Magyar? Székely? Csángó?

A csapda nem csupán annyiból áll, hogy a demokratikusnak és liberálisnak álcázható, netalán sokunk számára is annak tetsző eljárás valójában megosztásunkra törekszik. S a nagyvilág számára azt kívánja bizonyítani – a magunk bevallására hivatkozva –, hogy három különböző etnikum vagyunk, nem egyetlen nemzeti közösség különböző csoportjai; tehát nem jelentünk számottevő nemzeti kisebbséget, következésképpen szerényebbeknek kell lennünk a minket megillető jogokat illetően. Ha csak erről volna szó, viszonylag könnyű lenne ellene védekezni, arra biztatva minden székelyt és csángót, hogy ne csak magyar anyanyelvűnek, hanem magyarnak is vallja magát.

De a hatósági személyektől s román identitástudatú papjaiktól megfélemlített hitbuzgó csángók többsége vajon megkockáztatja-e, hogy magyarnak mondja magát, mikor mondhatja csángónak is? Kérdéses. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke bizonyára nem ok nélkül nyilatkozott akképpen, hogy „mi nem fogjuk sem azt mondani, hogy vallják magukat magyaroknak, sem azt, hogy románoknak mondják magukat”. (Krónika, 2011. május 11., 4. oldal) Érthető a csángók magatartása. Hiszen a csángó megnevezés a románok fülének rokonszenvesebb, elfogadhatóbb, mint a magyar, annál inkább, mert magukat románoknak tartó személyek között is vannak olyanok Moldvában, akik csángónak vallják magukat. Könnyű tehát egybemosni őket. Ha viszont nem magyarok, hanem csángók, feltehető a kérdés a magyar nyelvhasználatukat ellenzők részéről: miért, mi jogon kívánnak magyarul is tanulni, magyar nyelvű misét hallgatni, magyarul énekelni és imádkozni? Ha nem szerepelne a nemzetiségek között a csángó, s csak magyarnak vagy románnak nevezhetné magát a kérdezett, akkor a magyarságát letagadni nem akaró ember nem tehetne mást, mint magyarnak vallani magát.

A hagyományaira, történelmileg és néprajzilag meghatározott hovatartozására büszke, de nem fafejű székelyek biztatására nem lenne szükség ahhoz, hogy a valóságnak megfelelően magyarnak mondják magukat. Csakhogy nem kívánt következménye ennek is lehet. Ha a székelyek nem székelyek, hanem magyarok, mire alapozva igénylik a Székelyföld területi autonómiáját, az újonnan kialakítandó gazdasági régiók megrajzolása során a székelyföldi régiót? – kérdezhetik a manipulálásra mindig kész román politikusok, amire nem volna lehetőségük, ha nem játszhatnák ki a székelyt a magyar ellen és viszont.
A csapda kivédésére egyetlen hatásos, kijátszhatatlan módot tudok elképzelni: illetékes szerveink kitartóan és következetesen, minden lehetséges eszközt, eljárást kihasználva hassanak oda, hogy miként az osán (avasi román), az oltyán vagy a móc stb. román voltát senki sem vonja kétségbe, egyaránt és joggal románnak tartják, ugyanúgy és ugyanolyan joggal tekintsék magyarnak a román politikai élet vezetői a székelyt és a csángót, mint az erdélyi partiumi magyart. S ezt a felfogást érvényesíttessék a népszámlálási kérdőíven, töröltetvén róla a székely és a csángó terminust.

Mitruly Miklós

A szerző szilágysomlyói néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár