyomdák, nem dobták ki a régi gépeket, és a fiatal művészek is felfedezték az ilyen technikában rejlő lehetőségeket. Szeretem a lavírozott tollrajzokat és a különféle technikájú metszeteket is.

Illusztrációiban gyakori elem az erotika és a humor.

Gyakorló illusztrátorként sok kor sok könyvét illusztráltam. Már a pályám kezdetén kaptam olyan feladatokat, mint például Villon-illusztrációk készítése. Vonzódtam a középkorhoz, amelynek irodalma tele van pikáns történetekkel. Férfiember lévén nem vetem meg a női nemet, ebből eredően természetes, hogy a középkor költészetének ez a vonulata nagyon szimpatikus volt számomra. Egyébként a középkor lelkisége hihetetlenül hasonlít a mostani koréhoz: az emberek hit nélkül élnek, mindenbe belekapaszkodnak, sötét, sátáni világ vesz körül, és a gonosz terjedését látjuk mindenhol. A középkor embere is olyan ember volt, aki ég és föld, illetve jó és rossz között tántorgott. Mindenki kiválasztja a maga számára az élet legrokonszenvesebb vetületeit – így történhetett, hogy én kissé a pikantéria ábrázolása felé hajlottam. Számomra rendkívül fontos az erotika, de mindig humorral fűszerezve. Most épp azon álmodozom, hogy Balzac Pajzán históriáit illusztráljam. Balzac hatalmas életművet hagyott hátra. Ha netán valami következtében az összes műve feledésbe merülne, a Pajzán históriák akkor is fennmaradnának. Ezekből a történetekből francia királyok szexuális kicsapongásai derülnek ki, nőfaló püspököket ismerhetünk meg, és még a pápáról is kiderül, hogy nem szent. Egyelőre csak három lapot sikerült elkészítenem, mert a filmezéssel és még sok más egyébbel kell foglalkoznom. Hetvenéves vagyok, de amiatt nem panaszkodom, hogy nincs tennivalóm.

Gyakran párhuzamot vonnak az ön munkássága és Salvador Dalí művészete között...

n Nagyon büszke lennék arra, ha mindaz, amit rólam mondanak vagy írnak, igaz is lenne. Dalít nagyszerű művésznek tartom, bár kezdetben – amikor még nem ismertem eléggé a művészetét – rossz véleménnyel voltam róla. Talán Dalí álomszerű kép-megfogalmazásait tekintve fedezhető fel némi hasonlóság, de én sokkal földhözragadttabb módon gondolkodom, mint ő. Az álomképeimet is sokkal realisztikusabb formában fogalmazom meg, mint Dalí.

Animációi a ma már munka- és időigényesnek címkézett manuális módszerrel készülnek. Miért nem alkalmazza a mai kor modern technikai eszközeit?

Amikor 1970 körül felkértek egy animáció készítésére – és én mindjárt Krúdy-filmmel akartam kezdeni –, ez a műfaj gyerekcipőben járt. Hihetetlenül költséges volt, és rengeteg emberi munkát igényelt. Azóta a számítógépes munkavégzés rendkívüli módon megkönnyítette az animátorok munkáját. De ha nekem két életem lenne, akkor sem fanyalodnék soha számítógépes animáció készítésére. Megmondom, miért. Vegyünk példának egy táncjelenetet, amit elkészítenek számítógép-animációval, illetve natúr, kézi technikával. Ha összehasonlítjuk a kettőt, láthatjuk, hogy a számítógépes változat olyan, mint a drótháló, a másik meg lüktet, él. Az emberi kéz gyarló, a kihúzók némelyike erőteljesebb vonalkezeléssel dolgozik, némelyik ügyetlen és téved. Ám éppen ez adja a natúr animáció lüktetését, életszerűségét. Ez viszont emberi szemmel csak akkor érzékelhető, ha összehasonlítjuk a számítógép rajzolta, tökéletes vonallal, amely merev, élettelen.

Mivel magyarázza az erőszak megjelenését a rajzfilmekben?

Örülök a kérdésnek, mert ez nagy fájdalmam. Elítélem a jelenséget. Annak idején a mi filmgyárunk, a Pannónia Filmstúdió többnyire abból élt, hogy filmeket készített a tévének. Esti meséket gyártottunk, magam is két sorozatot készítettem. Most meg azt mondják, nincs pénz, vagy nincs rá igény – és közben tonnaszámra szerzik be az olcsó filmeket, amelyek nem minden esetben gyermekeknek valók. Beengedtünk egy nemkívánatos jelenséget, az amerikanizmust – amelynek termékei távol állnak a jó ízlés mércéjétől –, és „a nincs más, ezt veszed, ezt eszed” elv alapján elárasztottuk vele a piacot. Egyébként az ízléstelenségek kínálói mindig azt mondják, hogy csak az általuk kínált olcsó portékára van igény, a közönség ezt akarja. Ez viszont nem igaz, hiszen a közönség tele van rendkívül jól rajzoló gyermekekkel, akik jó arány- és kompozícióérzékkel születnek, akik jól használják a színeket, jó az ízlésük és a kritikai érzékük. Azt szoktam mondani, hogy minden ember tehetségesnek születik. Aztán a rossz óvodai rajzoktatással, a nem odavaló, elvtelen rajztanárok foglalkoztatásával a gyerekekből kiölik a született szépérzéket, igényességet, kreativitást, és előkészítik őket a színtelen, szagtalan, szürke emberré válásra. Ugyanis ha ezeket a kvalitásokat már idejekorán kiölik a gyerekekből, akkor nem keresik a múzeumokat, nincs érzékük a szépre, és a lelkük elsivatagosodik. Az ilyenné vált emberek mondják felnőtt korukban, hogy nem tudnának egy gyufát sem lerajzolni: belőlük lesznek a fogyasztói társadalom „közlegényei”.

Mit jelent a művész számára a székely eredet, a baróti gyökerek?

Rengeteget. Az a szerencsém, hogy a szülőföldem, amióta eljöttem is, szerető figyelemmel fordult felém. Ez rengeteg formában megnyilvánult, a csángó mesekönyvektől kezdve az egyszerű falusi dadusig vagy a mesélő Kóka Roziig. Viszont a falusi környezetben töltött gyermekévek, az a rengeteg játéklehetőség, ami csak falun adatik meg, a jellegzetes székely humor – mindezek komoly befolyással voltak életem alakulására. Ösztönösen kerestem azoknak az embereknek a barátságát, akik valamilyen formában kapcsolatban állnak Erdéllyel. Örömmel tölt el, hogy megadta a sors, hogy több más erdélyi író mellett Tamási Áron és Páskándi Géza műveit is illusztrálhattam.

Gyulai Líviusz

1937. december 2-án született Baróton, 1946-ban került Sopronba, 1952-től a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd 1956-ban fölvették a Képzőművészeti Főiskolára. 1962-ben szerzett oklevelet, metszeteit, tollrajzait már főiskolás korában közölték. 1971-ben a firenzei Uffizi Képtár megvásárolta linómetszeteit, elnyerte a Firenzei Grafikai Biennálé aranyérmét. Műveit a világ több rangos galériája kiállította. Gross Arnold ajánlására kezdett rajzfilmeket készíteni. 1973-ban Munkácsy-díjat, 1989-ben Érdemes Művész elismerést kapott. 1995-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos nemzetközi elismerés birtokosa.