Magántörténelem, társalgási stílusban

Naplókötete végén említi, hogy nagyon sokat kell még megírnia. Mik a lemaradások?

Szeretnék még sok novellát és egy hosszabb, kisregénynél terjedelmesebb, önéletrajzi jellegű könyvet is megírni. Ha az ember egyidejűleg író és újságíró, akkor özönlenek a feladatok, amik elvonják az embert a koncentrált írástól. Szerencsére 32 évvel ezelőtt vettünk egy kis parasztházat Dél-Franciaországban, és minden év júliusában oda vonulok vissza, hogy háborítatlanul írhassak. Babits Mihály is az esztergomi előhegyen írta versei nagy részét, és a magyar írók közül számosan különböző parasztházakban és tanyákon, a világ zajától elvonulva alkottak, mint például Németh László Sajkodon vagy Illyés Gyula Tihanyban. Nekünk is van ott egy nagy tavunk, amit Földközi-tengernek hívnak, és vetekedik a Balatonnal.

Az író-újságíró kettős szerep menynyiben hatott ki a munkásságára?

Az író-újságíró kettős szerep mindig megélhetési okokból áll elő. Említhetném Ady Endrét vagy illusztris nagyapámat, Molnár Ferencet. Az újságírás érdekes és izgalmas foglalkozás, mindig az események közelében, az első értesülésekkel felvértezetten – végeredményben afféle író módjára – kell formába öntenünk a történteket. Biztos vagyok benne, hogy ez hasznos egy író számára. Jómagam ráadásul negyven évig rádió-újságíró voltam, amikor úgy kellett minden mondatomat megfogalmaznom, hogy még visszalapozni sem lehet, egyszeri hallásra meg kell ragadni minden mondat tiszta értelmét. Esetemben odáig fajult ez a szakmai ártalom, hogy kicsit „könnyű” a prózám. Mindig magam elé képzelem az olvasót, és úgy írok, hogy első nekifutásra felfogja a mondataim értelmét, szinte beszélgetek az olvasóval, bár ez egyoldalú beszélgetés, mert csak én beszélek. Afféle társalgási stílusban írom a novelláimat, és csak olykor-olykor nevezhető a prózám határozottan gondolatinak vagy elmélyültebbnek. Ez talán hiba is, lehet, hogy az öregkorral majd jönnek a bölcsességek.

Említette Molnár Ferencet, a nagyapját. Édesapja, Sárközi György költő, édesanyja, Sárközi Márta szerkesztő volt. Ez hogyan befolyásolta pályáját?

Ilyen ősökkel nehéz az indulás – tekintettel aradi születésű újságmágnás dédnagyapámra, a híres vezércikkíró Vészi Józsefre – akinek azért irodalmi ambíciói is voltak, hiszen ő fordította először németre a Bánk bánt –, majd Molnár Ferencre, aki az ő leányát vette feleségül, és apámra, az igen jó költő Sárközi Györgyre. Az ember mindig Molnár Ferenc unokája és Sárközi György fia marad ahelyett, hogy önmaga lenne. Ezért eleinte inkább festőművész szerettem volna lenni. Azonban úgy látszik, végül a gének meghatározták a sorsomat és jövőmet, és most már magam is belátom, hogy írásban jobban ki tudom fejezni magam, mint képben.

A nagyváradi Törzsasztal-beszélgetés során említette, hogy egészen addig nem tért haza Magyarországra, míg ott az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak nevezték.

Igen, ez egy kicsit naiv, fiatalos döntés volt. Amikor 19 évesen átléptem a határt, és Nyugatra kerültem, úgy gondoltam, hogy a változások bizonyos tekintetben gyorsabbak lesznek. Arra azért nem számítottam, hogy a kommunista, szovjet birodalom még az én életemben összeomlik, de azt hittem, hogy az az olvadási folyamat, ami megindult, fokozatosan növeli ezeknek a szovjet érdekeltségi szférában szenvedő országoknak a szabadságát és a demokratikus kibontakozását, bizonyos határon belül. Volt egy olyan elképzelésem, hogy mondjuk öt évet leélek Angliában, megtanulok egy tisztességes szakmát – el is kezdtem könyvillusztrátor-tipográfus tanulmányokat folytatni egy képzőművészeti főiskolán –, közben elsajátítom az angol nyelvet magas szinten, és azután visszatérek Magyarországra. Ez a lazulási, olvadási folyamat hosszabb lett, mint gondoltam, s valóban az volt a fogadalom, hogy addig nem térek vissza Magyarországra, ameddig az én életem meghatározó élményét, a forradalmat ellenforradalomnak nevezik. Így aztán végül 33 évig nem léptem Magyarország földjére. 1972-ben már annyira hiányzott, hogy körülöttem magyarul beszéljenek, hogy Jugoszlávián keresztül ellátogattam Románia nyugati részére. Sajnos, Erdélybe nem jutottam el, de megtapasztaltam Temesvár és Nagyvárad szépségeit, a környező falvakban pedig találtam is olyan helyeket, ahol mindenki magyarul beszélt. Emlékszem, vásároltam néhány kerámiát és népi hímzést, aszszonyoktól, akik kinn ültek a lócán a ház előtt, és az arra járó turistáknak lobogtatták legújabb műveiket, párnahuzatjaikat. Az egyik néni azt mondta: „tetszik látni, ott a falu végén ül az a fekete ruhás asszony, az román.” Gondoltam, ez bizonyára tiszta magyar falu lehet, ha látványosságként mutatják az egyetlen románt. A néni aztán hozzátette: „de azért az is szép hímzéseket készít”.

Emigrációja során dolgozott a BBC magyar szerkesztőségében, és a Szabad Európa Rádió munkatársa is volt.

Igen, 1963 és 1966 között dolgoztam a Szabad Európa Rádiónál, és örülök, hogy akkor kicsit visszatértem az igazi Európába, mert nagyon elangolosodtam volna. Abban az időben München élő és gazdag város volt, úgyhogy viszszatérhettem a kávéházi életbe az angol teázók világából, tudatosítottam magamban az európaiságomat. 1966-ban a BBC-nél üresedett egy státus, azt viszont bolondság lett volna kihagyni. Megpályáztam, megkaptam, és amíg a BBC magyar rádióadása meg nem szűnt, 2005-ig ott dolgoztam. Jó társaságban voltam, mert ez a kis rádiós csoport mindig arra törekedett, hogy igazi írástudókat gyűjtsön soraiba: Cs. Szabó László, Határ Győző, Csokits János és Siklós István is ott dolgoztak. Korábban, a második világháború alatt Ignotus Pál, Körmendi Ferenc, Pálóczi Horváth és a többiek voltak BBC-sek. A mienk igen mulatságos és kellemes légkörű társaság volt, és kár, hogy ez a részleg, a többi közép-kelet-európai részleggel együtt megszűnt.

Említette a találkozón, hogy idén három és fél könyvet kell megírnia…

Kezdjük a fél könyvvel, mert kicsit különös, hogy az ember egy fél könyvvel is jelentkezik a Könyvhéten, a Vörösmarty téren. Hajdani BBC-s kollégámmal, a történészképzettségű Pallai Péterrel már korábban, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján készítettünk egy összeállítást a BBC archívumában fellelhető, erre vonatkozó anyagokból, valamint a közben felhasználásra szabaddá tett diplomáciai iratokból. Idén szintén kerek évforduló van. Magyarországon 1948 volt a fordulat éve, amikor teljes kommunista hatalomátvétel történt, és ennek a BBC-s és diplomáciai anyagát adjuk közre a Helikon kiadó által megjelentetett, Némi demokráciából népi demokrácia címmel öszszeállított dokumentumgyűjteményünkben. Ezenkívül két könyvet rendelt tőlem a Noran könyvkiadó, az egyik a legérdekesebb életű angliai magyar emigránsokról szól. Ez az a műfaj, amikor én az olvasóhoz úgy beszélek, mintha ott ülne előttem, és anekdotákat adnék elő számára. Másrészt a már megkezdett Írók szerelmei sorozat újabb köteteként megkértek, hogy Molnár Ferenc szerelmeiről írjak. Ennek a könyvnek azért lesz Liliom öt asszonya a címe, mert Molnár Ferencnek három ismert felesége mellett két fontosabb szeretője is volt. A feleségek sorában első nagyanyám, Vészi Margit, a második a hírneves Fedák Sári primadonna, a harmadik pedig, aki azután özvegye is lett, és a leghosszabb házasság alanya volt, a színművésznő Darvas Lili. De a nagy szerelme Varsányi Irén volt. Egy reménytelen szerelem, mert végül a híres színésznő nem hagyta ott jómódú gyáros férjét és két gyermekét, minek következtében akkor Molnár Ferenc öngyilkossággal is próbálkozott, persze nagyon vigyázva, hogy ez ne legyen végzetes. Élete végén pedig az a különös helyzet állt elő, hogy amerikai emigrációjában a felesége, Darvas Lili néhány utcával arrébb, a szállodája közelében élt, míg Molnár Ferenc úgynevezett titkárnője, Bartha Vanda – aki végtére többé-kevésbé szeretője is volt – ugyanannak a szállodának egy másik emeletén élte emigráns életét, míg öngyilkos nem lett. Nagyon remélem, hogy idén karácsonyra a pécsi Jelenkor kiadó novellaválogatást jelentet meg tőlem. Ez rendkívül fontos számomra, mert a Levelek Zugligetből című regényem óta igazi rangos irodalmi teljesítményt nem tapasztalhatott tőlem az olvasóközönség, és a naplókötetek meg az afféle könynyed lektűrkönyvek után végre ismét tudatosíthatom olvasóimban, hogy tőlem színvonalas irodalmat is várhatnak.

Sárközi Mátyás

1937. július 19-én született Budapesten. 1956-ban az újonnan alapított Hétfői Hírlap munkatársaként dolgozott, majd a forradalom leverése után Londonban telepedett le. A Londoni Egyetemen magyar nyelv és irodalomból szerzett diplomát. 1963 és 1966 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője és bemondója volt Münchenben, 1966-tól a BBC Magyar Osztályának rovatvezetője. Levelek Zugligetből című dokumentumregényéért 2004-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Számos, különböző műfajú könyv szerzője.