2009. február 06., 10:242009. február 06., 10:24
A jelöltség nyilvánosságra hozatalát követő vélemények, reagálások is azt bizonyítják, hogy egyelőre meglehetős zavarodottság uralkodik, mindenki „fogást keres” a helyzeten. Ami tényleg példa nélküli, hiszen ez idáig Kolozsváron kizárólag az RMDSZ-kínálat jelentette a magyar utat.
Az eddigi, kőbe vésettnek hirdetett helyzet persze aligha változott volna, ha az RMDSZ-es döntéshozók hirtelen nem tévednek el a „mélyelvűségnek” álcázott érdekérvényesítésben, s a látszatra sem adva nem hagyják magára a kolozsvári magyarság közügyek és közképviselet iránt még érdeklődő hányadát. Az RMDSZ-jelölt – bárki is lett volna ő – indulása nyomán a szórványlét félelmei és létfenntartási mechanizmusai vélhetően ezúttal is tulipános hadrendbe állították volna az embereket, biztosítva az amúgy semmire sem elegendő látszategység megszokott akolmelegének komfortérzetét.
A korábbi egyezségek ígérete, a pozícióféltés, az egyre gyengébb alkupozíció veszélye azonban felülírta a közképviselet alapvető törvényét. A szövetség vezetői azt sem érzékelték, hogy döntésükkel a következetlenség hibájába esnek. Emlékezzünk csak: a tavaly novemberi parlamenti választások alkalmával harsány jogossággal kifogásolták az MPP-s távolmaradást, most pedig – kétségtelenül más indokok alapján – önkezűleg fosztották meg a kolozsváriakat a saját ügyeik helyi befolyásolásának illúziójától.
Annál farizeusabbnak tűnik most a vád, miszerint az MPP visszaél az „önhibáján” kívül keletkezett helyzettel, s politikai tőkét kíván kovácsolni a véletlenül adódó állapotból, miszerint a kolozsvári magyarság polgármesterjelöltjét kínálhatja. Súlyos értékítélet-zavarokkal küzdhet, aki 2009 elején, a romániai magyarság lassú, de elkerülhetetlen politikai eszmélésének hajnalán még mindig sértésnek tekinti, ha rajta kívül más is zászlót mer bontani.
A legitimitás kizárólagos birtoklásának kórisméjén túl olyan hatalmi bilincsek, a politikai elkötelezettség olyan kényszerpályái is felsejlenek, amelyek létét talán eddig is egyre kevesebben kérdőjelezték meg, de amelyeket sikeresen fedtek el a hatalom gyakorlásának tudományát, a „nem csak lenni, látszani is kell” típusú kommunikációs technikákat megbízható módon elsajátító RMDSZ-politikusok.
De valóban: mit nyerhet, illetve mit veszíthet a dolgon az MPP és – főleg! – a kolozsvári magyarság? Némi, semmire sem kötelező populizmussal azt is mondhatnám: legfeljebb a bilincseit. Persze bűnös dolog lenne ennyivel elintézni az ügyet. Annak az embernek ugyanis, akinek másfél évtizeden át folyamatosan az egyre inkább tényleges tartalom nélkül maradó magyar egység tézisével mosták az agyát, nem könnyű azonnal felfedezni a helyzet kínálta lehetőségeket.
Ha a polgármester-választás eredményei után nem lennék számon kérhető, akkor most kijelenthetném: aligha megy el ezúttal több magyar voksolni, mint tavaly május–júniusban. És ebben nem is lesz semmi meglepő. A Székelyföldön, ahol a tömbmagyar lét elvileg más bátorságdimenzióba helyezi az embereket, nos, ott is alacsonyabb volt a részvétel, mint négy évvel korábban. Sőt inkább elbizonytalanította őket, a „tévelygők” inkább magukra zárták az ajtót, s a „döntse el más” menekülő önáltatásával várták a híreket: marad minden a régiben, vagy az új nevek hallatán elő lehet venni a beporosodott reményeket. A történet november végi folytatását mindanynyian ismerjük.
A választói bátorság roppant kényes jószág, főleg a rommagyar közegben. Lassan alakul ki, és nehezen változik. Hatalomfüggő, könnyen befolyásolható, nehézkesen reagál az új helyzetekre, gyanakvó. Igény azonban lenne rá. Az a „felelőtlen” választói megnyilvánulás ugyanis, ami a legutóbbi önkormányzati választások alkalmával térségenként változó intenzitással nyilvánult meg, csak részben kategorizálható protesztmagatartásként. De ha teljes mértékben így lenne, akkor sincs benne semmi szokatlan. Az emberi társadalom fejlődéstörténete ugyanis bőven szállítja a példákat, miszerint a változtatási késztetések az éppen aktuális helyzettel-gyakorlattal szembeni elégedetlenségből fakadnak.
A proteszt nem más, mint a fennálló állapot elleni tiltakozás, kezdetben talán a minimális ideológiát vagy stratégiát is nélkülözve. A protesztáló talán maga is megijed a maga bátorságától, s idő telhet el, míg a tiltakozó indulat kezdeti felhorgadása tudatos útkeresésbe csap át. Ezt a folyamatot siettethetik történelmi vagy pillanatnyi konjunktúrák, vagy akadályozhatja egy hatalmi kurzus egzisztenciát, lelket és értelmet egyaránt zsaroló érdekszövevénye.
Kolozsvár magyarságának közügyek iránt érdeklődő hányada valami ehhez hasonló harcot vívhat most magával. Kétségtelen: a kisebbségi élethelyzetek által törvényszerűen kitermelt túlélési alkumechanizmusok sok esetben képesek megnyugtatóan „érvelni” elvszerűségükben, erkölcsösségükben kifogásolható kompromisszumok mellett. Az időközi polgármester-választás viszont olyan helyzetet teremt, amikor a választónak „csak” a magyarságtudat, a közösség iránti felelősség, a bátorság hívószavára kell odafigyelnie. Majd felemelt fejjel, a jól végzett munka örömével hazaballagni. Utána pedig az új tapasztalatot ízlelgetve el lehet majd dönteni, hogy mennyit is őrizzünk meg a továbbiakban önként vállalt bilincseinkből.
A szerző az MPP Kovászna megyei szervezetének ügyvezető elnöke
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok