Moszkvai metrózás – ukrán módra

A volt Szovjetunió tagországainak irodalmát – főként, ha nem „toplistás” írókról van szó – még mindig az orosz irodalom bűvkörébe helyezzük. Jurij Andruhovics Moszkoviáda című regénye sem segít ezt a hiedelmet eloszlatni. A Moszkvában élő ukrán „kisebbség” megfoghatatlan elvegyülését ábrázolja, ezért talán nem is lehet egyértelműen, első olvasásra besorolni. Kétes életművészekből, alkotókból és egytől egyig alkoholistákból álló csoportot mutat be, amint a világot megrengető kérdéseket tárgyal, sértett ukrán nemzeti önérzetének állandó hangsúlyozásával.

A nemes származású Von F. a „nap” narrátora (mivel a könyv egyetlen napot nagyít fel), az ő szemszögéből látjuk az orosz főváros hangsúlyosan szürke, de nem összeolvadó jellegét. Nagyon sokszor egyes szám második személyben beszél magáról – és egyben magához is. A Moszkván átvágó hős a kocsmákkal, lakásokkal, metrómegállókkal és azoknak járataival kövezett útját egyetlen sűrített nap alatt teszi meg a Gyermekvilág című ifjúsági lap szerkesztősége felé: egy sajátos bentlakásból indul el, amelyben ritka figurák, rendszerint félrecsúszott valamikori írópalánták laknak, ahol von F. tanúja lehetett annak is, hogy egy ismeretlen az ő hatodik emeleti ablakából hogyan zuhanhat le, amint vodkabeszerző útjából visszatér. Másnap reggel a titokzatosan piszkos közös zuhanyzóban rövid időre megismer egy csodálatos hangú, egzotikus külsejű lányt, akit, mint később kiderült, nem lett volna szabad megállítania az éneklésben. Később a narrátor által hosszan ecsetelt barátokkal együtt egy kocsmakomplexumban tölti fél napját, ahol különböző emberek különböző kalandokat ígérnek, amint később az egyik mellette ülő veterán valóban fel is robbantja az adott szórakozóhelyet, ahonnan főhősünk utolsó pillanatban illan el. A nap során felvázolt szerelmei nem kevésbé különlegesek, és az aktuálisat, Galját, meg is látogatja. De egész úton nyomasztja, mint egy lidércnyomás, az a tény, hogy neki tulajdonképpen a Gyermekvilág című lap szerkesztőségébe kéne eljutnia, ahova állandóan telefonál, tudatja, hogy hamarosan oda fog érkezni. Ez az álomból átemelt lassú rohanás különlegessé, mondhatni szürreálissá teszi ezt a káosszerű moszkvai hangulatot. Ezzel kombinálódik egy sajátos, „oroszos” mágikus realizmus: miután ellopják a főszereplőtől a pénztárcáját, benne az álmait megtestesítő, hazafelé szóló vonatjeggyel is, üldözőbe veszi a tolvajt, aki végül egy gödörbe esik és meghal. Von F. a metrójáratok fele vezető ajtón kiszalad és rohan, nehogy egy szerelvénnyel találkozzék, míg ki nem derül, hogy nem közlekedik, mivel titkosszolgálati vadászok próbálják elkapni az állítólag ott ólálkodó hatalmas patkányokat. Innen kísértetiesen ismerős módon egy cellába cipelik, ahol feltűnik Galja, a hatalmi oldal beépített embereként, de akiről végül nem derül ki, hogy csak „besúgó”, vagy valóban jót akar állítólagos szerelmének. A fogoly végül kiszabadul, rohan, becsapja az őröket, majd egy fergeteges vacsorán találja magát, ahol híres közéleti szereplők és politikusok is lakmároznak, nőket simogatnak. A nagy szürkeség után szinte megdöbbentően hat az eddigi alvilági miliőbe nem illő nagy színkavalkád. Andruhovics itt mintha a nagy bulgakovi bált idézné meg, hiszen ez a csillogó lakoma a semmiből került Von F. szeme elé. Ő eddig már eléggé lerészegedett, hiszen mindezen viszontagságok során állandóan különböző minőségű sört és vodkákat ivott. Legvégül, a sok lakomai eszmefuttatás után hazainduló vonatának egy csomagpadkáján ébred, és csak azért fohászkodik, hogy biztonságban elérjen a kijevi pályaudvarra, azaz hazájába.

A cím teljességgel találó, az állandó utalások, hajszálpontosságú útleírások is folyamatosan a moszkvai alkoholmámoros művészéletre utalnak. Ugyanakkor a szinte már idegesítően pontos lábjegyzetelés és fordítás ennek a – számunkra legalábbis – sajátságos kisebbségi létnek a lényegét próbálja minél közérthetőbb módon közvetíteni. A narrátor még a könyv írójának egyes versidézeteit is beemeli gondolatmenetébe, amely már filológiai szempontból is egyfajta körkörös folyamatot jelent, hiszen a tudatfolyamnak ezek az egyedüli pontosan megragadható pontjai, amelyeknek hitelességét maga a regény szerzője garantálja. Bár ezt természetesen csak a fikció szintjén kell komolyan venni – amennyire Von F. is komolyan veszi a vészes helyzeteket, amelyekbe „oroszos” okokból belekerül. Azaz csak egy a fontos, hogy hazaérjen Ukrajnába. Kérdéses, hogy a regény olvasója ugyancsak azt várja-e eme moszkvai kirándulás után, hogy hazaérjen, akárhova – vagy újabb otthont választ, ahol a sört is gyanús befőttesüvegekbe adagolják.

Bakk Ágnes

Jurij Andruhovics: Moszkoviáda. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007