Népszerűségét vesztette az arab világban az al-Kaida-vezér

Az arab utca reagálásának figyelemre méltó elmaradása Oszama bin Laden meggyilkolása után azt mutatja, hogy az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat alapítója teljesen elvesztette népszerűségét a térségbeli fiatalok körében, akik inkább a tömeges tiltakozás útját választották – vélik elemzők. Dia Rasvan, az iszlamista mozgalmak egyiptomi szakértője szerint Bin Laden halála nem számít jelentős eseménynek az arab világ számára, amelyben forradalmak zajlanak és új vezetők születnek. Úgy véli, Bin Laden meggyilkolása „természetes fejlődés” eredménye, amely új fejezetet nyit a fegyveres erőszak civilekkel szembeni válogatás nélküli alkalmazása után. Rasvan úgy látja, Bin Laden halála egy korszak végét jelenti.

2011. május 13., 09:382011. május 13., 09:38

„Ha kicsit később következett volna be, még akkora figyelmet sem kapott volna a sajtóban, mint most” – állítja az elemző. Az arab világban semmilyen tüntetés nem volt Bin Laden halálának bejelentése után, sőt még holttestének tengerbe temetése sem hozta lázba a tömegeket, noha magas rangú muzulmán egyházi tisztségviselők szerint ez nem felel meg az iszlám hagyományainak.

Washington azzal magyarázta a tengerbe temetést, hogy attól tartott, egy rendes sír az al-Kaida-alapító híveinek zarándokhelyévé válhat. Szalman Sejket, a dohai Brookings Intézet igazgatóját szintén nem lepte meg, hogy az arab világ nem reagált Bin Laden halálára. „Az arab világ régóta eltávolodott az al-Kaidától, és a tömegfelkelések útját választotta” – véli a pakisztáni szakértő, hozzátéve: az arabok most szabadságuk kivívása felé fordultak, egyúttal a szélsőségesektől is szeretnének megszabadulni.

„A jövő felé akarnak fordulni, s nem akarják, hogy többé terroristának tartsák őket” – szögezte le Szalman Sejket. A jemeni főváros, Szanaa egyik terén táborozó fiatal tüntetők azt vallják, a terrorizmust csak az önkényuralmi rendszerek megdöntésével lehet felszámolni, hiszen ezek a rendszerek késztetnek egyes reményvesztett fiatalokat a fegyveres harcra. Annak ellenére is ezt vallják, hogy Jemen azon országok egyike, ahol Bin Laden népszerű volt.

Dalal Bizri libanoni szociológus szerint az arab világban már nincs olyan támogatottsága az iszlám terrorizmusnak, mint korábban, mert a fiatalok figyelme jelenleg a szabadságra, a demokráciára, az életkörülmények javítására összpontosul. „Ez persze nem jelenti, hogy egyáltalán nem akadnának támogatói a terrorizmusnak, de a vallási szélsőségesség is inkább társadalmi jelleget ölt, mint politikait” – mondta a társadalomkutató. Iszlamista honlapokon, vitafórumokon csak néhányan tisztelegtek „Oszama sejk” emléke előtt, Jemenben pedig a magát arab-félszigeti al-Kaidának nevező al-Kaida-szárny vezetője bosszút fogadott a hálózat alapítójának meggyilkolása miatt. Bizri szerint az iszlamista mozgalmakra egyre nagyobb hatást gyakorol a török modell.

Az egyiptomi Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom politikai pártot alapított, s az a vágy fűti, hogy a szeptemberre kitűzött parlamenti választásokon megszerzi a képviselői helyek felét. A libanoni elemző jóslata szerint a következő időszaknak alapvető jellemzője lesz az iszlamisták részvétele a hatalomban, akik képesek lesznek harcolni a szélsőségesek ellen és elhallgattatni őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei