Lánykérés

Az igazi rejtély azonban mégiscsak az volt, hogyan juthatott be a jövevény a házba. Zubrán Dezsőke kétszer is ellenőrizte: a felvonóhíd nem volt leengedve, és semmi jele nem volt annak, hogy valaki átgázolt volna a vizesárkon. A városban azt beszélték, Zubrán Dezsőke ősei a saját korukban híres várvédők voltak. Zubrán Dezsőke tehát felkelt, felöltötte nadrágját, csizmáját és otthoni zekéjét, majd a konyhába indult kávét főzni. Csak amikor már a forró italt kortyolgatva behozta az újságot és le akart vele ülni kanapéjára a nappaliban, akkor vette észre a lányt, aki nagy szemekkel bámult rá fehér ruhácskájában, és csak ekkor érezte meg az átható zöldalma-illatot is. Méregette a fiatal lányt, csipkedte magát, hunyorgott, elfordult, majd hirtelen vissza, de hiába, a lány csak ott volt a kanapéján.

A meglepetés első ijedt és szótlan fázisa után kérdezgetni kezdte a jövevényt, hogy ki ő, honnan jött, hogy jutott be a vizesárokkal védett házba úgy, hogy a ruhája is patyolat maradt, ablakot sem tört, de a lány egy hangot sem szólt, csak bólogatott konokul. Zubrán Dezsőke, amikor látta, hogy nem fog egykönnyen megtudakolni a lánytól bármit is, leült mellé a kanapéra, kinyitotta az újságját és olvasni kezdett, miközben a kávéját kortyolgatta. A lány nem szólalt meg, csak bámult Zubránra nagy, fekete szemekkel. Aztán a férfi mégis mást gondolt, leengedte a felvonóhidat, amelyet maga ácsolt, és elment a közelben lakó cimborájához, aki a vizesárok kiásásában is segített neki, cserében csak annyit kért, fogadja majd be őt is biztonságos házába, ha úgy fordulna a helyzet. Az illetőről, akit egyébiránt Klopjáner Zoránnak hívnak, annyit érdemes tudni, hogy zöld alma helyett csalán-, csalán helyett zöldalma-illatot érez. Van nálam egy lány, mondta Zubrán Dezsőke, amikor a barátja ajtót nyitott neki.

Az a te privát szerencséd, hunyorgott rá Klopjáner Zorán. Nem egykönnyen fogunk megtudni róla bármit is, mondta Zubrán, és erre már a cimbora is értett a szóból. Máris elindultak a vizesárokkal védett ház irányába, a közeli erdő szélén az erdészek javában égették a prérifarkas- és őzgidatetemeket nagy, bűzlő halmokban. Amikor a két férfi megérkezett Zubrán Dezsőke házába, a lány még mindig ugyanúgy ült a kanapén. Milyen szaga van, kérdezte Zubrán a cimborájától. Klopjáner Zorán kicsinek éppen nem mondható szimatolóját egész közel tartotta a lány vállához. Csalán, mondta Zubrán Dezsőke felé fordulva, majd a lányra nézett és megismételte: neked csalánszagod van. Zubrán Dezsőke bólintott, majd kis gondolkodás után megszólalt. Ez a csalánszagú nő itt – és a fehér ruhás lányra mutatott –, ez lesz az én feleségem. Én majd leszek a te násznagyod – bólintott Klopjáner Zorán –, csak annyit kérek, fogadjatok be a házatokba, ha úgy fordulna a helyzet. Zubrán Dezsőke elégedetten bólogatott, majd a kamrából egy szép nagy almát hozott elő, és odaadta a lánynak.