Nyugalmi feszültség – film és regény között

A regény önelbeszélésen alapszik: egy anya-fiú kapcsolat eltorzulását, sorsdrámába való átfordulását mondja el a fiú, Weér Andor (Makranczi Zalán). Nővére, Judit (Láng Annamária) tehetséges hegedűs, aki fiatalon külföldre szökik, ott kísérli meg kamatoztatni virtuozitását. Anyjukat, a híres színésznőt, Weér Rebekát megkérik, hívja haza, aki ezt levélben meg is teszi, de lányától nem érkezik pozitív válasz. Mivel az anya nem akarja feláldozni színészi pályáját, és ezért a népköztársaság irányába teljes odaadást próbál tanúsítani, megrendezi lánya temetését, majd a gyászjelentést bemutatja a színházban. Onnan – mindennek ellenére – kirúgják. Ettől a pillanattól kezdve otthonába zárkózik, mindenkit elküld, és egyedül a vele élő fiával társalog. Ezen kommunikációnak visszatérő eleme: „Hol voltál, fiam? Dolgom volt, anyám.” A minden alkalommal másképp elhangzó mondatpár fokozatosan gazdagítja az anya-fiú kapcsolat képét. Hiszen a már félig megbolondult anya és író fia mindennapi rituáléikat megteremtve élnek: Andor nővérének nevében ír levelet anyjuknak, az pedig üres leveleket adat fel lányának.
A megértést segítő elbeszélői hangot filmnyelvi elemek pótolják: a flash-backekben felidézik az anya Kleopátra jelmezében történő hazafutását, amely később visszatérő képpé válik. Hasonlóan derül ki Andor és az anyja közötti incesztus: ez a jelenet többször megismétlődik, és mindig egy kicsit többet mutat. Majd a tetőponton kiderül, miért is torzult el ennyire a kapcsolatuk. Ugyanakkor a nővér kizárólag ezekben a retrospektív jelenetekben jelenik meg konkrétan, csak itt rajzolódik ki a testvérpár kapcsolatának töredékes képe. Emellett a sokszor felcsendülő Paganini-hegedűszólamok is a nővért idéző utalásrendszert gazdagítják, és egyben irányítják a jelenetek ritmusát is.
Az időkezelésben is kihasználja a rendező a film lehetőségeit: erre jó példa az anya egész napos szőlőevése, amellyel Eszter és Andor könyvírását állítja párhuzamba, majd az azt követő vad szeretkezési jelenet, amelynek végére az anya megeszi az utolsó szőlőszemet is. Az időkezeléshez talán hozzátartozik a szereplők kora is, illetve annak megmutatása. Udvaros Dorottya tökéletes a hisztis nő szerepében, ugyanakkor meg tudja őrizni, öregebbre maszkírozva is, a tekintélyét, amelyet egyedül a kócos, festetlen haj „ront meg”, azaz tesz hitelesebbé. De kifogásolható a flash-backben szereplő fiú kora, hiszen az aktus megtörténtekor még valótlanul fiatal, 12 év körüli. Így válik a néző számára is természetellenessé az aktus, főleg ha már ismeri – olvasta – a regényt.
Az alapműhöz, azaz a regényhez képest az alakok közötti viszonyok, az anya-fia viszonyt kivéve, összetömörültek. Ez legfőképp Andornak Fehér Eszterhez (Gryllus Dorka) fűződő viszonyában érhető tetten: míg a könyvben egy nagyon erős lelki szálon indul a történetük, a filmben ez a kapcsolat inkább a testiségen alapul. Eszter a filmben inkább kontextusából kiragadott lényként tűnik fel: nincs múltja, sem jövője, csak a jelenben van együtt Andorral. Saját kezűleg kiprovokált, brutális vetélése szimbolizálja Eszter múltjának rejtett zugait, amelyre a regényben is későn derül fény. A végére elhelyezett, Jordán Éva (Hernádi Judit) megjelenésével előidézett csattanó sem hat akkora erővel, mivel verbálisan nincs kifejtve a teljes „közös” múltjuk.
Garaczi László, a film forgatókönyvírója alaposan megnyirbálta az eredeti szöveget. Valóban nem is fért volna el az a hatalmas történetanyag és utalásháló a filmben, de ezáltal a hangsúlyok is eltolódtak, viszont egyes jelentőségteljes dolgok épp az elhallgatás révén derülnek ki: ilyen például Judit halálhíre, amelyet nem mond ki senki, csak Andor mondja el a szomszéd kérdésére, hogy Juditról jött hír. Ez az ambiguitás sokszor megnehezíti a film azonnali megértését. Az érzékszervi befogadás viszont bőven kap munkát: gyakoriak a lassú kameramozgással végigpásztázott szobaképek vagy a szimbolikusságot hangsúlyozó jelenetek.
Az egyedüli kapcsolat, amely megmaradt a regénybeli viszony hű másának, az az anya-fia kapcsolat. Pontosan kirajzolódik az agresszió, a bolondság, a türelmetlenség, a gyűlölet, de megmarad a köztük lévő szeretet is. A tömörített, szinte teljesen megszólalásmentes jelenetek pattanásig feszült hangulatot idéznek elő, amelyet csak a megjelenített agresszió oldhat fel.
A film sikere a számos – mondhatni – sztárszínész szereplésének is köszönhető. Ennek a hátránya, hogy számos szerep a színészhez kapcsolt aszszociációkkal is gazdagszik. Gryllus Dorka Fehér Eszter-alakítása nem túl átható, főként ami a verbalitást hordozó jeleneteket illeti. Hernádi Judit azonban eddig a nagyközönség számára még ismeretlen oldalát mutatta meg, kellemes meglepetést okozva. A legátütőbb – bár nem feltétlenül mindig a leghitelesebb – Udvaros Dorottya, akinek „jelenléte” sajátos pluszenergiát kölcsönöz a szerepnek. A kora valóban problematikus pont, hiszen a flash-back jelenetekben csak egy hajszállal mutatkozik fiatalabbnak. Az öregedés testi jelein kívül az áporodottság „levegője” is hiányzott karakteréből, amelyet egy hosszú ideig elzárt személyről el lehetne képzelni.
Ezek a mozzanatok átalakították a regényhez képest a film értelmezési lehetőségeit – a szöveg megrázó ereje azonban megmaradt. Az utolsó jelenet, amelyben az egész lakást elárasztó esőt láthatjuk, a lakás és talán Andor végső megtisztulását is jelképezheti, és ez az értelmezés végül megnyugtathatja a nézőt a számos csendes, de roppant feszült jelenet után.

Nyugalom, színes, magyar, 108 perc, 2008. Rendező: Alföldi Róbert. Író: Bartis Attila. Forgatókönyvíró: Garaczi László. Operatőr: Babos Tamás. Szereplők: Udvaros Dorottya, Makranczi Zalán, Gryllus Dorka, Hernádi Judit, Láng Annamária, Ujlaki Dénes, Gálffi László, Nagy Mari.